Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-440

Az országgyűlés képviselőházának kUO. ben a kérdésben nem is volna szükség erre. A hadirokkantak szövetsége benyújtott még en« nek az évnek elején egy alaposan kidolgozott* alaposan megindokolt törvénytervezetet, mely-> nek megbeszélésére egy ankét egybehívását kérte. Ez az ankét most már háromnegyed éve húzódik, egyáltalán nem látszik semmi nyoma annak, hogy éhben a kérdésiben a népjóléti minisztérium velük, mint a legjobban érdekeltekkel, érintkezésibe óhajtana kerülni. (Jánossy Gábor: Hiszen a törvényjavaslatot ideterjeszti a legközelebb, azt mondotta a 'miniszter úr. — Kabók Lajos: Megnő a szakálla addigra. — Jánossy Gábor: Az én szakállam nem no meg, mer úgyis elég nagy. — Elnök csenget.) Továhbmenőleg a szülőtlen árvák ellátásáról beszélt a miniszter úr. Kénytelen vagyok elismerni, hogy azoknak az internátusi elhelyezése, akik olyan szerencsések, hogy internátusba juthatnak, valóban dicséretreméltó, de a férőhelyek számát is meg kellett volna mondania a miniszter úrnak, hogy lássuk, hogy a sokezer szülőtlen árva közül hány juthatott ezekbe az intézetekbe, és azok is, akik odajutottak, legnagyobb részben tiszti árvák, úgyhogy a legénységi árvák legnagyobb része ellátás nélkül van. En kértem egy ilyen ellátatlan legénységi árva részére a kultuszminisztériumtól a tandíj elengedését, s amikor ezt nem kaptam meg, a népjóléti minisztériumtól tandíj segélyezést. Nem tudtam ezt sem megkapni, kénytelen voltam tehát ezt az ügyet a Ház elé terjeszteni, hogy ebből az egy esetből is lássa meg a Ház, hogy az apátlan, anyátlan hadiárvákikal szemben sem az egyik, sem a másik minisztérium nem találta meg a költségvetési fedezetet. (Kabók Lajos: Hallatlan!) A Németvölgyi-úti tüdőibeteg gondozót átvitték a debreceni tüdőotthoniba. Igen, de nem tudom, mi lesz az áthelyezés alatti időközben azzal a sok tüdőbeteg rokkanttal, akit valósággal rászabadítanak a családjukra, hogy fertőzzék azokat a családokat, amelyek őket elegendő^ táplálékkal sem tudjak ellátni. A kórházi ellátásra vonatkozólag a hadirokkantak hivatalos lapjából kell idéznem. (Olvassa): «A hadirokkantaknak még csak az orvosi gyógykezelése, orvosi ellátása sincs rendezve, mert a kiadott rendeleteknek a közkórházak nem tesznek eleget.» Szegénységi bizonyítvány nélkül a hadirokkantat sem veszik fel. Már pedig most a szegénységi bizonyítványok kiadására az elöljáróságoknak Budapesten úgy, mint a vidéken különleges utasításluk van, hogy amikor annak a rokkantnak van akkorka földje, amelyen egy kosár krumpli terem, vagy olyan háza, amelynek teteje bedől a háza felett, .akkor nem adják ki a kórházi célokra szükséges szegénységi bizonyítványt és nem veszik fel a kórházba, mert akkor már birtokosnak nevezik. Azt mondja a miniszter úr, komolyan kell venni az állam gazdasági helyzetét. Valóiban nekünk, a legtöbb terhet viselő rétegnek kell a legkomolyabban vennünk az állam gazdasági helyzetét, mert az . új terheket megint csak ránk fogják áthárítani. De tanúkor azt látjuk, amit már az előbb is mondottam, hogy a boletítával, az optánsterhek vállalásával, majd újonnan a termelési segéllyel tudnak bizonyos társadalmi rétegen segíteni és ugyanakkor haeryják itt, hogy ez a sok ezer hadirokkant és velük együtt családjuk elpusztuljon, akkor nem tusijuk komolyan venni azo- I kat az érveket, amelyek az állam nehéz gazdasági helyzetére hivatkozva, utasítják el a : ülése, 1930. november 26-án, szerdán. 