Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-468
Àz országgyűlés képviselőházának 468. nyéket létrehoz, fenntart vagy módosít, (kartell) esak akkor érvényes, ha írásba foglaltatik és a budapesti kir. Törvényszéknél, mint cégbíróságnál bemutatták.» T. Képviselőház! Azok, akik minden politikai állásfoglalásban az ellenfél sebezhető pontjait keresik, itt bizonyára szembevetik, hogy hiszen a munkásság szakszervezetei is voltaképpen kartellek. Igen, kartellek bizonyos értelemben véve, azt nem is akarjuk tagadni, ámde olyan kartellek, amelyek nem a hatalmasok összefogása a gyengék és védtelenek ellen, , hanem a gyengék és védtelenek védekező tömörülése a keriyérszínvonalért, a munkabérért, az életstandardért. Ha ezeknek a szakszervezeteknek a fejlettsége alacsony, ha ezek a "fejlettségnek alacsony fokán állanak, akkor tisztán igényeik hangoztatásával és az értük való küzdelemmel igyekeznek helyzetükön javítani, ha azután erősebbek, akkor^ a kollektív szerződés biztosítja jogaikat, tehát a munkavállaló és a munkaadó paritásos megállapodása, amikor is megint nem a mai értelemben vett kartellről vagy ezeknek kinövéseiről lehet beszélni. A pártom által benyújtott javaslat kapcsán engedtessék meg, hogy egypár szót a kartellnyilvánosságról is beszéljek. (Halljuk! Hátijuk! a szélsőbaloldalon.) A javaslat csak akkor ismeri a gazdasági miniszternél, tehát mi szerintünk a kartellek exponensénél való titkos letételt vagy titkos nyilvánosságot, ha a kartelltagoknak legalább egyike nagyiparos, vagy nagykereskedő. Ami az 1. §-ból netalán nem tűnnék ki egészen világosan, ennél a fogalmazásnál, már egészen nyilvánvaló lesz: a kartelltörvény lehetetlen ürességéért az agráriusok azt kapták ajándékba, hogy az ő kartelljeik, a mezőgazdasági kartellek, amelyek pedig még ma, az agrárválság idején is komoly veszedelmet jelentenek a fogyasztás felé, ebből a javaslatból végleg kimaradtak. Pedig a kartellek valamennyiére, tehát az agrárkartellekre is ráillik Heine Disputation-jának utolsó szakasza (olvassa): «Doch es will mich schier bedünken, dass der Rabbi und der Mönch dass sie alle beide stinken.» A javaslat azután továbbmenőleg a nyilvánossággal foglalkozik és ezt egészen furcsa és titokzatos formába burkolja. Kötelező a nyilvánosság, amely szerint éjnek idején fekete kámzsába beburkolva kell a lepecsételt kartellszerződést a kártellek legfőbb barátjának átadni. Körülbelül ez van a javaslatban. A mi javaslatunk ezzel szemben mindenkire vonatkozó valódi nyilvánosságot akar. Ahogy a cégbíróságnál való letétel nem árt a részvénytársaságoknak, úgy nem árt a kartelleknek sem, csakhogy természetesen, ahol a magánfélnek t nincsenek jogai, ott nincsen arra sem szükség, hogy a magánfél belásson a. kartellszerződés rejtelmeibe. A mi javaslatunk szerint «minden kartell létrejöttétől, vagy módosításától számított 15 nap alatt, első ízben a jelen törvény életbeléptetését követő 30 nap alatt a megállapodás a budapesti kir. törvényszéknél mint cégbíróságnál bemutatandó, amely a megállapodásokat nyilvánkönyvbe vezeti». A. következő szakasz a képviseleti, de miszerintünk helyesebben strohmann-szakasznak nevezhető, amely árulóan áttetsző a kartell valódi céljait illetőleg, A rossz konjunktúrában talán örülnöm is kellene ennek, a rossz konjunktúrában talán üdvözölnöm is kellene ezt a szakaszt, mert hiszen ez a, strphmann-rendszer újabb munkakört jelent egyesek számára, ha csak a ma divatos álláshalmozás rendszeréülése 1931 február 19-én, csütörtökön. 