Képviselőházi napló, 1927. XXXIII. kötet • 1931. január 14. - 1931. február 26.

Ülésnapok - 1927-459

Az országgyűlés képviselőházának 4-59. magunkkal, nemzetünkkel szemben. A kérdés súlyos, — de meg kell oldani. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy az ország a trianoni békediktátumban mit veszített, hogy 11 év óta puszta életéért is élet-halál harcot folytat ; nem szabad elfelejtenünk, hogy különösen Magyarországnak struktúrája is hihetetlen sokat szenvedett, hogy azok, akik a békéket diktálták, megfeledkeztek azokról a következményekről, amelyek logikailag el kellett hogy következzenek, — mint ahogy el is következtek — amikor az ezeréves egységet darabokra bontották, törték szét és tették tönkre, és nekünk kell az újjáépítést végrehajtanunk. De nemcsak, hogy ezt tették, hanem gondoskodtak arról is, hogy ezek az összetört egységek politikailag és gazdaságilag se maradhassanak, hacsak bizonyos fokig is együttértésben. Nem ! Amikor Magyarországot széttörték, nemcsak hogy széttörték, hanem ők maguk gondoskodtak arról, hogy határainkat köröskörül északon és délen, keleten és nyugaton állig felfegyverzett oly államok vegyék körül, amelyek ellenséges érzülettel viseltetnek a magyar nemzettel szemben. (Ügy van! Ügy van!) amelyeknek egyetlen céljuk az, hogy ez az ország gazdaságilag ne boldogulhasson, hogy az országban a nyomor verjen állandó tanyát, mert tudják nagyon jól, hogy mennél gyengébb a csonkaország, annál tovább maszlagolhatják a leigázott nemzetiségeket, amelyek még ma is, leigázottságuk tizenkettedik esztendejében is mind Budapestre, a régi központba vágynak és remélhetőleg vágyni fognak addig, amíg újból össze nem kapcsolódnak az elszakított területek. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen.) Szükséges volt tehát ezt a törvényjavaslatot idehozni, mert lehetetlen, hogy ölhetett kézzel nézzük és tűrjük nemzetünknek pusztulását, hogy ne siessünk segítségére még abban az esetben is, még annak árán is, ha talán némely profitéhes tőkét elriasztunk az országból, avagy tönkreteszünk egy-két kartillált vállalatot. De van még más indok is, igen t. Ház, amely miatt ezt a javaslatot ide kellett végre hozni. Az utóbbi időben — ezt mindnyájan tudjuk — mind élesebben szembenáll egymással a kapitalista világ a kollektivizmussal, a szovjettel. A világ négyötöde kapitalista, egyötödén pedig a szovjet tartja a kezét. Ez az egyötöd világ igyekezik a négyötöd világnak, a kapitalista világnak ajtaján, ha lehet azt döngetve, ha ezt nem lehet, a küszöb alatt, a repedéseken keresztül beférkőzni. A szovjttnek ez a törekvése sajnos — amint ismételten tapasztaljuk — bizonyos eredményeket mutat fel. Azok a pörök, amelyek nálunk évenként kétszer-háromszor megismétlődnek, de amelyek időnként a világ más államaiban is megismétlődnek, világosan mutatják a szovjetpropaganda útját, amelynek egyetlen törekvése, hogy rombadöntve a kapitalista világot, a kapitalista világ romjain megépítse a maga terrorját, a maga szovjet-világát. Ha most azt vizsgáljuk, hogy mely országban, mely talajban tud leginkább megérni ez a rendszer, akkor azt látjuk, hogy ahol jólét és munka van, ott nem kell félteni egyes társadalmi osztályokat sem, attól, hogy a szovjet szirénhangjai rájuk hassanak. De ott, ahol nyomor ver állandó tanyát, ahol nagy a munkanélküliség, ott vigyázni kell, mert könnyen talál nyitott fülekre a szovjet titkos ügynökeinek a szava. Ott vigyázni kell : parázs ég a hamu alatt, amely parázs nem tudjuk hol, mely pillanatban lobban lángra. Magyarország, sajnos, ma bizonyos fokig a nyomor országa. Magyarországon a mezőgazdáülése 1931 január 29-én, csütörtökön. 121 ság és kisipar teljes mértékben tönkrement, a gyáripar szenved, mind ennek dacára a magyar mezőgazdasággal foglalkozó rétegek, a magyar munkásság hazaíiságáróí meg vagyok győződve. De vájjon meddig tart még ennek a nyomorgó munkásságnak — legyen az ipari vagy mezőgazdasági munkás

