Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-460

Az országgyűlés képviselőházának ^6 csökkenését, nem következtek-e be természetszerűleg mindenütt igen lényeges üzemi korlátozások, (Buday Dezső: Az ipari racionalizálás!) s ezzel összefüggésben a termelési költségek lényeges megdrágulása, amit magasabb árakkal kiegyenlíteni egyáltalában nem is lehet, sőt ami az ipari termelés pénzügyi bázisát is igen erősen megtámadja. En azt mondottam a bizottsági tárgyalások alkalmával, hogy itt igen erős agitáció folyik a kartellpolitikán keresztül az ipar ellen, mert széles néprétegekben azt a hitet keltik, hogy itt minden baj kútforrása az ipar és ezt gazdaságpolitikailag nagyon veszélyesnek tartom, mert veszélyesnek tartom azt, ha az ipar jelentősége a köztudatban lesiklik, ha a köztudat nem jön tisztába azzal, hogy az ipari termelésnek az ország gazdaságpolitikája szempontjából tulajdonképpen milyen jelentősége van. S ha azt mondottam, hogy ez politikai agitáció is, és ezzel szembeszálltak, úgy mint a t. előadó úr is szembeszállt ezzel az állításommal, úgy azt kell mondanom, méltóztassék csak arra gondolni, fiiogy miket hallottunk itt a Házban a legutóbbi napokban e vita folyamán. Még az ellenzék olyan igen mérsékelt szónokának beszédében is, mint amilyen Baraes Marcell igen t. képviselő úr, habár burkolt és a tőle megszokott elmeéllel, micsoda gyanúsítás foglaltatott a kormányzati rendszerrel és a kormánnyal szemben, amikor úgy állította be a mai kormányt, mint amely teljesen a kartelleknek, vagy a nagyipari vállalatoknak, vagy a banktőkének szolgálatában áll. Ennél erősebb politikai agitáció alig képzelhető: a nagy tömegekben odakünn azt a hitet kelteni, hogy ez csakugyan így van, aminthogy tisztában vagyunk azzal, hogy ez nincs így. A mi népünknek természettől való nagy szaporasága már magában véve is azt kívánja, hogy minden erőt, minden lehetőséget a produktivitás szolgálatába állítsuk. Nem nélkülözheti az ország az ipari produktivitás erejét sein, és nem szabad, hogy a társadalomból kiöljék ezt a produktivitása vágyat és kedvét és megakadályozzák, hogy azok, akiknek cLZ cl kötelességük, hogy az ipari termeléssel foglalkozzanak, az ő egész erejüket és egész akaratukat arra az egyetlen igazi célra, arra a nagy célra, magára a termelésre koncentrálhassák. (Jánossy Gábor: Ezt senkisem akadályozza meg!) En azt kérdezem, hogyan lehetne valakinek kedve, érkezése, önbizalma, merészsége, fantáziája és idege, hogy újabbat és újabbat alkosson ilyen légkör mellett, mint aminő ma Magyarországon ezekben a kérdésekben van? (Mozgás.) Hiszen ma már mindenki gyanús mindenki előtt, akinek nein az a hivatása, hogy a mezőgazdaság szolgálatába álljon. A bizottságban elmondottam saját tapasztalatomat, amelyet évek óta észlelek külföldi tárgyalásaimban és azt mondottam: milyen erőt és milyen ellenállási képességet nyújtott az embernek az a tudat, hogy odakünn a külföldön az emberek éveken keresztül meg voltak győződve arról, hogy Magyarországon igenis nagy megértés van az ipari termelés érdekei iránt. En az utolsó években igen súlyosan érzem a tárgyalásoknál azt a pozicionális gyengeséget, amelybe azóta kerültünk, amióta ezt a hangulatot, amely itt az ország belsejében szítódik, a külföld is észreveszi, érzékeli és értékeli, talán túlzottabb mértékben értékeli, mint amennyire értékelnie kellene. (Buday Dezső: Tudomást sem vesz róla!) Azt mondottam, hogy sokszor a kormányzat is érzi ennek hátrányait akkor, amikor bizonyos ál. ülése 1931 január 30-án, pénteken. 