363 vei nem fogják halmozni ezt a strohmann-funkciót is, de minden külön díjazás nélkül valószínűleg valami 200 pengős hivatalnokkal. A kollektiv és egyéni felelőtlenséget kodifikáló ezen szakasz helyébe javasoljuk a mi fogalmazásunkat, amelyik a kartell igazi urait fülönfogja a következő rendelkezéssel. (Olvassa): «Az okirat benyújtásával egyidejűen be ke'.l jelenteni mindazokat a személyeket név, állás és lakcímmel együtt, akik törvény, törvényes rendelkezés, vagy szerződés alapján a megállapodásban résztvevő feleket képviselik, vagy az ügykezelést ellenőrizni jogosítottak, illetőleg kötelezettek. Ugyancsak bejelentendők azok a személyek is, akik a megállapodásból folyó új alakulat törvényes képviselői, vagy ügykezelésének ellenőrzői. A cégjegyzési jogosultság egymagában az előbbi bekezdésben foglalt bejelentési kötelezettségért való felelősséget nem állapítja meg.» A következő igen fontos részben a javaslat a kartellbizottságról intézkedik. A hivatalos javaslatban a kartellbizottságnak úgy összetétele, mint Jogköre igen sokat mond. A miniszterek kijelölnek 9 kartelligazgatót, jogtanácsost vagy köztisztviselőt, helyesebben, a mi előérzetünk szerint a kartellek kijelölik azt a kilencet, akit a miniszter kijelölhet és az ilyen gondos bürokratikus érdekképviseleti szitán keresztülment testület rázhatja igenlően, vagy tagadóan a fejét, mert a javaslat ennél több jogkört számára nem biztosít. A kartellek ugyanis nem szeretik, ha túlságosan sok fórumot kell befolyásuk alatt tartani, nekik sokkal kellemesebb, ha egyetlen egy miniszter intézkedik az ő szellemük és kedvük szerint. De nekünk nincsen okunk arra, hogy a kartellek szeszélyét és kedvét ilyen messzemenően kiszolgáljuk és miszerintünk igenis a kartellbizottságnak komoly testületnek kell lennie. Annak személyi Összetételére és hatáskörére nézve, amit külön hangsúlyozva kiemelek, hatáskörére nézve, a következőket kívánja kodifikálni a mi javaslatunk. (Olvassa): «E törvény rendelkezéseinek végrehajtása érdekében országos kartellbizottság alakítandó Budapesten. Ez a bizottság 44 tagból áll. Tagjai: 1. a kereskedelmi és iparkamarák 10 kiküldötte, 2. a mezőgazadsági kamarák 10 kiküldötte, 3. áz ügyvédi kamarák 10 kiküldötte, 4. a mérnöki kamara 1 kiküldötte, 5. mindaddig, amíg munkás- és alkalmazotti kamarák fel nem állíttatnak, az Országos Társadalombiztosító Intézet, a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete, a hajózási pénztár és a bányatársládák közgyűlésének munkaválllaló része által választott 16 tag, 6. az Országos Magyar Cselédpénztár által választott 6 tag.» A 7. § azután intézkedik a hatáskörre vonatkozólag, amidőn azt mondja (olvassa): «Intézkedik az 5. § eseteiben, javalatpt tesz a m. kir. kereskedelemügyi miniszternek és e helyett vagy ezzel egyidejűleg utasítj ci ci magyar királyi kincstári jogügyi igazgatóságot közérdekű kereset indítására.» A hivatalos javaslat csak egyetlen egy hatáskört állapít meg messzebbmenő generőzitással és ez a hatáskör a közgazdasági, illetőleg a kereskedelemügyi .miniszter hatásköre, akinek viszont mindent szabad. Szabad a törvényen innen és — legalább a bizottsági tárgyalásig — szabad volt a törvényen túl is. Mi úgy r véljük, hogy ez a messzemnő .felhatalmazás kétszeresen is veszélyes. A veszély egyik oka az, hogy a miniszter a kapott felhatalmazással csak akkor, és csak úgy élhet, amikor és ahogy a kartellek urai ezt megenge-