Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.
Ülésnapok - 1927-460
Äz országgyűlés képviselőházának Í60. lárra. A különböző kategóriájú benzin ára a következőkép alakult. A 720—730-as benzin 5*20 dollárról leesett 2*80 dollárra, a 730—745-ös benzin 4*85 dollárról 2'45 dollárra, a 750—760-as benzin 4'20 dollárról 2 dollárra két hónap alatt Méltóztassanak érdeklődni, hogy ennek a világpiaci helyzetnek konzekvenciáját a magyar ásványolajipar vájjon levonta-e. Ök ezzel szemben arra hivatkoznak, hogy ők nem tudják ennek a helyzetnek konzekvenciáit levonni, mert ők még a tavaly júliusban beszerzett készletekel rendelkeznek. A mezőgazdaságban mi mikor tudunk arra hivatkozni a wieni sertéspiacon vagy Prágában, hogy a kukoricát akkor és akkor ilyen drágán vettük meg; ki fizeti ezt meg nekünk? Ugy vélem, ilyen nemzetgazdasági teória felállításával ad absurdum vihetjük a dolgot, mert sohasem leszünk ekkor abban a helyzetben, hogy a világpiac bizonyos ártendenciáját itt hazai viszonylatban valahogy érvényre juttassuk. A mélyen t. kereskedelemügyi miniszter úr igazán nagy fáradsággal, hónapokon keresztül tartó tárgyalásokkal igyekezett az ásványolajkartellt belátásra bírni. Körülbelül fél év óta tartanak ia tárgyalások. Ezt azért húzom alá hangsúlyozottan, mert méltóztatnak látni, hogy egy áranalízis milyen nehéz dolog és milyen kevés eredményre tud vezetni, s hogy ilyen körülmények között kell ide kartelltörvény, mert a kormánynak eddig nem volt módjában hatásosan fellépni. De ne beszéljünk az ásványolajkartellről; beszéljünk a cukorkartelkől ! Evek óta folyik az elkeseredett harc a termelők és a cukorgyárak között. Németországban a cukor ára 76 fillér és a termelő a répáért 4 pengő 20 fillért kap. Magyarországon a cukor ára 1 pengő 20 fillér, — tehát a német 76 fillérrel szemben 1 pengő .20 fillér — a termelő pedig a répáért 2 pengő 30 * fillért kap. (Viczián István: Ha megkapja! — Graefl Jenő: Effektive 2 pengő 20 fillért! — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Mi ott az adótétel?) Ezt a 2 pengő 30 filléres répabeváltási árat most a cukorkartell 1 pengő 79 fillérre akarja leszorítani, a mellett, hogy a répaterületnek 28%-kai való csökkentését kívánja. Ez a 28%-os csökkentés szociális szempontból órási jelentőségű, mert ez körülbelül 28—30 ezer munkásnak munkátlanná válását jelentené. A cukorrépaterület ugyanis ma körülbelül 110—120 ezer mezőgazdasági munkásnak ad munkát. (Erdélyi Aladár: 123.000-nek!) Igen, 123.000-nek; kerek számokban beszéltem. Azt hiszem, ez a helyzet, amely a cukoriparban és a cukorkartellnél látható, a legélesebben kihívja a kritikát. Evek óta látom, hogy a gazdák teljesen ki vannak szolgáltatva ennek a kartellnek és képtelenek ennek a 10 vagy 12 cukorgyárnak árdiktatúrájával valami hatalmat szembeállítani. (Rassay Károly: Mennyi iaz adó a cukornál? — Friedrich István: Mennyi a cukoradó Németországban és Magyarországon? Ezt szintén hozzá kell adni!) Amit még szintén ki akarok emelni, az az, hogy a termelő nem kap semmit, a fogyasztó viszont drágán fizeti meg a kész cukrot, úgy-* hogy a termelő és a fogyasztó együtt sír. (Rassay Károly: De a harmadiknak bent van az állam! — Friedrich István: Bent van az állam a nagy cukoradóval!) Arról is beszélek. A cukorfogyasztás, amelyet én a (kultúra fokmérőjének tartok, Magyarországon fejenként^ évi 13 kilogramm, míg ezzel szemben Hollandiában 45 kilogramm az évi fejadag, Svájchan 42 kilogramm, Ausztriában 30 kilogramm. Magyarországon — ülése 1931 január 30-án, pénteken. 