Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-461

Az országgyűlés képviselőházának 461. ülése 19S1 február J^-én, s&erdán. if5 a kenyéradókat, akiket itt Biró Pálként látunk a Ház színe előtt megjelenni. Engedjék meg, hogy mint a vasgyárak alapos ismerője, erre ,a következőkben válaszoljak. Biró t. képviselő úr adatait nem tudom ma kontrollálni, felteszem azonban, hogy igaza van, de akkor is nem a munkások ellen bizonyít, hanem az ő vállalkozásának elmaradottsága mellett. Németországban már 1924-ben reformálták a vasműveket. Különösen a vashengereiéit automatikus üzemre alakították át, úgyhogy a felmelegített vasnak a pestből való kivitele, a hengerek alá való helyezése és az egész hengerelési eljárás úgyszólván automatikusan bonyolódik le. Különösen automatizálták a legveszedelmeseblb hengerezési eljárást, a huzalok hengerelését, mert ez meglehetősen életveszélyes munka. A német ipar tehát kényszerítve a jóvátételi költségek megfizetésére, kénytelen az egész világgal versenyezni, még a hatalmas amerikai acéliparral is. Már 1924-tol kezdve automatizálta tehát üzemeit és ha a német nehéz ipari munkásnak 66%-kai nagyobb teljesítménye van, mint a magyar munkásnak, akkor az elsősorban a német üzemek nagyobb és jobb technikai berendezésének tulajdonítható. A magyarországi vasgyárakban még mindig úgy dolgoznak, mint 20 évvel ezelőtt és csodálom^ hogy Biró igen t. képviselő úr, amikor felállította azt a tételt, hogy a német munkás 66%-kal nagyobb egységet teljesít, mint a magyar munkás, elfelejtette, hogy ő is egy ilyen vállalatnak vezérigazgatója (Biró Pál: A nagy tömegtermeléssel összefüggésben beszéltem erről!) s elfelejtette, hogy míg Németországban az üzemek automatizálva vannak, addig Magyarországon annak a munkásnak életveszélyek között kell a drótot hengerelnie, a bugát melegen kell kivenni ikézzel, stenkekkel kell a hengerek alá szorítani. Németországban trióval hengerelnek, Magyarországon gép hengerel s a dróthengerelés Magyarországon ma is úgy megy, mint Mária Terézia korában. Nem lehet tehát a magyar munkást szemrehányásként felhasználni az üzemek elmaradottsága miatt, nem lehet .a magyar (munkást a világ elé úgy odaállítani, mint aki a német munkással szemben sokkal kevesebbet teljesít. (Biró Pál: Nem is tettem. A nagy tömegtermelés mechanikus előnyeiről beszéltem!) Ezt most mondja a képviselő úr, felszólalásában azonban elfelejtette elmondani. (Biró Pál: Tessék beszédemet elolvasni!) Felszólalásában a képviselő úr szimplán arról emlékezett meg, hogy a magyar munkás teljesítménye lényegesen (kisebb, mint a német munkásé, munkaibére nem sokkal alacsonyabb, mint a német munkásé, ennélfogva a magyar munkás drágábban dolgozik. Annak a sok magyar embernek nevében, akik Magyarországon is, de az egész világon szerteszórva dolgoznak, akiket mindenütt megbecsülnek a munkájukért, visszautasítom azt az inszinuációt, amelyet a képviselő úr beszéde tartalmaz, hogy a magyar munkásság teljesítményben, gyors felfogásban, egyáltalán munkaképességében inferiorisabb elem volna, mint akár a német, akár más munkásság. Tisztán attól függ minden, hogyan van az üzem iberendezve. A diósgyőri vasgyár ócskavas-rakás, amelyet Németországban múzeumba helyeznének el és megmutatnák, ihoery 50 év előtt hogyan dolgoztak a vasművekíben. A Eimamurány-Salgótarjáni üzemét 1914nben modernizálták, azóta nem csináltak semmit sem, és ott ma is úgy dolgoznak, mint 1914-ben, holott a technika messze túl van már azon. KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXIII. Ez az egyik, amit kénytelen vagyok Biró képviselő úr felszólalásából visszautasítani. A másik, amit mondott, az, hogy a kartelltöryényjavaslattal a gyáripart támadják és a gyáripar az, amely a támadás pergőtüzébe került ezzel a javaslattal, holott figyelembe kellene venni azt, hogy a gyáripar az egyedüli iparág Magyarországon, amely a mezőgazdaságban feleslegessé vált munkaerőket felszívja. Így felhozta a képviselő úr, hogy 1921-gyel szemben a gyáriparban a munkáslétszám milyen arányokban emelkedett. Kétségtelen, igaz, hogy a munkáslétszám 1921 óta emelkedett Magyarországon, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy 1921-hen olyan állapotok voltak, .amelyekben pontosan megállapítani a munkáslétszámot nem lehetett. Azóta volt valamelyes fejlődés a gyáriparban, főképpen a vámtarifa és a nagyiparnak adott vasúti kedvezmények következményeként; a textiliparban, a fonó-, szövőiparban, a kötőiparban volt egy kis fellendülés és így ennek következtében a munkáslétszám ezekben az iparágakban kétségtelenül emelkedett. De ez az emelkedés a fogyasztóképesség szempontjából, általában a kereskedelem', de még a mezőgazdaság szempontjából sem volt valami túlságos jelentőségű azért, mert az ipar Magyarországon átcsoportosult Azokban az iparágakban, amelyek sok jólkereső szakmunkást foglalkoztattak, a munkások részben a technika fejlődése folytán, részben pedig az üzemkoncentráeiók révén munkanélküliekké váltak és nem tudtak többé sehol sem elhelyezkedni. Méltóztassék csak végigmenni a Váci-úton, ahol még 20 évvel ezelőtt egyik gyár a másik mellett sorakozott, ahová 20 évvel ezelőtt a munkások ezrei mentek dolgozni, pénzt keresni és itt a városban pénzüket elkölteni. A Váoi-út mia teljesen kihalt. Azt hiszem, a napokban fog megszűnni a Váci-úton a két utolsó gépgyár; a. Wörner- és a Lang-gyár is leáll. Teljesen üres a Váci-út. Ezzel szemben tény az, hogy a textilgyárak benépesedtek. Csakhogy két textilgyári munkás nem keres egy ihéten annyit, mint amennyit egy jól képzett szakmunkás keresett a régi világban ezekben a gyárakban. Ha tehát nőtt is a munkások létszáma, fogyasztóerejük ezzel arányban nem nőtt, márpedig a mezőgazdaság, az ipar és a kereskedelem szempontjából az ia fontos, hogy nőtt-e olyan arányban a fogyasztóképességük, mint amilyen arányban a számuk nőtt. Hála a kormány népellenes és antiszociális szellemének, bizony ezeknek a munkásoknak keresete rendkívül alacsony — erre még majd rámutatok —• és így a fogyasztóképességük — annak dacára, hogy a munkáslétszám a gyáriparban emelkedett — nem emelkedett ilyen arányban. A legsúlyosJaibbat, amit Biró képviselő úrnak be kellett volna vallania, elhallgatta, nevezetesen, hogy 1921-től 1929-ig, ezalatt a nyolc év alatt a nőknek az iparba való bevonulása 50%-kai emelkedett, tehát annak az emelkedésnek, ami a gyáripari munkások foglalkoztatásában mutatkozik, nevezetesen, hogy több munkást foglalkoztatnak, ennek a többletnek 50%-a nő. Itt rá kell mutatnom arra, hogyha méltóztatnak védeni az árut és az áru értékét és méltóztatnak megkísérelni ilyen törvénnyel az agrárlakosság pénzét megvédeni a mohó kartellekkel szemben, nagyon szeretném, ha ez a buzgalom a munkaerővel szemben is megnyilvánulna. A munkaerő a kapitalista államban éppen olyan áru, mint a csizma, a burgonya és minden más áru, 20