Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-460

154 Az országgyűlés képviselőházának 460. ülése 1931 január 30-án, pénteken. liseggel és segíteni kellene rajta, módot kellene találni arra, hogy levezessük, enyhébbé tegyük a lefolyását. De így, ha semmit nem tesz az állam, (Felkiáltások jobbfelől: Dehogy nem tesz!) ha semmit nem csinál a kormány, ha nem ad segélyt, támogatást ezeknek az embereknek, akkor szabadon eresztik... (Zajos ellenmondások a jobboldalon.) Hát tessék az államnak segélyt adni! Mindenhol adnak, minden állam ad! (Ellenmondások jobbfelől.) Minden állam ad valamit arra, hogy tömegeit ne hagyja éheztetni. Minden állam ad, osiak éppen a magyar állam nem ad. Csak a magyar állam az, amely elzárkózik a munkanélküli segélyek nyújtása elől. (Rothenstein Mór: Bolettát ad! — Zaj.) Még azt sem teszik lehetővé, hogy beszéljünk itt erről a kérdésről és hogy elmondjuk itt a véleményünket és megnyugtassuk a közvéleményt. (Felkiáltások jobbfelől: Éppen az ilyen beszédekkel nyugtatják meg!) Még az is fáj önöknek, ha szóváteszszük ezt. (Zaj.) Kérem a Képviselőházat, ezt az izgalmat ne ugy^ vegyék, mintha ez mesterséges volna. Ez önként jön, a miatt, amit lát az ember nap-nap után, amit tapasztal az ember, ami hatással van rá, és aki ezt nem teszi szóvá, ia:z nem teljesíti a kötelességét. Mi törvényhozók vagyunk, az a kötelességünk, hogy lássuk meg az életet, lássuk meg a nyomort, keressük meg a nyomor orvoslásának módját, másként nincsen értelme annak, hogy itt vagyunk. Kérem a t. Házat, hogy Várnai képviselőtársunk napirendi indítványát elfogadni szíveskedjék. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólására következik? Fitz Arthur jegyző: Csák Károly! Csák Károly: T. Képviselőház! Bármilyen szívesen foglalkoznék is a munkanélküliség problémájával, azonban nincs rá időm és nincs rá ezúttal módom. (Farkas István: Soha sincs! — Várnai Dániel: Akarunk rá módot adni kedden! — Zaj.) De Farkas István képviselő úrnak ama a kifejezésére utalok, hogy egy nagy világproblémáról van szó. (Kabók Lajos: Nálunk a magyar problémáról! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Mindenhol adnak segélyt, csak itt nem!) Igaza van a képviselő úrnak abban, hogy ez világprobléma, kérdés azonban az, hogyha ezt a világproblémát mi a keddi ülésen idehozzuk és megvitatjuk 4—5, vagy 6 héten keresztül, vájjon ennek a világproblémának magyar vonatkozásban jelentkező szomorú jelenségeit meg fogjuk-e ezzel reparálni? (Rothenstein Mór: Azt hiszem, inkább eknérgesítjük. — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Csák Károly: Alapelvi különbség van köztünk, t. Képviselőház. En, aki azt hirdetem, azt vallom, hogy az államhatalomnak a gyengébbek érdekében 'bele kell avatkoznia még a gazdasági életbe is, a társadalmi életbe is, természetes, 'hogy alapelvileg nem zárkózhatom el >a munkanélküliség kérdésének megoldása elől, de semmi körülmények között sem volnék kapható arra, hogy a munkanélküli segélyek rendszerére térjek át. (Helyeslés jobbfelől. — Kabók Lajos: Miért félnek attól?) Azért, mert olyan közgazdasági destrukcióra vezet, amilyennek jelenségeit már Angliában is láthatjuk. (Ellenmondások a szélsőbaloldalon. — Farkas István: Mindenütt van, csak nálunk nincs! — Zaj. — Elnök csenget.) Ne vitatkozzunk most e felett a kérdés felett. Van ennek és lesz ennek a kedvezőbb konjunktúrák idejében más megoldási módja is. A munkanélküli segély destruál és demoralizál. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Adjanak munkát! — Kabók Lajos: Munkát sem tudnak adni! — Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Nem is akarnak! ~ Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Csák Károly: Igenis, az az álláspontunk, hogy munkát akarunk adni, (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Dehogy akarnak!) a lehetőség határaival azonban mindig számolni kell. S ne méltóztassanak elfelejteni azt sem, hogy igaz, hogy Budapesten és a Budapestet környező városokban nagy nyomorúság van, de nem mindenütt van ez így. En vettem magamnak a fáradságot, kimentem és körülnéztem minden zaj nélkül és minden adatgyűjtés^ nélkül Pesten és Pest környékén, kiskocsmában, itt is, ott is láttam, hogy kétségtelenül van nyomorúság. Amit azonban ezek a városok meg tudnak tenni, azt meg is teszik. (Farkas István: Semmit sem tudnak tenni!) De olyan nyomorult bevételi forrásaik vannak, hogy képtelenek minden sebet begyógyítani. A társadalmi karitást én nem tévesztem össze a szociálpolitikával. Tudom azt, hogy társadalmi karitással minden sebet begyógyítani nem lehet, az a társadalmi karitás van azonban igenis hivatva arra, hogy a tömegnyomort annyira, amennyire enyhítse, a nyomorba jutottakon segítsen. (Ügy van! jobbfelől.) S méltóztassanak tudomásul venni ^azt is, hogy nálunk künn a vidéken, a perifériákon, hála légyen az Istennek, hála légyen a magyar nép nagyon sok előkelő tulajdonságának és hála légyen a magyar földnek, a nyomorúság még nem öltött ilyen méreteket, mint itt Budapest székesfővárosban és a közvetlen környéken. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől. •— Huszár Dezső: Ügy van! Nem is fog!) Tulajdonképpen helyi sebekről van szó. Ezeket a helyi sebeket igyekszik a kormány gyógyítani. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Az igen t. szociáldemokratapárt azonban semmi néven nevezendő belátással nincs és semminek másnak nem tulajdonít értéket, (Zaj a szélsőbaloldalon.) mint a munkanélküli segélynek, amely munkanélküli segély széttörné egész állami háztartásunkat. Megvan ennek a maga tendenciája és értelme. De nem értekezem róla tovább, csak ismételten aláhúzom azt: semmiféle értelme nem volna annak, hogy mi most ezt napirendre tűzzük, mert előhozakodnánk a magunk argumentumaival jobbról és balról, és csak odalyukadnánk ki, hogy segíteni képtelenek vagyunk. (Várnai Dániel: Próbáljuk meg!) Ne méltóztassék annak az egy napnak olyan rettenetes fontosságot tulajdonítani, mert pótolhatjuk azt majd szombaton, ha esetleg nem futja a hétből. S még egyre utalok. Folyton azt a szemrehányást halljuk, hogy a magyar parlament törvényeket gyárt, egyiket a másik után; hol van olyan külföldi parlament, amely ezt cselekszi, melyik parlament ül ennyit együtt — és mégis a szociáldemokratapárt folyton azt kifogásolja, hogy nem foglalkozunk eleget. (Farkas István: Csak azzal nem, amivel kellene!) Ez ellenmondás. (Rothenstein Mór: A sorrendben van a hiba!), Nem vagyok híve- a folytonos törvény gyártásnak és a folytonos jogszabályalkotásnak, márpedig ha mindig együtt ülünk, mindig tárgyalunk és mindig törvényeket csinálunk, ez oda vezetne. Tisztelettel kérem, méltóztassék az elnök úr napirendi indítványát elfogadni. (Helyeslés jobbfelől.)