Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-451

Âz országgyűlés képviselőházának U51. még lélekzethez sem jut ,a község aprajanagyja, (Reischl Richárd: Ügy van! Ügy van! Mikor ezt én elmondtam, aisst mondották nekem, hogy demagógia! — Szűcs István: Ha nincs rá fedezet! — Reischl Richárd: Erre kell fedezetnek lenni!) akkor ezzel az összeggel sokkal több hasznot hajtottak volna, mint ennek a kormánybiztosságnak létesítésével. De ezt csak példának hoztam fel és nem akarok hosszasabban beszélni a dologról, úgyis rövid az idő. Csak^arra kérem a t. kormányt, méltóztassék személyi tekintetek figyelembe vétele nélkül megtenni ia kiválogatást s én nyugodtan bízom a kormányra, hogy azokat az intézményeket és hivatalokat, amelyek tényleg nélkülözhetők, a legsürgősebben meg fogja szüntetni. II. számú indítványom a következőképpen hangzik (olvassa): «Utasíttatik a kormány, hogy azoknak a nyugdíjasoknak, akik állandóan külföldön élnek és laknak, amennyiben ezek záros határidőn belül állandó tartózkodásra nem térnek vissza Csonka-Magyarországra, nyugdíjjárulékukat szüntesse be.» (Helyeslés balfelöl.) Köztudomású ugyanis, hogy számos olyan állami nyugdíjas, állandóan külföldön, főképpen pedig ,a.z utódállamokban tartózkodó tisztviselő van, akik minden hónap elején átrándulnak Csonka-Magyarországra, itt felveszik nyugdíjjárulékukat és mindjárt viszsza is utaznak. Tudom, hogy az igen t. miniszter úrnak ezen indítványom ellen bizonyos aggályai vannak, és én mindenesetre köszönettel fogom venni ebben az irányban adandó felvilágosításait, de mégis szeretnék rávilágítani arra a gondolkozásra is, amelyet főképpen az utódállamok követnek ebben a kérdésben. Csodálatos például, hogy míg egyesek — nem' nyugdíjasok — sokszor hetekig, hónapokig nem tudnak vízumhoz jutni, beutazási engedélyt kieszközölni, addig ezek a nyugdíjasok minden különösebb nehézség nélkül jönnek át Magyarországra, nekik állandó határátlépési igazolványuk és engedélyük van s minden nehézség nélkül utaznak ide-oda. Jól tudják tudniillik az utódállamok, hogy ezek a tisztviselők csak pénzt felvenni jönnek ide, azt ia pénzt azonban nem itt költik el, hanem ott. Olyan összeg ez, amely havonta, vagyis egy esztendőben tizenkétszer mindig kimegy az

i országból, amely azonban nem folyik vissza többé az államháztartásba, illetőleg a gazdasági élet vérkeringésébe és így tulajdonképpen elveszettnek tekinthető. Nem egy példát tudnék felsorolni arra nézve is, hogy az utódállamok nyugdíjasaikat egészen máskép kezelik, mert ha azok néhány hétre idejönnek Magyarországra, egyszerű rokoni látogatásra vagy más valami célból, amikor visszamennek otthonukba és jelentkeznek nyugdíjukért, egyszerűen megtagadják .annak folyósítását azzal az indokkal, hogy ők nem azért kapnak ott nyugdíjat, hogy azt máshol költsék el. En tehát arra kérem az igen t. miniszter urat, hogy indítványom elbírálásánál ezeket a körülményeket is figyelembe venni méltóztassék. (Helyeslés balfelől.) Elnök: A miniszter úr kíván szólani! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk!) Hodossy Gedeon igen t. képviselő úr I. számú indítványát, amelyben utasítani kéri a kormányt, hogy az olyan felesleges hivatalokat, amelyeknek ügykörét a^ különböző minisztériumok illetékes osztályai ^is minden különösebb nehézség nélkül elláthatják, haladéktalanul szüntesse be, a «haladéktalanul» j szó elhagyásával hajlandó volnék elfogadni, KÉPVISELŐHÁZI NAPLÓ. XXXII. ülése 1930 december 17-en, szerdán. 