Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-461

Wi Az országgyűlés képviselőházának mondott, igaz, .akkor. el., fogja venni bünteté­sét .az, aki visszaélt, aki lopott, '— ahogy a képviselő úr • mondotta — ha pedig nem igaz, akkor el fogja venni büntetését ott, ahol eze­ket a büntetéseket osztják a mi törvényeink szerint. ••:'•; A t. képviselő urat egyre kérem, engedje meg, hogy figyelmeztessem, mert ő is figyel­meztetett, hogy^ annak a kisebbségnek, amely­hez tartózni méltóztatik, elsősorban érdeke az, hogy ne könnyelmű vádak alapján törjünk pálcát emberek felett, hanem osak úgy, hogy törvényes rend szerint lefolytatott vizsgálat alapján ítélkezzünk emberek felett. A kisebb­ségnek érdeke ez elsősorban, nem ezen elnéző kormány alatt, hanem esetleg más rezsimek alatt, amely rezsimek esetleg túlteheük magu­kat a törvény szellemén. Önnek, t. képviselő­társam, akkor kellett volna meginterpellálni engem, ha az újságcikkek alapján vagy egy rendőrtisztviselőnek állítólagos nyilatkozata alapján megtenném azt, amit követel tőlem, hogy mikor függesztem fel már ezi az igen érdemes tisztviselőt, aki nekem munkatársam s akinek ? munkája ellen eddig semmi néven nevezendő kifogás fel nem .meruit. így ítél­kezni emberek felett nem lehet. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) A képviselő úr beszédje ki lesz nyomatva, az az ország­ban el fog terjedni, én mindenhová, ahova ez a beszéd eljut, nem tudom a cáfolatot el­juttatni. Éppen azért kérem a t. Házat, mél­tóztassék ezt a metódust visszautasítani s nem engedni, hogy ebben a Háziban ilyen könyelmű vádaskodás történjék tisztességes, becsületes tisztviselőkkel szemben. (Elénk helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr a viszonválasz jogával kíván élni. Esztergályos János: T. Képviselőház! En­gem nem lep meg az igen t. pénzügyminisz­ter úrnak energikus támadása. Megszoktuk már ezt, de megszoktuk az utóbbi éveikben, sajnos, azt is, hogy valahányszor valamit itt a Ház előtt felhoztunk, valahányszor bűnökre és mulasztásokra rámutattunk, az urak a túloldalról egyszerűen fátyolt iparkodnak ezekre borítani. (Élénk ellenmondások a jobb­oldalon és a középen.) En azt az igen t. Czer­miann urat nem ismerem, mint ahogy nem ismertem a szénapanamában résztvett urakat sem, ahogy nem ismerem a népjóléti minisz­tériumban történt cselekményekkel kapcsola­tos urakat sem, ahogy nem ismerek senkit sem, de képviselői kötelességemet teljesítem, hogy akkor, amikor az egész közvélemény ' panamákról beszél, akkor, amikor az egész közvélemény lelkének minden elkeseredésével Hitelesítették : Vanczák János s. k. naplóbiráló-l 4-61. ülése 1931 február i-én, szerdán. tárgyalta az elmúlt napokban azokat az ese­teket, amelyekjet olyan lekicsinylően, gúnyo­san, olyan sokat jelentően iparkodik az igen t. pénzügyminiszter úr lebecsülni, felszólaljak. Amikor olvasták ezeket a híreket, akkor az egész országon keresztül a megdöbbenés ér­zése vett erőt. Amikor én ezt látom mint kép­viselő, kötelességem idejönni a Ház elé és felszólítani a minisztert, mi van eibben az ügyben, mi a tényállás ebben az ügyben. Ne akarjon itten engem és minket, kisebbsége­ket, ahogy a pénzügyminiszter úr nevezett bennünket, rágalmazni, mert mi, jegyezze meg at. pénzügyminiszter úr, soha sem rágalma­zunk és rágalmaztunk, csak képviselői köte­lességünket teljesítettük. (Elénk ellentmondá­sok a jobboldalon és a középen.) Az ország adófillérei nem alkalmasak arra, hogy embe­rek lelkiismeretlenül kezeljék. Az igen t. pénzügyminiszter úr volt-e olyan szíves megkérdezni (belügyminiszter úr kollégáját, hogy Kéthly Anna igen t kép­viselőtársamnak legutóbbi interpellációja után tett-e olyan intézkedést, amely megtorló intéz­kedés volna a dorozsmai csalóval szemben? Történt-e olyan intézkedés, amely mindenkor elrettentő példával szolgálna az urak részére, akik szegény embereket megzsarolnak, hogy nem szabad ezit csinálni? Ma is állásiban van az az úr, pedig az egész Képviselőházon a meglepetés, a felháborodás moraja zúgott vé­gig és miként tudjuk, ma is ott van az a köz­tisztviselő és a szegény özvegyasszonyok szen­vedik és sínylik, amiért panaszkodtak Kéthly Annának. Ne legyen tehát az igen t. pénzügyminisz­ter úr olyan erősen támadó, ne támadjon min­ket, amikor kötelességszerűen idehozunk kér­déseket. Ezt fogjuk a jövőben is tenni, nem ijedünk meg a pénzügyminiszter úr támadá­sától. :Mi esak egyet akarunk, azt, hogy köz­pénzekkel becsületesen, tisztességesen sáfár­kodjanak. Ez a mi célunk. A választ egyébiránt nem veszem tudomásul. Elnök: Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a pénzügyminiszter úr válaszát tudomásul venni? (Igen! Nem!) A Ház a választ tudo­másul vette. ­A jegyzőkönyvet kérem felolvasni. Gubicza Ferenc jegyző (olvassa az ülés jegyzőkönyvét). • Elnök: Kérdem, van-e valakinek észrevé­tele a jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelentem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik délután 3 óra 57 'perckor. Flandorffer Ignác s. k. igt tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom