Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-467

32G AZ országgyűlés képviselőházának ^67. ülése 1931 február 13-án, pénteken. amikor az áru forgalomba hozatik. Egyébként nagyon könnyen lehetséges volna, hogy dacára a belföldi termelésnek, az áru nagy része külföldön esetleg dumping célokra fordíttatik és így a belföldön indokolatlan áremelkedés lép előtérbe. A miniszter úr azt mondta: a kormánynak is ez az intenciója, s a kormány gondoskodni is fog arról, hogy megfelelő vámleszállításokkal az áremelkedéseket ellensúlyozza. Azt hiszem, éveken keresztül ninos példa arra, — legalább én nem emlékszem — hogy történt volna vámleszállítás azzal a céllal, hogy e vámleszállítással a fogyasztón vagy esetleg a mezőgazdaságon segítsünk. Megemlítem még az igazságügyminiszter úrnak egy kijelentését, amely a közelmúltban hangzott el és amely így szól: «öt évig ültem a Ház elnöki székében; az volt a kötelességem, hogy tárgyilagosan nézzem az élet fejlődését és a kormány működését s nyugodtan, tárgyilagosan állapítom meg

% hogy a kormány gazdasági téren is száz százalékban megtette a maga kötelességét.» (Gaal Gaston: Csak ha muszáj volt!) Az némi tekintetben labilis fogalom, hogy mi a kormány kötelessége. (Gaal Gaston: Amit a kartellek parancsolnak!) A kormány kötelességét úgy is lehet felfogni, hogy a kormány néz, néz, és lehetőleg nem avatkozik bele semmibe. Ezt én, bár nem vagyok az állami omnipotenciának híve, nem tartom elegendőnek. Mindenesetre ha valaki ma megkérdezi a különböző termelési ágakat és a fogyasztóközönséget, akkor arra az eredményre kell hogy jusson, hogy itt nagy, de nagy 'bajok vannak ebben az országban. A tönk szélén áll a mezőgazdaság, joggal panaszkodnak a fogyasztók, azt hiszem, nem rózsás a munkások helyzete. (Propper Sándor: Tövises!) Nem akartam ezt az igen érős kifejezést használni, mert tudvalévőleg egyes vélemények szerint ma az ipar egy részének aránylag jól megy. (Sándor Pál: Ma már nem!) Nem tartozik ide a kisipar, sőt ha továbbmegyek, azt hiszen a nagyipar összes ágaira sem lehet azt mondani, hogy nem küzdenének termelési nehézségekkel. (Gaal Gaston: De a vezéreknek jól megy! — Kocsán Károly: A kartellek mégis panaszkodnak!) Azt hiszem, azt mindenki tudomásiulveszi, — talán nem megnyugvással — hogy mindenesetre vannak egyesek, akiknek jól megy. (Gaal Gaston: Majd felolvasom az adózási listát!) Egy általános tünet van és erre vonatkozólag talán nem érdektelen elmondani, hogy van egy hindu közmondás, — nagy bölcseség van ebben — amely szerint: «Az egyik embernek a háza ég, a másik melegszik mellette.» Lehetséges, hogy minden krízis idején vannak egyes érdekeltek, akiknek helyzete igen jó. (Gaal Gaston: Vannak hälottrablók !) Mármost ha azt kérdezzük, hogy a kormány a száz százalékos kötelességteljesítésnek eleget tesz-e, akkor, ha ezt a javaslatot idehozza, akkor szerény véleményem szerint erre kénytelen vagyok nemmel felelni, mert azt hiszem, az első, amit egy jogállamban kívánhatunk, az, hogy minden védelemre szoruló érdek megfelő jogi védelemben részesüljön. Ha pedig azt nézem, hogy ez a javaslat kinek ad védelmet, vagy az eddigi védelmet hogyan fokozza, akkor arra a meggyőződésre kell jutnom, hogy ez a védelem nem elegendő. A kartelitörvényről szóló vitatkozások folyamán a materiának egyik kiváló ismerője, — azt hiszem ebben általában egyetértünk — Kuncz Ödön tanár, felemlítette a Jogászegyletben tartott vita folyamán, hogy figyelembe kell venni azt is, hogy az államnak a imái jogi helyzetben is imódja van a kartellek ellen védekezni, így például az árnuzsorával és az áruelvonással szemben igen hatékony védelmet nyújt az 1920. évi XV. te, különösen 1., 2„ 5. és 7. §-ában. Ezenkívül rendelkezésére áll az államnak az adó, a vámpolitika eszköze, hogy a közérdeket sértő kartelleket megrendszabályozza. Ilyen eszköz az állami vállalatokkal való ellensúlyozás, bizonyos kedvezmények elvonása, hogy a monopolisztikus helyzettel • visszaélő vállalatokat észretérítse és így tovább. Sajnálom, hogy az igazságügyminiszter úr nincs itt, de hiszen módjában lesz neki felelni, hogy történt-e ennek a törvénynek alapján, amelyre Kuncz Ödön hivatkozik, mint védelmi eszközre, eljárás bármely árdrágító kartell ellen. (Sándor Pál: Soha! Soha!) A javaslat indokolása nagyon óvatosan azt a kijelentést teszi, hogy ezen az alapon alig lehetne fellépni. Nem szeretem az ilyen kijelentéseket, hogy «alig». Azt hiszem, sokkal érdekesebb és eredményesebb lett volna, ha legalább kísérlet történt volna e tekintetben, de amíg az eddigi jogvédelem' forrásai kihasználva nincsenek, mindenesetre nehéz azt mondani, hogy nem elegendők az eddigi eszközök. Azt hiszem, e tekintetben igazat kell adnunk Kuncz Ödönnek és mindazoknak, akik f azt mondják, hogy az eddigi törvények alapján bőségesen módjában állott volna a kormánynak, hogy a visszaélések ellen, amennyiben ilyen visszaélések tapasztalhatók, fellépjen. Különös és ha az egész matéria nem volna olyan komoly, azt mondhatnám, humoros is az, hogy ebben a javaslatban van büntető rendelkezés arra nézve, hogy szabadságvesztéssel büntettessék az, aki egy piacon összebeszél valakivel