77 rokkantak, a hadigondozottak követeléseit. Ez az egész nem egyéb, mint annak a rideg osztálypolitikának, amelyet a kormányzat folytat, egyik jellemző tünete és éppen ezért a választ nem veszem tudomásul. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Gál Jenő képviselő úr kíván szólni. Gál Jenő: Mélyen t. Ház! (Halljuk! Halljuk a baloldalon.) A mélyen t. miniszter úr fejtegetései abban összpontosulnak, hogy hajlandóságokat jelentett ki, amelyekben sorozatosan kilátásba helyezi, hogy mik az ő jó szándékai. Ezek parlamentáris ígéreteknek nem tekinthetők abban az értelemben, ahogy én ezt kívánom. Nem egyedül hajlandóságról, hanem konkretizálásról van szó. A miniszter úrtól azt kérdeztem, hogy mikor hajlandó a törvényt előterjeszteni? A miniszter úr azt mondotta, hajlandó vagyok, de ez komoly munka. (Br. Podmaniczky Endre: Nem is lehet máról-holnapra! — Farkas István: 1918ban befejeztük a háborút!) Engedje meg a mélyen t. képviselő úr, oly sokszor válaszoltam Podmaniczky képviselőtársaimnak, hogy most •már elégedjék meg azzal, hogy a miniszter úrnak válaszolok. (Br. Podmaniczky Endre: Kérem!) A miniszter úr szerint ez a törvénytervezet alapos munkát igényel. Engedje meg a mélyen t. miniszter úr, hogy a legmélyebb tisztelettel átnyújtsam ezt a törvénytervezetet, amelyet minisztériumában is megtalálhat és amely a genfi egyezmény nyomán nemzetközi munkálat. Minden országban a rokkantság méltatását azonos elvek alapján építik fel. (Jánossy Gábor: Mind megkaptuk!) A magyar rokkantügy törvényes rendezése olyan, hogy az állam pénzügyi viszonyaihoz kell igazodnia. Amikor azonban állandóan oly kiadásokat látunk, amelyek nem állják meg a helyüket, hogy például a magyar t állam igazgatása személyi kiadásokban és tárgyi kiadásokban a budget 55%-a és egész Európában nincs még állaim, amely ilyen adminisztrációs kiadásokkal dolgozik, akkor a kormány nem felelhet azzal, hogy nincs a rokkantra pénzem, hiszen van pénze egészséges emberekre, akik feleslegesek az állam adminisztrációjában. Csonka-Magyarországnak még ennyi minisztériumra sincs szüksége. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Farkas István: A felét meg lehetne szüntetni! — Felkiáltások jobbfelöl; Ennyi képviselőre!) Ezt is aláírom. Felesleges ekkora apparátussal dolgozni. A másik dolor, amit kifogásolok, a következő. A mélyen t. miniszter úr azt mondja, hogy nem sokat segítene az az egymillió pengő, amit évenként a budgetből idefordíthat, mint külön alapot, amelyet megjelöltem. Mert nem azt mondottam, hogy a többi most /már maradjon el. A miniszter úr konstatálta, hogy egymillió pengő- pluszt tud ideadni, ha a budget-t egy ezrelékkel csökkentik. Ne vegye ezt olyan kis összegnek a miniszter úr, sok rokkanton lehetne ezzel segíteni. Ami felszólalásom politikai részét illeti, a miniszter úr volt szíves azt mondani, hogy nem tudja és nem ismeri, miféle igazgatóság, miféle centrum az, amely ezt a politikai irányítást^ arrogálja. A legmélyebb tisztelettel ezt is átadom a mélyen t. miniszter úrnak: a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége ez, amelynek alapszabályai miniszteri jóváhagyással • vannak ellátva, amint ezt interpellációm írásbeli szövegében is megmondtam. Itt az igazgató-