Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-445

214 Az országgyűlés képviselőházának U< vételek sem mutattak volna olyan csökkenést, mint amilyen a jelenben észlelhető.» (Tovább olvasna): «Most már a forgalmi adóknál a hozamhanyatlás 38'4%-os, a^ vám jövedéknél 23'1%-os, a fogyasztási adóknál, ahol a két teljes államháztartási évek összevetve, csak 6"4%-os volt a hozamcsökkenés, most már Í8'l-%os a hozamhanyatlás, ami világosan bizonyítja, hogy a gazdasági élet tartalékerői az utóbbi hónapok fejleményeinek eredményekép kimerülőben vannak és sürgős, könnyítő szellemű beavatkozásra volna szükség.» Most jön az a rész, amire figyelmüket külön is fehí

vom. (Olvassa): «Az egyetlen tétel, amely a kincstári hozadékok között figyelemreméltó emelkedést mutat, az az egyenes adók 12'8%-os emelkedése.» (Reischl Richárd: Éljen!) Amíg tehát a forgalmi adó, a vámok, a fogyasztási adók és az illetékek erősen hanyatlottak, addig egyedül az egyenesadók az a tétel amelynél 12'8%-os az emelkedés. Itt tette nekem a t. pénzügyminiszter úr a oénzügyi bizottságban azt a szemrehányást, hogy mi engedtünk az adókból, engedtünk percentualiter, de ez mutatja a legjobban, hogy íme, nem én hoztam ezt az adatot, hanem a Kereskedelmi és Iparkamara, hogy az egyenesadók az egyedüliek, amelyek emelkedést mutatnak és pedig 12'8%-os emelkedést. Azt mondja az emlékirat, hogy az egyenesadók emelkedése valószínűleg azzal függ össze, hogy az ismert forgalmi adatok birtokában a válság ellenére a ténylegesnél magasabb százalékú nyereség tételeztetik fel a raktárak rendkívüli árhanyatlása és a fizetésképtelenségek által előállt súlyos veszteségek ellenére. Van-e súlyosabb ítélet, mint amit most felolvastam, elképzelhető-e súlyosabb megsanyargatása, kivesézése az adózóknak, mint amit most hallottunk és létezik-e nagyobb könnyelműség, mint az, hogy olyan állapotba juttatták az országot, mint amilyenben ma van? Azt mondja továbbá ez az emlékirat (olvassa): «Aggályunkat kell kifejeznünk különösen a mai helyzetben minden oly törekvéssel szemben, amely az állami támogatásoknak már eddig is, sajnos, túlságos mértékben kiépített rendszerét még tovább fejlesztené.» A törvényjavaslatban pedig benne van, hogy még további támogatások is lesznek. T. Ház! Mindjárt készen vagyok a felolvasással. (Olvassa): «A fentebb kifejtettekből következik: a bevételek csökkentését legfeljebb ideig-óráig lehet ellensúlyozni új bevételi források nyitásával, illetve meglevő forrásokból való fokozott merítéssel abb an az esetben, ha egy ország gazdasági élete a túladóztatás stádiumába jutott.» Később azt mondja (olvassa): «Azt nem kívánjuk kétségbevonni, hogy egyes vonatkozásokban hozamemelkedés ideiglenesen elérhető, de úgy véljük, ennek a hozamemelkedésnek is csakhamar ellentétele fog mutatkozni; így például világos, hogy az a tisztviselő, akinek kereseti adóterhe ezentúl megkétszereződik, ennek megfelelően kénytelen lesz más kiadásokról lemondani, és végeredménvben kevesebb cukrot, dohányt, • sört stb. fog fogyasztani, noha — mint említettük — mindezen cikkeknek fogyasztása már amúgy is határozottan alászállott.» Még csak egyetlenegy dolgot olvasom fbl és ezzel végzek (olvassa): «Még mindig felvetődik azonban a kérdés: miért volt szükség az elmúlt évek alatt a kiadási keretek ekkora kitágítására . ülése 1980 december 5-én