129 tála is helyesnek ítélt rendszabályokat kellene alkalmaznia a termelés érdekében és amikor neki küzdenie kell a közhangulattal szemben már a politikai raison szempontjából is. óriási exporterőfeszítéseket igényelnek. Talán igaza van Teleszky Jánosnak, aki néhány héttel ezelőtt a Felsőházban tartott nagyszabású beszédében a kormányzaton kívül az ipart is hibáztatja abban a tekintetben, hogy nem világosítja fel eléggé a közvéleményt azokról a dolgokról, hogy mik okozzák azt, hogy az iparcikkek drágák és némely esetben drágábbak, mint a külföldön és nem tudják ugyanolyan mértékben követni «az olcsóbbítást, mint ahogyan az a mezőgazdasági termékeknél mutatkozik. De ha igaz is és jogosult i'S' bizonyos fokig ez a szemrehányás, mégis azt kell mondanom, hogy nagyon nehéz meggyőzni olyanokat, akik nem akarják magukat meggyőzetni. Azonkívül pedig történt is ebben az irányban sok kísérlet, de minden felvilágosító védekezés újabb ellentámadásokat r hozott létre és az iparnak az utóbbi években végtére is rettenetes küzdelmet kellett folytatnia exisztenciájáért a viszonyok mostohasága miatt, úgy, hogy főfeladata mégsem az állandó polemizálásban, hanem abban van, hogy természetes feladatait teljesítse. De általában a drágaságot illetőleg még az az elméleti gazdaságpolitikai szempont sincs eldöntve, hogy mi a Ihelyes elv, hogy vájjon kívánatos-e az áraknak az egész vonalon való lemérséklése, hogy keresztülvihető-e egyáltalában, anint ahogy szerény véleményem szerint, — bizonyos vonatkozásban exponálni is fogom ezt — erre a lehetőség nálunk csak igen szűk keretek között van meg, vagy pedig nem fontosabb-e az, hogy a rendszabályok egész sorozatát kellene megtenni abban az irányban, hogy a termények árai a lehetőséghez képest emeltessenek úgy külföldi vonatkozásban, — mint ahogy erre egészen helyesen a^ kormányzatnak mind több irányban való kísérletei irányulnak — mind pedig belföldi vonatkozásban azáltal, hogy függetlenítsék a belföldi fogyasztópiac árait a külföldi áraktól. (Zaj.) Ez kormányzati feladat és a kormányzat ebben az irányban már működik is, sőt azt mondhatnám, hogy az eddigi itteni intézkedések. .. (Folytonos zaj.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak. Biró Pál: ... tulajdonképpen már eldöntötték a kérdést az ipari cikkek árainak irányát illetőleg is. Németországban a mostani kísérletek egész • más meggondoláson és egészen más tényálladékokon alapulnak. Mi történik Németországban? Németország egy rettenetes és sokak megítélése szerint elviselhetetlen jóvátételi kötelezettséggel van terhelve a Young-terv szerint, évi kétmilliárd aranymárkával. Hogy ennek a kötelezettségnek valahogyan meg tud^ jon felelni, túlzott racionalizálásihoz kellett fordulnia ipari téren, mert a fizetéseknek teljesítése másként, mint forszírozott ipari export útján elképzelhető egyáltalában nem volt; hiszen a fizetések már a kamatszolgáltatás részére is Amikor tehát a német ipar exportképességének legmagasabb fokig való fejlesztéséről volt szó, ugyanebben az időszakban talán egy kicsit túlzott szociálpolitika a munkabéreket és a szociális költségeket olyan magasságra, olyan nívóra emelte, amely viszont lehetetlenné tette ezt az eredeti elgondolást és eredeti szándékot, aminthogy az óriási munkanélküliség és a munkanélküliségnek az a rettenetes emelkedése, amelyet a legutóbbi éveikben észlelünk, — — hiszen csak az 1930. naptári év folyamán két és fél millióról közel négy millióra emel20*