Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-466

Àz országgyűlés képviselőházának 4,66. sincs a cukoreladáson. Direkt csak azért tartanak cukrot az üzletükben, hogy vevőiket ezen a címen magukhoz édesgessék, és azért árulják úgyszólván minden haszon nélkül a cukrot. Most az a kérdés, igen t. uraim, hogy imi hát ennek a célja, és miért kell nekünk a kartellektől szenvednünk? A józan ész talán azt mondaná, hogy azért, mert a kartellek jövedelme által fejlődik az ipar, tökéletesedik a gyáripar. Ezt nem tapasztaljuk; egészen ugyanúgy megy mindenféle cukorgyártás. Vagy talán azért kell drágán^ kartellárakon fizetni mindent, mert a munkások bérét fogják ibelőle emelni? Méltóztassék mutatni egyetlen esetet, amikor az a kisember, az a munkás csak egyetlen fillér béremelést is kap azért, mert a kartellárakat kell nekünk a különböző termékeknél megfizetni. Azt látjuk elsősorban, hogy a karteliből nincs haszna sem a munkásnak, sem a kereskedőnek, hanem kára van minden fogyasztónak. (F. Szabó Géza: A kartellnek van haszna!) Nagyon helyesen mondja t. képviselőtársam, a kartellnek van haszna, éppen ezt akarom mondani; sőt merem azt is mondani, hogy a részvényeseknek sincs hasznuk. Kapnak egy kis percentet, egy minimális osztalékot a részvényeik után s ezzel ímeg kell elégedniök. (Zaj.) Ki veszi a kartellnek hasznát? Az az egy pár igazgató, vagy nem tudom, milyen címen szereplő vezető ember, aki 500.000—800.000 pengő évi tantiémeket kap. Ha nekünk kell eladni valamit, a kartell az árat leszorítja, de ha nekünk kell venni, a kartell az árat felemeli. Sem a fogyasztóközönségnek, sem a kiskereskedelemnek, sem a kisiparnak, sem a gyári munkásnak nem válik tehát hasznára a kartell. A kartell a munkásokat nemcsak nem fizeti jobban, nemcsak nem ad nekik emberi megélhetést, hanem igen sok esetben a helyett, hogy a gyári munkások helyzetét javítaná, elbocsátja őket. Napnap után olvassuk a lapokban, hogy egyes gyári vállalatok 500—600—1000 munkást bocsátanak el, hagynak kenyér nélkül, akik azután családjukkal együtt a legnagyobb éhségnek és nélkülözésnek vannak kitéve. Mégis hová teszik azt a pénzt, amit a kartell által szereznek? Megmondom. Ezek az igen tisztelt igazgató urak — nem mind, mert van kivétel — rendszerint kimennek a külföldre fürdőzni. Egész Európa tudja, hogy jobb gyógyvizei nincsenek a világon egyetlen országnak sem, mint Magyarországnak. (Jánossy Gábor: Csak némely magyar urak nem tudják!) Ezek kimennek s elszórják és eldúslakodják azt a drága pénzt, amelyet a kisemberek véréből szereztek. (Ügy van! Ügy van!) Elmondok egy esetet arra, hogy a magyar embernek semmi se jó, ami magyar. Pár évvel ezelőtt megtörtént, — énpen az én lakásom közelében — hogy egy bérlő nagyban gyártott ementhali sajtot. Megízleltem, és nagyon előkelő urak is megízlelték, olyanok, akik értenek a dologhoz, s kitűnőnek találták. Megkérdeztük az illető bérlőtől, hogy: mondja csak, érdemes-e magának ezt csinálni? Dehogy érdemes, — felelte — annyi hasznom van az egészből, hogy a malacaimat fenntartom a savójából. Akkor minek gyártja? — kérdeztük. Kitaláltam a módját, — felelte — összejártam Pestet, Kassát és Miskolcot, minden csemegekereskedőnek felajánlottam a sajtomat, de az sehol sem kellett, mert a belföldi áru nem kell; van azonban egy svájci sajtosom, kiküldtem és eladtam az én sajtomat Svájcba, s onnan visszahozták az én magyar sajtomat, mint svájci sajtot, és itt így adják el. A magyarnak az jó, ami idegen. így vagyunk. (Jánossy KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIII. ülése 1931 február 12-én, csütörtökön. 