Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-467

Az országgyűlés képviselőházának 467. ülése 1931 február 13-án, pénteken. 329 illetve ez a pont bennmarad ebben a javaslatban, (Gaal Gaston: Bennmarad!) akkor ez ellentétbe fog kerülni a miniszteri felelősség elvével is. Nem a politikai felelősséggel, miniszter úr. Ez a politikai felelősség végtére bizonytalan valami, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Tárgytalan!) hanem a jogi felelősséggel. (Györki Imre: Nyilt választójog mellett politikai felelősség: az egy vicc! — M a las its Géza: A kormány csinál magának többséget, amilyet akar! — Jánossy Gábor: A nemzet csinál többséget, nem a kormány! — Györki Imre: A szolgabíró, meg a csendőr csinál! — Sándor Pál: Nincs ott nemzetről szó, semmi köze a nemzetnek ahhoz; az a nemzet véleményének meghamisítása! — Élénk ellenmondások a jobboldalon. — Zaj.) Elnök: Kérem, képviselő mraík, maradjanak csendben és ne zavarják a szónokot! Farkas Tibor: Megtörténhetik, hogy a miniszter olyan cselekedetet követ el, amely ellen a jogvédelem a jogi felelősség terén tulajdonképpen érvényesíthető volna és amelyből kifolyólag véleményem szerint magánjogi kötelezettségek is származhatnak egyfelől a miniszter részéről, de másfelől a miniszter mögött felelősséggel tartozó állam részéről is. Mindenesetre jobbnak tartanám, ha ezek az általános jogelvek nem érintetnének ebben a javaslatban. Az általános jogelvek, amennyiben (kodifikálva ikülön nincsenek, véleményem szerint biztosabban kezeltetnek a bírói gyakorlat által és biztosabb, jobb bírói gyakorlat fejlődik ki, mintha a helyes bírói gyakorlat és az a joggyakorlat, amelynek kifejlődése közérdekből kívánatos, megakadályoztatik az által, hogy félremagyarázható ^ és kétes következményekkel járó intézkedések kerülnek bele szükség nélkül a törvényjavaslatba. Azt hiszem, már eléggé kifejtettem, hogy az én álláspontom szerint ez a javaslat nem nyújt előnyöket, némely tekintetben hátrányokat jelent és mindenesetre ezek a hátrányok elegendők arra, hogy ezt a javaslatot ne fogadjam el még a részletes tárgyalás alapjául sem. Nem akarom ismételni azt, amit beszédemben már felhoztam, de az igazságügyminiszter úr akkor még nem volt itt ós akkor nem is foglalkoztam részletesen azzal a kérdéssel, amely talán magyarázatot nyújt arra nézve, hogy az a 17. § ebbe a javaslatba hogyan került bele. Azt hiszem, a miniszter úr is érzi, 'mint jogász, hogy vannak az életben dolgok, amelyeket a törvényhozó nehezen foghat meg. Csak hivatkozni akarok az angol jognak összebeszélési komplexumára, az úgynevezett Összebeszélések terén, amely összebeszélések káros hatásokat válthatnak ki és jogos panaszokra adhatnak okot. Ez a probléma írásban az angol jog terén alig van szabályozva. Van bizonyos bírói gyakorlat, amely a Restraint of Trade kapcsán a bíróságoknál kifejlődött, van ^ az egyes Trade Un ion-törvényekben intézkedés erre vonatkozólag, de általában ebben a kérdésben az angol Joggyakorlat írott jog nélkül fejlődött ki. Azt hiszem, megvolna a lehetősége annak, hogy a joggyakorlat nálunk is kifejlődjék olyan irányban, hogy minden különösebb intézkedés nélkül megtaláljuk a módját annak, hogy ezek a kérdések szabályoztassanak. De mindenesetre nagyon szeretnék választ kapni és nem ( kérek semmi egyébre nézve választ az igazságügymini szter úrtól, csak arra az egy kérdésre, hogy történt-e az árdrágító visszaélésekről szóló írott törvény alapján intézkedés a kartellek ellen. (Gaal