397 (Helyeslés.) mert a kormány intenciójának és egész takarékossági szándékunknak megfelel, hogy minden felesleges hivatalt és intézményt lehetőleg megszüntessünk; minthogy azonban van olyan^ hivatal, amelynek megszüntetését már elhatározta a kormány, azonban ennek a szándéknak haladéktalan végrehajtása és e hivatalnak máshová vaió beszervezése nem volna indokolt, mert a rábízott teendők lebonyolítása rövid időn belül befejezhető és csak komplikálná a dolgot, ha a hivatalt most máshova helyeznők át a teendők befejezése előtt, — ennélfogva kérném ezt az imperatívumot az indítványból kihagyni. Hangsúlyozom, hogy a javaslattal elvileg egyetértek -és egyetértek azzal is, hogy a lehetőség szerint minél előbb szüntettessenek meg az ilyen hivatalok, bár hozzáteszem, nincs sok ilyen hivatal, amelyre ezt alkalmazni lehetne.^ Ami a II. számú indítványt illeti, kérném a t. Házat, méltóztassék ennek az indítványnak elfogadását mellőzni és kérem az indítványozó igen t. képviselő urat, — ibár lehet, hogy ennek nem fog eleget tehetni, mert többen írták alá — hogy az indítványt visszavonni méltóztassék, mert ennek végrehajtása majdnem lehetetlen. Annak ellenére, hogy az utódállamok a vonatkozó törvényes rendelkezéseket talán tényleg nem mindenkor respektálják, mégis nekünk erre vonatkozólag nemzetközi egyezményeink vannak, amelyekhez ragaszkodnunk kell. Nem lehetne az egyik állammal szemben az egyik eljárást, a másik állammal szemben pedig a másik eljárást követni, hanem csak arra az álláspontra helyezkedhetünk, hogy követelnünk kell, hogy a mi részünkről nyugdíjazott és ottlakó volt magyar honosokkal szemben ugyanazt a méltányos és emberséges elbánást kövessék mindenütt, amelyet imi követünk; amennyiben pedig tudomásunkra jut, hogy ez nem történik meg, ez ne arra indítson minket, — és azt hiszem, a t. indítványozó barátomat sem ez a szándék vezeti — hogy mi jogtalansággal feleljünk valakinek a jogtalanságára, hanem arra indítson, hogy követeljük, tartsa be a jogot és a méltányosságot az, aki erre kötelezve van. Nagyon sok honosunk a közös hivatalokban teljesített szolgálatot, ott töltött el egy életet, családi vonatkozásai vannak, esetleg a háza, vagy a lakása szintén azon a helyen van: most ezeket arra kényszeríteni, hogy jöjjenek haza, különösen az Ausztriában lakókat, ahol a lakbérek tudvalévőleg még most sincsenek anynyira valorizálva, mint nálunk, tehát ott sokkal olcsóbban tudnak lakni, nem lehet; követelni, hogy ezeket a lakásokat hagynák el és hagyják el azt a terrénumot, ahová őket fűzik egy eltöltött élet esetleges gazdasági nexusai: ez nem volna helyes. Ezek a közös intézmények sajnos, Bécsben voltak, tisztviselőink egy r.észe sajnos, ott töltötte el hivatalnoki életét, s ma azokat öregségükre onnan kimozdítani, kényszeríteni, hogy ide jöjjenek, nem volna méltányos saját honpolgárainkkal szemben. Ami a többit illeti, ezeknek száma nem nagyon nagy. Ha jól emlékszem, az utódállamoktól eltekintve — nem tudom pontosan a számot — 200 emberről van szó. Amerikában pedig 83 vagy egynéhány nyugdíjasunk van. Az összes külföldön lakó nyugdíjasok számszerűleg 1%-át teszik ki a mi nyugdíjasainknak, tehát inkább szembetűnő dolog ez, semminthogy ösiszegszerűleg nagyjelentőségű lenne. Ezen felvilágosítások után a mélyen t. Házat arra kérem, méltóztassék az indítványa mellőzni. 55