323 , Gábor: Idegen-imádat!) Igenám, de az igazgató uraknak, akiknek 600.O00—800.000 pengő évi jövedelmük van a kartellek révén, nem marad itthon a jövedelme, ők elmennek külföldre. Nem a magyar fürdőket boldogítják , és nem azok személyzetét juttatják nagyobb jövedelemhez, hanem elmennek külföldre és a szó szoros értelmében elszórják azt a pénzt, amelyet magyar ~ munkásoknak nehéz, verejtékes munkája révén szereztek. (Zaj, — Kun Béla: A fürdőtörvény végrehajtási utasítása még most sem jelent meg!) De még ez sem minden. (Halljuk! Halljuk!) Ezek az urak azt a pénzt, amelyet magyar munkás vérén, izzadságán és ^magyar pénzen szereztek, nem teszik takarékba Magyarországon. Ha itt négy-öt percentre takarékba tennék, az ország gazdasági helyzete más volna, mint amilyen ma. Kiviszik ezt a pénzt külföldre, vesznek rajta idegen valutát és őrzési díjat fizetnek inkább a pénzükért, semhogy Magyarországon takarékba tegyék, hogy a magyar testvéreken — ha ugyan testvéreknek tekintik a magyart — segítsenek. (Tetszés jobbfelöl.) Odaadják Svájcban a bankokba egy-két percent betétkamatért. Azért nincs itthon olcsó hitel. Ha ők nálunk ezt a pénzt négy-öt százalékra elhelyeznék takarékpénztárakba, bankokba, akkor az a gazdaember, aki hitelre szorul, — már pedig ma jóformán minden gazdaember rászorul hitelre — nem volna kénytelen 10—12, sőt 16 percentet fizetni kölcsönért. (Kun Béla: Valóságos árulás a nemzet ellen!) En nem akarom most argumentálni se pro, se contra, csak az életből vett tapasztalatokból akartam kimutatni — s azt hiszem, ki is mutattam — hogy a kartell senkinek sincs hasznára, csak egypár igazgatósági tagnak, ha ugyan hasznára nem válik a külföldnek. A magyar hazának azonban semmiesetre sem használ, nem használ a magyar fürdőknek, a magyar intézményeknek, a magyar közéletnek, mert drága pénzen kell miattuk nekünk, kis- és nagygazdáknak a hitelt megfizetnünk, Magyarországon — sajnos — a kisgazda 12%-on alul pénzt nem kap, de folyósítási és nem tudom milyen díjak címén 16—18%-ig felmegy a pénz kamata és költsége. Azt hiszem, egészen jogosan okolom mindezekért a kartelleket. Azt hiszem őszintén, hogy legjobb volna, ha egészen el lehetne törölni a kartelleket. Ezt a javaslatot örömmel üdvözlöm azért, mert első lépés az összes kartelleknek megrendszabályozására, ami viszont első lépés azoknak eltörlésére. Remélem, hogy a mélyen t. kormány nem fog ennél a lépésnél megállni, hanem igenis továbbmegy, és az első lépés után következik majd még szigorúbb megrendszabályozása a kartelleknek. Ezért fogadom el tehát ezt a javaslatot, mint első lépést a továbbiakhoz. Elfogadom másodszor azért, mert teljes bizalommal viseltetem a mélyen t. miniszter úr iránt. (Éljenzés és taps jobbfelől.) Meg vagyok győződve arról, hogy az ő magyar hazafisága és közismert erélye a végrehajtásnál fogja pótolni azt, ha talán volnának hiányai a törvényjavaslatnak. Azt hiszem, sőt tudom biztosan, hogy a miniszter úr is a régi latin közmondást tartja szem előtt: «Salus rei publicae suprema lex esto» — a hazának érdeke a legfőbb törvény. Meg vagyok győződve arról, hogy így gondolkozik, és ezért fogadom el ezt a kartelltorvényjavaslatot a részletes tárgyalás alapjául. Azzal végzem beszédemet, amivel Cato: «Geterum censeo cartela omnia esse delenda.» £8