Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-451

Az országgyűlés képviselőházának 4-51. ülése 1930 december 17-én, szerdán. 403 megadóztatva. Egész irodák vannak, amelyek revideálják az adóbevallásokat, mindenféle fogásokkal, tanácsokkal szolgálnak, hogy kevés adót fizessenek

1 az adóalanyok. A köztisztviselő , ezt nem teheti, ott van az adóalapja, úgyhogy relatíve a legtöbb adót fizeti, mert ezeket az alapokat nem lehet eltitkolni. A tisztviselői társadalom megadóztatása rendkívül súlyos teher a tisztviselőkre nézve, mert hiszen, mint említettem, — példákat hozhatnék fel, — nagyon jól menő irodák tulajdonosai nem fizetnek annyi adót, mint egy kúriai bíró, aki nem titkolhatja el az adóalapot és ezért súlyosan meg van adóztatva. Természetes, ihogy ezt a külön adót nagy idegenkedéssel nézi a tisztviselői kar arra való tekintettel, hogy amúgy is erősen meg van adóztatva, a kelleténél is jobban, az adómorál rossz, ellenük azonban adómorál szempontjából semmiféle kifogást nem lehet emelni. Szerettem volna, ha ez a skála nem lenne ennyire progresszív, s nem dolgozna ilyen nagy tételekkel a köztisztviselőknél. Egy tekintetben felvilágosítást kérek a miniszter úrtól e paragrafus tárgyalásánál. Ha egy köztisztviselő fizetési járandóságához (hozzávesszük a lakbéres hónapban a lakbért, iákkor borzasztó nagy progresszív kulcs keletkeznék, arra kérek tehát nyilatkozatot a miniszter úrtól, hogy vájjon külön lesz-e értékelve a jövedelem és a lakbér. Például a bíráknál, ha a minősítési pótlékot hozzáadnók a jövedelemhez, akkor a kulcs roppant magas lenne, ellenben ha a pótlék, mint külön tétel kerül adóztatás alá, akkor nem lesz olyan nagy az adó, mint volna, ha liozzáiratnék az alapjövedelemhez. Az eddigelé fennálló szabályok azt mondják, hogy minden ilyen külön kiutalt jövedelem külön adóalap, tehát nem lehet hozzászámítani a törzsjövedelemhez. Kérem a miniszter úr megnyugtató felvilágosítását, hogy a külön adónál is változatlanul érvényben maradnak azok a jogszabályok, amelyek szerint sem a lakbér, sem a képesítési pótlék nem számítható hozzá a tör as jövedelemhez, hanem mint külön adótétel lesz megadóztatva, amely esetbeu a kulcs természetesen kisebb. Így példának okáért egy kúriai bírónál az adó 48 pengő lenne és ha az adóalaphoz a képesítési pótlék is hozzászámíttatnék, akkor 72 pengő volna. Ez óriási nagy különbség, de én remélem, hogy a miniszter úr meg fog nyugtatni engem ebben a kérdésben és ezért ragadtam meg ezt az alkalmat, hogy kérdést intézzek ennél a tételnél a miniszter úrhoz. Elnök: Szólásra következik? Szabó Zoltán jegyző: Gaal Gaston! Gaal Gaston: T. Ház! Előttem szóló t. képviselőtársam felszólalásába belekapcsolódva kijelentem, hogy azt az információt kaptam, hogy a bírói képesítési pótlékot, amelyet az illető egész esztendőre kap, elosztják 12 részre, minden hónapban hozzáadják a törzsfizetéshez és ezen az alapon fizetik majd a megfelelő kulcs szerint az adót. Engem igy^ informáltak Lehet, hogy téves ez az információm. A lakbért azonban, amelyet, gondolom, negyedévenként kapnak a tisztviselők, nem osztják el 12 hónapra, hanem a negyedévi lakbért ahhoz a hónaphoz csapják hozzá, amely hónapban kapják s ez abban a hónapban felrúgtatja az illető adóialapját s az adókulcs is megváltozván, ez lényeges adótöbbletet idéz elő. A bírói pótlékot adózás szempontjából 12 részre osztják s csak egy