Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-467
Az országgyűlés képviselőházának 4-67. ülése 1931 február 13-án, péntekén. 333 egész világon mindenütt, ahol fogyasztók, kizsákmányolt fogyasztók vannak, (Ügy van! a baloldalon.) ráismernek arra a szőrös kézre, amely a kartellt jellemzi 1 (Ügy van! Ügy van!) En igazán nagyon szeretném, ha az Isten nekem olyan szuggesztív erőt adna, hogy pár rongyos hírlapi cikkemmel és pár Házbeli felszólalásommal mindent keresztülvinni tudnék, amit csak akarok, mert csak becsületeset és tisztességeset akarok. (Ügy van! Ügy van!) Sajnos azonban, nincs meg bennem az a szuggesztív erő, hogy ezeket még olyan kérdésekben is keresztül tudjam vinni, amelyekben a tizenkettedik óra is nagyon elérkezett arra, hogy a kormány egyszer már azoknak érdekében is tegyen valamit, akik ezeknek az állapotoknak áldozatai. Ha Biró Pál t. képviselőtársam kíváncsi arra, hogy mik okozzák ezeket a hangulatokat, méltóztass ég megengedni, hogy pár konkrét példával én is szolgálhassak. (Halljuk! Halljuk!) JÓLITATL a-téren is az előttem szóló t. képviselő urak már learatták úgyszólván az egész mezőt, s meglehet, hogy egyik vagy másik kérdésben, amely elkerülte a figyelmemet, talán ismétlésekbe is bocsátkozom, azonban hivatkozva mindarra, talmit ők előadtak, legyen szabad még egypár olyan dologra rámutatnom, amelyet nem lehet elég sokszor megismételni. T. Képviselőház! Mindenekelőtt megállapítani kívánom, hogy Biró Pál t. képviselőtársam vállalata, amely pedig áruját mindig ab vevő adja el, az Államvasutaktól olyan díjkedvezményt élvez, amelyet ahhoz értő kereskedelmi szakemberek évi másfélmillióra becsülnek. (Malasits Géza: Meg is haladja a másfélmilliót!) Legyen szabad megállapítanom, hogy amikor egypár évvel ezelőtt a Fuchs és Lichter-féle zománc- és egyéb gyárnak sikerült egy feartellenkívüli lengyel gyárral ímegállapodnia, néhány száz vágón lemezt és szeget hozott be, —• azokat a dolgokat, amelyekre éppen Biró Pál t. képviselőtársam vállalata tulajdonképpen monopóliumot élvez — s mihelyt behozta az árut, idebent horganyoztatta és leszállít az árával cirka 20 pengővel. Ez is roppantul bántotta azonban a Rimát és harcra tüzelte.^A harc vége az lett, hogy a Fuchs gyárat leállították, a tulajdonosa hír szerint 300.000 pengőt kapott. A Rima átvette a teljes szeg- és lemezimennyiséget és természetesen azonnal felemelte az árakat. Menjünk tovább, t. Képviselőház. Körülbelül két évvel ezelőtt a Weiss Manfréd-féle gyár fejlődése során elkezdte a vasat gyártani és olcsóbban adni. Voltak kereskedők, akiknél elment mázsánként 4 pengő engedményig, és így bedolgozta magát bizonyos vevőkörbe. A Rima nem hagyta magát és addig tárgyalt Weiss Manfrédékkel, amíg megállapodtak abban, hogy a Weiss Manfréd-gyár is a Rima kartellszervezete útján adja el ezentúl a vasat és egyéb durva árut. Erre a Weiss Manfréd-gyár rögtön visszavonta az engedményeket, és a helyzet ma az, hogy úgy a Rima, mint a Weiss Manfréd-gyár termékeit az úgynevezett szindikátusi tagok hozzák forgalomba a régi áron. (Zaj.) T. Képviselőház! Vannak itt még szemelvények szép számmal. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk!) Méltóztatnak nagyon jól tudni, hogy egyszer Biró Pál t. képviselőtársam, — akit, hozzáteszem, személyében bántani a legcsekélyebb mértékben sem szándékozom és arról, hogy olyan sokszor vagyok kénytelen őt megnevezni, nem tehetek, mert a magyarországi vaskartellnek ő a tulajdonképpeni látható feje KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIII. és vezére — a Képviselőházban csodálkozását fejezte ki azon, hogy honnan keletkezhetett ez a kartellellenes hangulat. En vagyok kénytelen őt felvilágosítani, hogy ez a hangulat honnan keletkezett. Biró Pál t. képviselőtársam nem egyszer elmondotta, hogy az ő gyári árai egyáltalában semmivel sem vagy csak valami minimális tétellel -magasabbak, mint a külföldi kartellek és egyéb kartellek árai. Azt azonban mindig elhallgatta «a t. képviselő úr, hogy ő mint gyár nem áll szóba senkivel, neki vannak kereskedelmi alakulatai, amelyek közül az egyik a vasgerendát árusító részvénytársaság, a 'másik a csavarokat árusító részvénytársaság, — és van még nem tudom, hány mindenféle részvénytársaság — amelyekben szindikalizálva benne ül néhány urotekcionizált nagykereskedő, akiknek ő szállítja gyári áron az árut, a szindikátusi és egyéb hasznot azonban akkor találja meg, »amikor a kereskedelmi vállalatok méreg drágán sózzák a közönség nyakába az árut, akkor pedig moshatja a kezeit, hogy az ő gyári árai éppen olyanok, mint a többieké. (Zaj.) Nem akarok most a kapakérdésekre kitérni, amelyet — gondolom — • már fel is hoztam, egy azonban kétségtelen és pedig az, hogy a Magyarországon mindenüvé bevezetett olcsó és jó mecén-zéfi kapát a Rima kartellszervezete az országiból kiszorította. Hogy hogyan szorította ki, azt megírta egy közgazdasági lap. Nem akarok erre részletesen kiterjeszkedni, azt hiszem, valamennyien olvasni méltóztattak. Annyi bizonyos, hogy a mecenzéfi gyár ide mindaddig szállított, amíg magasabbak voltak a kaszára és kapára szóló vámok. Akkor szüntette be a szállítást, amikor leszállították ezeket a vámokat. Ennek oka pedig az, hogy megegyezett a Rimával, ök ugyan tagadják ezt, de a lapok megírták és még az összeget is közölték, amelybe ez a megegyezés került, amely megegyezéssel kiszolgáltatták az országnak legszegényebb nép osztályát, amelynek kenyérkereső szerszámát drágították meg. (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon. — Jánossy Gábor: Ez csak így lehet? — Malasits Géza: Ennél a kormányzati rendszernél így van! —^ Kun BélaTíz év óta vannak uralmon, miért tűrik 1 ? — Elnök csenget.) Azt mondja ez az én információm, hogy kell valamelyes megállapodásnak r lenni (Halljuk! Hulljuk!) a Rima s a Feltén és a Johann Pénz s-yár között^is, amelyeknek egyike sem szállít Magyarországra, noha a vám ellenére is használhatnák a magyar kereskedők az áruikat és még a vám ellenére is versenyképesek volnának, ba szállítanának. Miután azonban a Rima valamiképpen leállította őket attól, hogy szállítsanak, lehetetlenség tőlük árut beszerezni. Azt mondja az információm, hogy a belföldi gyárakat is lepénzelték arra, hogy sodronyt ne gyártsanak. Most rátérek az ócskavas kérdésére. Azelőtt az ócskavas többszáz vidéki kis. apró kereskedőnek adott megélhetési lehetőséget,' s itt-ott még parasztemberek is foglalkoztak vele. Megvolt a rendes ára, megvolt a rendes eladási lehetősége. Egy olyan országban, mint a mienk, ahol vasérc egyáltalában nincsen, óriási jelentőségű a.z ócskavas kérdése, hiszen ebben az egyben függetlenek vagyunk a külföldtől, mert ez itt van. Öriási jelentőségű volt az ócskavas kérdése a gépgyárakra nézve is, hiszen a gyártás közben lefaragott mindenféle vashulladékot elég tisztességes áron tudták értékesíteni. De jön a vaskartell, csinál egy ócskavas-vásárló központot, egy kartellszervezetet, s attól kezdve 50
