Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-445

212 Az országgyűlés képviselőházának 4. J'accuse, — vádolok! Soha ilyen kemény vád kormány ellen innen, a mi padjainkról még nem hangzott el. Az emlékiratot a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara adta ki, (Felkiáltások jobb felöl: Megkaptuk!) datálva 1930 november 27-én, tehát most egy hét előtt; aláírta Eber Antal elnök, aki egyszersmind a Magyar-Olasz Bank vezérigazgatója, Szávay Gyula főtitkár és Szegő Ernő titkár. Az emlékirat élén van egy rész, amelyet vörös ceruzával bekereteztem, s amelyben ia következők foglaltatnak (Halljuk! Halljuk!) (olvassa): «Ez az emlékirat a dr. Popovics Sándor valóságos belső titkos tanácsos elnöklete alatt működő kamarai pénzügyi szakcsoport tanácskozásai és határozata alapián jött létre.» Azt hiszem tehát, t. Képviselőház, nyugodtan olvashatok fel belőle részleteket, hiszen Popovics Sándor Magyarországon gazdasági tekintetben — azt lehet mondani — legelső helyen áll. Popovics Sándorra nem lehet azt mondani, hogy defetista. (Propper Sándor: Majd most elcsapják! — Zaj jobbfelól. — Br. Podmaniczky Endre: Ugyan már! Maguknál már régen elcsapták volna!) Popovics Sándor a magyar Keynes, Popovics Sándorra úgy néz fel az egész gazdasági világ, mint annakidején Matlekovits Sándorra. Popovics Sándort soha egy szóval meg nem bántóttáK és meg nem bánthatták még azok sem, akik a kormányt támadják, ö az, akinek az utóbbi évek ben volt bátorsága az igazságot mindenkor megmondani. Legyen türelmük meghallgatni, hogy ő mit mond, mert ez igazán értékes. Nem fogom az egészet felolvasni. (Br. Podmaniczky Endre: Reméljük!) Aki akarja, annak szívesen átengedem, elhoztam két példányt. (Felkiáltások jobbfelől: Megkaptuk! — Elolvastuk!) Egyes részleteket azonban legyen szabad felolvasnom. (Felkiáltások jobbfelől: Megvan nekünk is!) Nem hiszem, mert én is alig kaptam meg, csak most jött ki a nyomdából. Aligha kaphatták^ meg, mert nevemben 27-éről van keltezve, tehát nem hiszem, hogy egyikük is ol vashatta volna. Ne nehezteljenek ezért, de én is csak bajosan juthattam hozzá. (Zaj.) Az emlékirat hivatkozik arra, hogy «már évekkel ezelőtt, 1926-ban megjelent az állami pénzügyeink^ reformjának közgazdasági szükségessége» tárgyában egy emlékirat, s azonkívül megjelent egy évvel később «a közterhek mérsékléséről szóló törvényjavaslat» megjelenésekor egy elaborátum. Ezekre hivatkozik elsősorban, azután azt mondja (olvassa): «A bennük kifejezésre jutó megállapítások, meglátások és következtetések ma öt év távlatából beigazolt tényeknek látszanak és ha most erra hivatkozás történik, ^úgy annak célja nem az önigazolás, nem a pénzügyi szakcsoport és a kamarai álláspont helyességének történések alapján való leszögezése, hanem az a tény, hogy legjobb meggyőződésünk szerint a kivezető utat ma is csak azoknak a közgazdasági igazságoknak nyomán kereshetjük, amelyeken 5 évvel ezelőtt elindultunk.^ Eközgazdasági igazságok elseje pedig: az államháztartás egyensúlyának kardinális jelentőségű követelménye állandóan és igazán csak úgy biztosítható, ha az államháztartás boldoguló és ép ezért teherbíró gazdasági élet alapján nyugszik.» Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy tehát nem nyugszik, hiszen azt mondja, hogy csak úgy biztosítható, ha az államháztartás boldoguló és épp ezért teherbíró gazdasági élet álapján nyugszik. Tovább folytatja (olvassa): «Nem az adóforrások minél bőségesebb megnyitása és az r. ülése 1930 december 5-én, pénteken. * azokból való minél kiadósabb merítés a helyes pénzügyi politika eszköze, hanem ellenkezőleg : a nemzet anyagi erőivel bíró minél kíméletesebb, megértőbb gazdálkodás». Más helyen, ahol Popovics Sándort idézi, így folytatja ez az emlékirat. Popovics Sándor, szakcsoportunk elnöke a következőket mondta (olvassa): «A takarékosságnak sokat emlegetett követelményét létszámapasztásokkal nem meríthetjük ki. Még mindig nem látjuk, hogy komoly és beható bírálat tárgyává tennők, vájjon hatóságaink és hivatalaink közül melyekre van valódi szükség, vájjon nincsenek-e túlméretezve. Nem halljuk, hogv az anyagi törvényhozást is revízió alá vennők abból a szempontból, nem lehetne-e ezáltal is az ország gazdasági lehetőségeivel arányos intézményekhez jutnunk. Az első komoly aggályok akkor jelentkeztek, amikor az 1924/25-ös, kereken 450 milliós bevételi irányzattal szemben a valóságban ennél az összegnél mintegy 67%-kal több, kereken 752 millió folyt be a kincstárba. Közismert, hogy a tényleges bevételek és ennek nyomán az előirányzati összegek is a következő években tovább fokozódtak». Fel is említi, hogy 947 millió volt a kiadás és 984 millió volt^ a bevétel. Később ezt mondja (olvassa): «Fáidalointmal kell megállapítanunk, bekövetkezett az, amit első emlékiratunk, mint mindenképpen elkerülendő állapotot jelez. Nem szabad bevárni — ezt mondta az 1926. évi emlékirat — azt az . időpontot, amikor az adóbevételek fokozatos visszaesése fog fényt vetni az elmulasztott intézkedések által okozott bajokra, mert az ilymódon előálló állambeyételi hiányokat a fokozatosan gyengülő magángazdaság — a kulcsok emelésének szokott módján — nem volna képes előteremteni.» Tovább ezt mondja (olvassa): «Nem kétséges >a súlyos probléma megoldása, az államháztartás egyensúlyának tartós biztosítása csak úgy képzelhető el, ha termelési tényezőink költségei — amelyek közptt ma döntő szerepet játszik a közteher — a megcsökkent lehetőségekkel arányba állíttatnak és ez azt jelenti, hogy a köztehermérséklés politikája nemcsak gazdasági boldogulásunk alapfeltétele, hanem közvetve a lefolyt öt év tanúbizonysága szerint is az állampénzügyi egyensúly feltétlen, biztos.^ kizárólagos támasza. (Simon András: A 22 év előtti alapvizsgára emlékeztetnek ezek!) T. képviselő úr, ha ön valamikor eléri azt a magaslatot, amelyen Pouovies Sándor ma van, (Simon András: Ez az igazság, ezt mondjuk^ mindnyáj an!) Ön azt mondja, hogy ez már 22 év előtti igazság. Ez olyan bölcseség, amelyet még a pénzügyminiszter úrnak is alá kell írnia és bizonyára nem fogja ezt tagadásba venni és nem fog olyan megjegyzéseket tenni, mint most a t. képviselő úr tett. Higyje el, én az auktoritásokat, ha ellentétben is vagyok az auktoritásokkal, végtelenül tisztelem és becsülöm. Ahogy az előbb beszéltem a miniszterelnök úrról, úgy beszélek most erről a tiszteletreméltó, mindenki által megbecsülendő és megtanulandó igazságról. En mondhatom önnek, t. képviselőtársam, (Simon András: Félreért a képviselő úr!) amikor először elolvastam ezt az emléikratot. meg voltam döbbenve azoktól a mély igazságoktól, amelyeket ez ; tartalmaz és elővettem mindjárt az előbbi évek memorandumát. Nagyon soká tartana, ha ezt is felolvasnám. De szükséges, hogy a Ház naplójában az benne legyen, hogy itt Popovics Sándor ezeket a dolgokat mondotta. Nem kellemes nekem itt felolvasásokat tartani, de ez az idézés sokkal jobban és szabatosabban mondja meg, amit én hiszek és