Gaston; Egyetlenegy esetben is történt-e?) Mert nem;én mondom, hanem ismét csak hivatkozom arra, akit az igazságügyminisztériumlban igen jól ismernek, Kuncz Ödön tanárra, aki kodifikált, aki a részvényjoggal, kereskedelmi vonatkozású törvényekkel nagyon sokat foglalkozott, ő mondja, hogy ezen az alapon igen hathatósan felléphet a kormány a visszaélésekkel szemben. IIa egy ilyen előkelő jogász is ezen a véleményen van, mindenesetre megerősítve látom ez által az én szerény véleményemet is a 'tekintetben, hogy valamit talán lehetett volna a múltban is tenni ezen «a téren. Azt hiszem, az igazságügyminiszter úr igazat fog adni nekem abban, hogy mégis csak lehetetlen az, hogy ebben a javaslatban szabadságvesztésbüntetésről legyen szó. A 17. § alapján! En értem az igazságügyminiszter urat, az igazságügyminiszter úrnak most tett gesztusában benne is van az igazság-» ügyminiszter úr véleménye erről a szakaszról s ez a vélemény teljesen egyezik az enyémmel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy de lege ferenda ne látnám szükségét annak, hogy ezzel a problémával pedig az igazságügy foglalkozzék, mert hiszen az összebeszélések, a monopóliumok problémája nem tisztán egy gazdasági versenyt szabályozó megállapodás, hanem egy sokkal tágabb jogi tér, mert hiszen végeredményben idetartoznak a szakszervezetek, az úgynevezett munkáskoalíeiók és minden összebeszélés, amely végsősorban monopolisztikus eredményeket biztosíthat. S ha már röviden érintettem ezt a kérdést is, rá kell mutatnom arra, hogy én azt hiszem, hogy a mai harmónia kedvéért is kívánatosabb lesz, ha ezek a dolgok annak idején megfelelő szabályozást nyernek, ha a védelem, az ellenőrzés akkor is a, bíróság kezében lesz, mert a bírósági ellenőrzés mégis csak nagyobb garancia lesz — azt hiszem — az érdej kelt munkásság részére is, mint a végrehajtó hatalom intézkedése. Az egész javaslatban, mondjuk, szimpatikus mi ndenesetre az, hogy ez a javaslat még sem akart túlsókat. Hiszen a javaslat megtehette volna azt is, hogy nekimegy az egész problémának és kodifikálja, — mert precedensek vannak, de nem is szükséges precedens, hiszen egyik felszólaló képviselőtársam, azt hiszem Farkas Elemér képviselőtársam úgy üdvözölte a javaslatot, mint amellyel a magyar törvényhozás megelőzi a többi törvényhozást, (Gaal Gaston: Amerikát is!) mert hiszen Németországban csak Notverordnung-ok vannak, míg nálunk ez a kérdés törvényhozási megoldást nyer. Mondom, amit a javaslatban mindenesetre örömmel látok, az az, hogy a gazdasági élet összes törvényeit, az ármonopóliumra vonatkozó összes jelenségeket nem akarja kodifikálni, azt azonban, hogy ez a javaslat a kormánynak egyik tagját, végeredményben tehát az összkormányt úgy állítja oda, mint az egész gazdaság őrét, felügyelőjét, irányítóját, — mert hiszen végeredményben a lehetőség erre megvan, igaz, hogy az irányítás, mint a múltban láttuk, talán nem minden tekintetben volt az összes érdekeltekre nézve megnyugtató (Sándor Pái: Igen enyhe kifejezés!) — semmi esetre sem tartom elfogadhatónak. Én nem tekintem a gazdasági kérdéseket olyan kérdéseknek, mint amelyeket a bizalom alapján el lehetne dönteni. A gazdasági kérdésekben először is a számok és a tények beszélnek, amelyeket a bizalom vagy a bizalmatlanság nem változtathat meg. Ezért aggályosnak tartom, hogy egyes képviselőtársaim arra az álláspontra ihelyezkednek, hogy Ők a jövő reményében, a bizalom reményében, — akkor, amikor az előadó úr beszédének végakkordja éppen nem