141 ismétlem — 13 kilogramm az évi cukorfogyasztás, ebben az országban átlagban azonban a falu lakosságának évi cukorfogyasztása 4'6 kilogramm. (Rassay Károly: Most analizáljuk az adót!) Ez a 4'6 kilogramm kevesebb, mint az ázsiai 7 kilogramm és körülbelül annyi, mintAfrikában a fejenkénti cukorfogyasztás. (Rassay Károly: Analizáljuk az adót! — Gál Jenő: Mennyi a cukor adó az állam költségvetésében?) A cukoradó 47 pengő; arról is beszélek. (Gál Jenő: Ezért drága a cukor, semmi másért!) A fogyasztási adóknak nagy részük van a kartellek ipari pozíciójának kialakulásában. De majd másról is beszélek. Mert nemcsak az államnál van ez így, hanem a kereskedelmi kartelleknél is. Különböző illetékeivel és intézményeivel a fővtáros is milyen nehézzé teszi a termelő és fogyasztó helyzetét! (Rassay Károly: De miből vegye meg akkor a Károlyipalotát, meg a többit? Rákényszerítették öt millióval! — Friedrich Lstván: Meg a drága Talbot-áramot! —Rassay Károly: ABatthyányés Wenckheim-palotát ! — Bud János kereskedelemügyi miniszter: Ez új számítási módszer a fővárosnál. — Fridrich István: Nem egészen! — Rassay Károly: A gazdálkodásban nem sokat vethetnek egymás szemére az állam és a város!) Itt van a Wolff Károly képviselő úr által említett tej kartell, (Halljuk! Halljuk!) amelynek működése tipikus példája annak, hogyan lehet egyoldalú vállalati érdekeket egy egész országgal szemben érvényesíteni. Ma a tej fogyasztói ára 32 fillér, amelyből a termelő nagyon jó, ha 10—13 fillért kap, de akkor már nagyon jó összeköttetésekkel kell rendelkeznie; tehát körülbelül 20 fillér az, amely megoszlik a kartell és a közvetítő között. Ez nines így sehol egész Európában. Svájcban megfordítva van, mert ott a termelő 20 fillért kap, a közvetítő kereskedelem 12—13 fillért. Mondom, nálunk megfordítva van. A termelő a hihetetlen magas takarmányárak mellett nagy áldozatokkal kell, hogy folytassa a tejgazdaságot, ami országos érdek, — mert nemcsak gazdasági érdek a tejtermelés fenntartása — s ugyanakkor ezzel a tejkartellel, amellyel szintén hónapok óta tárgyalunk, próbálunk valami megoldást találni, nem sikerül azt létrehozni, mert a kormányzatnak eddig nem állottak elegendő eszközök rendelkezésére. (Friedrich István: Az állami tejszövetkezet benne van a kartellben? — Pakots József: Benne van! — Friedrich István: Hát akkor ne beszéljünk!) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Rassay Károly: Benne van! Több, mint két milliós szubvencióval!) Marschall Ferenc: A tej kartell, amelynek életében nem tudok felfedezni valami nagyobb stílű nemzeti érdeket. (Folytonos zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. — Friedrich István: Állami intézmények bent vannak a kartellben és itt beszélnek ellene! Ez nem lehet! Ez suta dolog!) Méltóztassanak megnézni, bárki megállapíthatja, hogy hány tej vállalatnak van fiókja; ezek mind külön kocsikáznak, ide-odaviszik a tejet, ^egymással konkurrálnak. A tej megérkezik például Kelenföldre, akkor előbb elviszik a Rottenbiller-utcába, onnan áthozzák Budára az Attila-utcába; viszont azt a tejet, amely a keleti pályaudvarra érkezik, azt előbb Budára szállítják át és Budáról vissza Pestre, a Rottenbiller-utcába. (Egy hang jobb felől: Ez az úgynevezett tejút! — Derültség.) Ha valahol kell és szükséges a racionalizálás, akkor egészen bizonyos, hogy a tej kartellben szükséges. De ott sem látunk (ilyen tendenciát. Ott csak