} pénteken. és illetve miért nem lehetett már előbb legalább ezt a sematikus csökkentéit végrehajtani?» T. Ház! Ha most leülnék és nem szólnék többet egy szót sem, elegendő volna egy ilyen komoly helyről jött értesítés arra, hogy meggyőződéssel valljunk egyet: a kormány gazdasági politikája lejtőre jutott. T. pénzügyminiszter úr, távol vagyok attól, hogy a t. pénzügyminiszter úrnak e miatt .szemrehányást tegyek. A t. pénzügyminiszter urat én, mint pénzügyminisztert, sajnálom. A t. pénzügyminiszter úr nem tehet ezekről a bűnökről, amelyekhez most a kommentárt felolvastam. Látom a pénzügyminiszter úr becsületes törekvését az egész vonalon. (Eri Márton: Éljen!) A pénzügyminiszter úr kapkod, hogy segíthessen valahol, hogy egy kis levegőt kaphasson. (Éri Márton: Ezért kell támogatni! — Strausz István: Mindig elgáncsolj ákí) A i pénzügyminiszter úr tudja, hogy nekem volt bátorságom ebben a Házban és a bizottságban, különösen a pénzügyminiszterek ellen beszélni. Tudja, hogy szereplésem miatt nem voltam kellemes ember a pénzügyminiszterek előtt. Mégis ki kell állítanom a bizonyítványt, mert az igazság követeli, hogy abszolúte nem okolom őt azért, ami itt az országban történik. De okolom azért, hogy mint egy olyan nagy ember fia és mint olyan nagy ember, amilyennek tartom a pénzügyminiszter urat, beleült egy ilyen rettenetes fészekbe és odaadta ia nevét ahhoz, hogy ezt továbbviszi, hogy itt is, ott is feltesz egy flastromok Meg vagyok győződve arról, — ismerem az ő tudását és gondolkozásmódját — ő maga is tudja, ha nem is vallj a be itt, hogy ezek a tapaszok abszolúte nem segítenek az ország gazdaságán. (Reischl Richárd: Ide egy Zeileis kell!) Egy tapasz, egy éterinjekció ideig-óráig lehet, hogy segít, de meg vagyok győződve róla, hogy a pénzügyminiszter úr becsületes lélekkel nem jelentheti ki, hogy ezzel azután az ország meg van mentve. Hogy a pénzügyminiszter úr ilyen «verkracht»-dologba megy bele, (Derültség a balés szélsőbaloldalon.) ehhez gusztus kell, ehhez elhatározás kell, ehhez talán sokkal nagyobb hazafiság kell. (Reischl Richárd: TTgy van! Becsületes magyar ember!) Amint az eddigi pénzügyminiszter urakkal kellemetlen hangon beszéltem, úgy a t. pénzügyminiszter urat nem okolhatom semmiért sem, máskülönben könynyebb helyzetben volnék. (Zaj.) Amióta a t. pénzügyminiszter úr ott ül, látom a becsületes törekvést, hogy szeretné előbbre vinni a kátyúba került kocsit, de képtelen arra, hogy előrevigye, mert ezt a világviszonyok, a világjelenségek és a mi országunk mai állapota nem engedik meg. Azt sokkal könnyebb megcsinálni egy pénzügyminiszternek, hogy nem engedi tágítani a budget kereteit, de visszanyesni egymilliárdos budgetet arra a pontra, amely az, ország teljesítőképességének megfelel, ez rémségesen nehéz dolog, (Lázár Miklós: A németek megcsinálták!) amit másképpen, mint radikálisan, nem lehet megoldani, (Ügy van! Ügy van! a balközépen.) amit tapaszokkal és más ilyen dolgokkal nem lehet megoldani ! (Lázár Miklós: Itt van a német példa! — Reischl Richárd: Az olasz példa! — Strausz István: A francia példa!) Itt arról van szó, hogy a legnagyobb kíméletlenséggel odaállítsuk azt a tételt, mi ér többet: a nyolcmilliós Magyarország, amelynek még kilátása van arra, hogy valamikor nagyobb lesz és valamikor visszakapja régi terű-