Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-468

Az országgyűlés képviselőházának ^68. semmi vitába állásunk. Ez a mi elnyomottságunknak egyik természetes velejárja. Ellenben mindenütt az egész világon a magánkamatláb alatta áll a hivatalos kamatlábnak, csak nálunk áll felette, mert míg a magánkamatláb az előbb említett Franciaországban, Belgiumban, Svájcban és Amerikában 2%-on alul marad, Hollandiában és Angliában éppen eléri a 2%-ot, amíg Ausztriában a magánkamatláb 4 és félszázalék, addig nálunk a magánkamatláb 7 és % százalékig megy fel. Nálunk tehát mégis egészségtelen állapot van a hivatalos kamatláb és a magánkamatláb viszonya tekintetében és óriási a margue, amely a betéti kamatláb és a hitelezési kamatláb között fennáll, mely sehol a világon ilyen óriási mértéket nem tesz ki. Akkor, amikor a bankok a betétekre 5—6%-nál többet nem fizetnek, ugyanakkor lehetetlenség a hitelezési kamatlábat 10%-hoz közel nem álló percent mellett kapni. Körülbelül százszázaléknak kell jellemeznünk azt a marge-ot, amely fennáll a betéti kamatláb és a hitelezési kamatláb között. Ez békében sohasem volt és külföldön sehol sincsen, ennek következtében valami egészségtelen állapotnak kell lenni nálunk, amely egészségtelen állapot kihatásában éppen az építőiparra van óriási jelentőséggel. Hogy miért nem lehet megindítani az amortizációs kölcsönök folyamatát, hogy miért nem lehet a záloglevélüzletet ismét bevezetni, ennek is mélyreható okai vannak. De meg kell állapítani azt, hogy akkor, amikor a kormány jön egy 30 milliós családiház-építésikölesönnel és ezt az altruista kölcsönt, amellyel segíteni akar a családiházépítkezésen, nem tudja a hiteltkeresőknek olcsóbban rendelkezésére bocsátani, mint 10"67%-os amortizációs kölcsönnel, — mert amikor mindent Összeszámítunk, ennyire jön ki — akkor látni kell, hogy ez olyan kamatláb, amely mellett az építkezést gazdaságosan lebonyolítani nem lehet. Ez abban nyilvánul meg, hogy ennek a 30 milliónak a mai napig a harmadát sem tudták kiadni és igen sök jelentkező, aki szerette^ volna igénybe venni ennek a kölcsönnek áldását, a felvétel előtt megtorpant és visszalépett. Ma úgy állunk, hogy a jelentkezők száma már a minimumra apadt le, mert a 10'67%-os amortizációs kölcsönnel családiházat építeni igen veszedelmes és ez az azt igénybevevőknek^ tönkretételével járna. Mondom még egyszer és hangsúlyozom, hogy ez a kölcsön a mai viszonyok között a legkedvezőbb, amit nyújtani lehetett és tényleg segítség jellegével bír, de megállapítom nemcsak én, hanem az építőmesterek szövetsége is megállapítja, hogy a családiházépítésre legutóbb nyújtott kölcsön 10*67%-os törlesztési és kamatterhe olyan súlyos, hogy ilyen kölcsön a lakásépítési tevékenységnek komoly mértékben való előmozdítására nem alkalmas. Mármost ezzel szemben azt a gondolatot vetették fel, amely gondolat már Németországban és Csehországban testet is öltött, hogy a kormány bizonyos kamatcsökkentést, bizonyos kamatdifferenciát vállaljon magára, amellyel mint áldozattal tegye lehetővé az építkezés megindítását. Azt hiszem, hogy ez sokkal^ nagyobb terhet róna a magyar államkincstárra, semhogy azt meg lehetne csinálni, ellenben én a magam részéről nem hiszem, hogy ne lenne módja az államnak arra, hogy ezeket az egészségtelen kinövéseket lenyesve és a ^külföldi Összeköttetések okszerű felhasználásával, tőkéknek rendelkezésére bocsátásával ennél olcsóbban kölcsönt ne tudjon az építtetők rendelkezésére bocsátani, illetve, hogy a jelzálogosé 1931 február 19-én, csütörtökön. 