! — ellenállóképessége, meddig bírja még a korgó gyomrot ellensúlyozni a valláserkölcs és a hazafiság érzése? Ha nem akarunk nagyobb bajokat, ha óvni kívánjuk a nemzetet nagyobb bajoktól, akkor igenis szükség van preventív intézkedésekre, amelyek meggátolják azt, hogy az ország, a nemzet a kizsákmányoló kartellek áldozata legyen. Azt is mondják, hogy a törvényjavaslatot teljesen szükségtelen volt idehozni, mert hiszen a magyar törvénytárban van néhány törvény, az áruzsora törvény, van egy árvizsgáló bizottság, amely teljesen el tudta volna végezni mindazokat a szükséges tennivalókat, amelyeket a jövőben e törvény alapján fognak majd elvégezni. Ez lehetetlen. Hivatkozom Franz Kleinnak, a nagy közgazdásznak egy idevágó kijelentésére, amely ezt mondja (olvassa): «Nem tudok elképzelni olyan állami közeget vagy intézményt, amely az árakat igazságosan, minden gazdasági körülmény figyelembevételével meg tudná állapítani. Ennek okát abban látom, hogy a termelés nem egyenlő feltételek mellett folyik. Különösen lehetetlen emiatt az árakat ott helyesen megállapítani, ahol az ipar gyenge.» Ha valahol fennáll ennek a kijelentésnek a helyessége, fennáll nálunk. A mi iparunk gyenge ós talán ebben a gyengeségben látom egyedüli mentségét annak, hogy igyekszik koncentrációkkal védekezni. De éppen azért, mert gyenge az iparunk, mert olyan egyenetlen lehetőségek között termel, amelyet a zavaros hitelviszonyok, a vámok, a tarifapolitika is súlyosan befolyásol, nem volna lehetséges, hogy állami közeg vagy állami intézmény az árakat helyesen állapítsa meg. A magyar iparnak ezt a gyengeségét ismerve, a magyar törvényhozás és a kormány az iparnak ismételten védelmére kelt, körülbástyázta azt nevelő és védővámokkal és ezt használták ki gyakran az ipar drágítására. De vájjon helyes-e, logikus-e, hogy a magyar ipar úgyszólván kivétel nélkül minden egyes esetben kihasználja a védővámok legmagasabb vonalát? Csak egyetlen új esetre kívánom a t. Ház figyelmét felhívni. Magyarországnak egyetlen fegyvergyára az Általános Magyar Fegyver- és Gépgyár. Ez a gyár néhány év óta vadászfegyvereket is gyárt. Ezeknek a fegyvereknek legújabb típusát 526 pengővel hozza forgalomba. Teljes egészében kihasználja a fegyveren kén ti 126 pengős vámot, mert nincs konkurense. Pedig ugyanilyen konstrukciójú fegyvereket, amelyeknek anyaga talán jobb és évtizedek óta ki van próbálva, Belgiumban 250 pengőért lehet megkapni. Kérdezem tehát az igen t. Házat: helyesen cselekszik-e ez az iparág akkor, amikor a védővámot, vagy mondjuk így nevelővámot, — mert a védővámban bizonyos fokig nevelővám is van — 100%-ig kihasználja ? De hasonlóképen kihasználja Magyarországon a védővámot úgyszólván minden ismert kartell. Azért mondom ismert kartellek, mert vannak oly kartellek, amelyeknek árdrágító hatását kevésbbé érezzük, mert luxuscikkek, vagy nem a mindennapi élethez feltétlenül szükséges cikkeket gyártanak, hoznak forgalomba. Ezekkel azonban nem foglalkozom, de igenis foglalkoznom kell azoknak a kartelleknek dolgával, amelyeknek árpolitikájától függ bizonyos fokig az országnak virágzása, jóléte. Vegyük elsősorban a szénkarteilt, amely négy társaságot foglal magában, amelyek a fogyasztó-