t abban az irányban, hogy a vételtől tartózkodjék, de semmiféle más büntető szankció nincs olyan esetekre, amikor ez az összebeszélés esetleg fontos érdekeket sért, mint a lokális összebeszélés egy vidéki piacon a mezőgazdasági terményekre vonatkozóan. A javaslatnak ez a szakasza utóbb került bele a szövegbe. Megengedem, hogy a felelősséget ezért elsősorban nem az igazságügyminiszter úr viseli, hanem a bizottság, de némi kis felelősség — azt hiszem — talán a kormány tagjait is terheli, mert hiszen az ő beleegyezésük nélkül ez a szakasz a törvényjavaslatba nem kerülhetett volna bele. (Malasits Géza: Ezzel akarnak alibit igazolni!) Reflektálva a közbeszólásra, hogy alibit akarnak igazolni, én ezt ilven formában nem merném állítani. En azt gondolom, hogy ezzel a szakaszszal talán némi jóindulatú törekvést is akartak honorálni. (Jánossy Gábor: Ügy van! A termelők védelmére! Jóhiszemű, de nem szerencsés szöveg!) Kénytelen vagyok megemlíteni azt, hogy szerény véleményem szerint ez jószándéknak rossz eszközökkel való érvényesítése. (Sándor Pál: A kis tolvajokat felakasztják! — Jánossy Gábor: Dehogy akasztják! Malasits Géza: A nagyokat futni hagyják!) Mindenesetre a javaslat egészében is tapasztalható ez, mert az egész problémát, amely itt felölelendő volna, szerintem a javaslat nem érinti. Sok tekintetben többet akar, sok tekintetben kevesebbet, mert hiszen a kérdés, melyet a törvényihozás némiképpen szabályozni akar, végeredményben mégis az, hogy a monopolisztikus jellegű összebeszélések, vagyis társulások, esetleg egyéni tevékenységek, amenynyiben ezek a közre nézve károsak, milyen retorziókban, vagy milyen profilaktív közigazgatási eljárásban részesíttessenek. Tulajdonképpen az egész probléma a monopóliumok