351 levélforgalmat ismét helyreállítani, életbeléptetni ne tudná. Ami hiányzik ebből a törvényjavaslatból, az körülbelül az, amit jelezni bátor voltam, Ez körülbelül annyi, hogy a kormányzatnak módot kell keresnie arra, a bankkartellnek azokat a megállapodásait, amelyek egészségtelenül befolyásolják az ország közgazdaságát, lenyesegesse és visszaszorítsa. De, t. Képviselőház, még sokkal nehezebb megoldani az építési anyagok kartellj ének visszaéléseit. Hol vagyunk attól az időtől, amikor az építőanyag árát békevilágban úgy számították, hogy a termelési költséghez hozzáadtok a szabályszerű polgári hasznot, a 10, 15, vagy 20%-ot és ez adta az eladási ár természetes mértékét. Ezzel szemben ma az építőanyagok költségét úgy állapítják meg, hogy megállapítják mennyibe kerülne agyanaz az építési anyag külföldről vámvédelem mellett idehozva és ehhez az árhoz még hozzászámítanak egy hazafisági százalékot, azt a százalékot,, amellyel le lehet terrorizálni embereket, hogy ne hozassanak külföldről árut és hozzászámítanak még egy kényelmességi százalékot is, ami a magyar embert jellemzi, hogy tudniillik inkább fizet egykét pengővel többet, csak ne kelljen levelet írni, illetőleg ne kelljen távolról az árut beszerezni, hanem a legközelebbi és a legkézenfekvőbb helyen szerzi azt be. Ennek a hazafisági és kényelmességi százaléknak hozzáadása tehát a külföldről vagy más termelő helyről beszerezhető anyagárhoz: ez a kartell kalkulációnak mostani természetes bázisa. Pedig állítom és bizonyítani lehet, hogy a termelési költség a békebelihez képest rendkívül leszállt s nincs indokolva, hogy á termelési költség a békebelihez viszonyítva ilyen magas legyen. Nem kívánok ismétlésekbe bocsátkozni, mert hiszen a vita eddigi folyamán igen illusztris képviselőtársaim már kitértek az építőipari anyagárak legnagyobb részére, így Griger Miklós, Gaal Gaston, Sándor Pál, Krúdy Ferenc t. képviselőtársaim beszéltek már részletesen a vaskartell, a cementkartell és a többi építőipari kartellek működéséről, ezért ezekre nem akarok kitérni, de mégis, összefüggőleg kívánom előadni, hogy mit jelent az építőiparban az anyagáraknak a mai indexe a múlthoz képest. Ha az 1913-as árakat száznak vesszük, akkor az 1930-as árak a téglánál 128-at jelentenek, vagyis 28%-kal drágábbak, a mésznél 165-öt, a cementnél 142-öt, a fánál 107-et, a hengerelt vasnál 132-öt és a gömbvasnál, a betónvasnál 164-ot jelentenek A fa kivétel, mert vámmentesen jön be az országba és éppen azért nem alkalmas árdrágító kísérletekre. Az ár tehát az összes építőanyagoknál messze felette van a békebeli paritásnak» Ha ezzel szemben a munkabéreket vizsgáljuk, ezek pedig messze alatta vannak a békebeli paritásnák. Ha csak az építőipari szakmából veszem az adatokat és száznak veszem egy munkásak a békebeli munkabérét, akkor azt találom, hogy az építőipari előmunkás munkabére ma 94 "80, a rendes szakmunkásé 91'40, a segédmunkásé 78'70, a női munkásé csak 48'20 és az ifjú munkásé 57*40, a tanoncé pedig 77*60, vagyis átlagban az építőipari munkásság munkabére^ 77'50 százalék. Amíg tehát azt látjuk, hogy az építőipari anyagárak legalább 30%-kal magasabbak a békebelinél, addig itt azt kell mondanunk, hogy viszont a munkabérek 22'5%-kal kisebbek, annak ellenére, — és ezt ismét a munkásság javára írom — hogy a megélhetési index a hivatalos adatok szerint l'IO, a szakszervezeti adatok szerint 1'18, ennek következtében a mun5ü*