tizenketted. részét teszik a havi fizeíéshez, úgyhogy a bírák azt egészen könnyes elvise' tik, ellenben igen nagy terhet jelent reájuk nézve az, hogy házbérnegyedkor, amikor úgyis nagyobb teher esik rájuk, mert hiszen senki abból a házbérből, amelyet kap, lakást kivenni nem tud, hanem rá kell fizetni arra az öfszszegre, sújtja őket még az adótöbblet is. Éppen ezért az volna a kívánság, hogy a házbérilletményeket éppen úgy osszák fei tizenkét részre, mint ahogy felosztják a képesítési illetéket, mert akkor az minden hónapban kisebb többletet jelent és az adózás is egyforma lesz az egész esztendőn keresztül. De tulajdonképpen nem ezért szólalok fel elsősorban, hanem azért, hogy ennél a tételnél reflektáljak a mélyen t. miniszter úrnak egy kijelentésére, amely minden tiszteletem ellenére, mellyel a miniszter úr iránt kezdettől fogva állandóan viseltetem, engem nagy szomorúsággal tölt el. Mert amikor kétségtelenül megállapítható, hogy az adózás tekintetében ebben az országban irtózatos igazságtalanságok vannak, amikor hatalmas jövedelmeket élvező kereseti kategóriák jóformán egyáltalán nem fizetnek adót, mert a magyar gyáriparnak három millió pengőt ki nem tevő egyenes adóját én adózásnak nem nevezhetem, (Ügy van! balfelől) akkor mein tudok beleayugodni a miniszter úrnak abba a kinyilatkoztatásába, hogy: nem okozhatok válságot ezekben a foglalkozási körökben s a munkások ezreit és ezreit nem tehetem földönfutóvá azáltal, hogy most ezeket a kategóriákat, amelyek soha nem fizetnek adót és ma sem fizetnek, intenzívebb adózás alapjául bevonjam. Mélyen t. Képviselőház! Először is konstatálni kívánom, nogy annak ellenére, hogy ezeknek az adója nem növekedett semmit, a mundkanélküliség igenis növekedik. Ma sokkal több munkanélküli gyári munkás van ebben az országban, mint volt ezelőtt két-három esztendővel is. Ezek a gyárak koncentrációk révén magukhoz váltottak virágzó ipartelepeket, azokat megszüntették, a munkásokat, vezetőket, hivatalnokokat szélnek eresztették, csak azért, hogy a profitjaikat növelhassék. Ezt nevezik ők röviden racionalizálásnak. A racionalizálásnak a jelen esetben semmi más célja nincs, minthogy az úgynevezett vezetőknek, a vezéreknek a jövedelmeit növelje. Ugyanakkor olvastam — és ez cáfolatot nem nyert, — hogy egyik iparvállalatunk vezérigazgatója csekély havi 30.000 pengő fizetésből kénytelen tengetni a maga életét. (Felkiáltások: Szegény!) T. Képviselőház! Sehol sem olvastam, hogy ennek a vállalatnak munkásai csak valamivel is több fizetést kapnának, mint amennyit kaptak a múltban. Sehol sem olvastam, hogy ezeknek az uraknak kebelét valami borzasztó nagyon szorongatná az az érzés, hogy a gyári munkások és az^ alsóbb fokban levő tisztviselők milyen módon élnek meg. Ellenben mindig azt láttam, hogy igen féltékenyen tudnak őrködni akkor, amikor az ő kis egyéni jövedelmeikről van szó. (Ügy van! Ügy van! a középen.) Bocsásson meg mélyen t. miniszter úr, de mindaddig, míg lehetséges az, hogy egyetlenegy vezérigazgató egy vállalatától évi 360.000 pengő fizetést húzhasson, annak a vállalatnak dirigálásáért, addig én egy csipetet sem aggódnám iabban a tekintetben, hogy ezeket a vállalatokat kissé magasabb adózásba fogjam be. Ennél a vállalatnál speciálisan az a helyzet, hogy a tisztviselői kar — értsd alatta^ az igazgatókat, van valami nyolc-tíz és a vezérigazgatót is — ezeknek az összfizetése maga annyit tesz ki,