Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.
Ülésnapok - 1927-439
Az országgyűlés képviselőházának US9. toztat és nem teszi lehetővé sem azt, hogy olcsóbb energiát fogyaszthasson a nép, sem azt, hogy nagyobb kereseti lehetőséghez jusson. Ennek a törvénytervezetnek szerintem egyetlen előnye van. Az, hogy valamennyire szabályozza azokat a jogi kérdéseket, amelyek az elektromos áram szolgáltatása körül felmerülnek és ez az egyetlen dolog, ami f ennek a törvénytervezetnek megalkotását időszerűvé teszi. Azonkívül van még valami. Nekem ugyanis az az érzésem, hogyha nem létesítették volna a Dunántúli Elektromos Műveket, az úgynevezett Talbot-centrálét és nem kellene ennek a Talbot-oentrálénak az áramát reá kényszeríteni a városokra, hogy végre ez a Talbotcentrálé rentábilis legyen, akkor ez u törvénytervezet meg sem született volna. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Igazán? Hol volt ez a centrale, amikor mint pénzügyminiszter magam is kértem ezelőtt hat évvel ezt a törvénytl Már Walko Lajos is foglalkozott vele.) Kétségtelen, hogy már hat évvel ezelőtt is beszéltünk arról, hogy az elektromos áramfogyasztás Magyarországon alacsony. Ebben kétségtelenül igaza van a kereskedelemügyi miniszter úrnak. (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Akkor nem lehet ezt a Talbot-cehtráléval összefüggésbe hozni.) Tény, hogy hat évvel^ ezelőtt történtek tapogatózások abban az irányban, hogy ilyen energiajavaslatot létesítsünk. En csak arról beszélek, hogy ezt a javaslatot időszerűvé főleg az tette, (Bud János kereskedelemügyi miniszter: Dehogy!) hogy a Dunántúli Elektromos^ Művek áramával nem tudnak mit csinálni és így ennek a törvényjavaslatnak elfogadásával mód és lehetőség van arra, hogy olyan közületekre is úgyszólván rákényszerítsék ezt az áramot, amely közületek eddig húzó- . doztak attól, hogy a Dunántúli Elektromos Művektől vegyék az áramot. Nem kell meszszire menni, a törvényjavaslat szakaszai maguk adnak éppen elég támpontot arra, hogy én ezt így elinigyjem. A törvénytervezet nagy hibája az, hogy nem mondja ki nyiltan és világosan, hogy iaz energiaszolgáltatás állami feladat, hanem megelégszik azzal, hogy igyekszik elősegíteni a magánvállalkozásnak a villamos energia üzletben való térfoglalását, fenntartja azonban az állam, illetőleg a községek részére annak lehetőségét, — ha a szükséges anyagi eszközökkel rendelkezni fog — hogy a távvezetékeket és az elosztóvezetékeket megválthassák. Errenézve már az indokolás is azt mondja (olvassa): «A törvényjavaslat azon az elgondoláson épült fel, hogy igyekszik elősegíteni a magánvállalkozásnak a villamos^ energiaszolgáltatási üzletben való térfoglalását.» Hát ez maga ellenkezik mindazzal, amit Európában látunk. Még az annyira individualista Anglia, még a szabad kereskedelmi Anglia is — amely még a vasutaknál is fenntartotta^ a magánvállalkozást — kénytelen^ volt belátni, hogy az r elektromos áram előállítását, de még továbbítását sem lehet magánvállalkozásra bízni, hanem annak állami feladatnak kell lennie. Ha végig megyünk egész Európán és az európai államok elektromos energiagazdálkodását tesszük vizsgálódás tárgyává, mindenütt azt tapasztaljuk, hogy az államosítás • felé törekednek, mégpedig erőteljes lépésekkel, mert ma már minden országban belátják, hogy az elektromos áramtermelés, az elektromos energiagazdálkodás nem lehet magánfeladat, nem lehet magánvállalkozás, hanem az elsőrangú állami feladat. Ki van ugyan ez mondva elvileg ülése 1980 november 25-én, kedden. 13 a törvényjavaslatban, azonban már az előzetes tárgyalások, de még inkább a bizottsági tárgyalások folyamán a magánérdekeltségnek erős befolyása révén a törvényjavaslat olyan módosításokon ment keresztül, amelyek csak elvileg döntik el azt a kérdést, hogy állami feladat-e az energiatermelés, vagy pedig a magánvállalkozás-e 1 ? Valójában az a helyzet, hogy az energiagazdálkodás magánfeladat lesz a jövőben és az ki lesz szolgáltatva az ország — amint azt később leszek majd bátor bizonyítani — néhány kjapitalista vállalkozásnak, amelyek azután kedvük szerint nyúzhatják meg az elektromos áramot fogyasztó közönséget. Azoknak a nagylelkű, nagyeszű férfiajknak álma tehát, hogy a legkisebb kunyhóba is bevonuljon az elektromoslámpa, azoknak a derék mérnököknek vágya és óhaja, hogy a parasztgazda elektromos áram által hajtott s zecskav ágéival vágja lovai és egyéb állatai számára a szecskát, nem fog megvalósulni, mert ennek akadálya lesz az a körülmény, hogy az elektromos áram előállítása tovább is magángazdálkodás feladata lévén, olyan magas áramárakat fognak felszámítani, hogy a lakosság nem fog elektromos áramot fogyasztani, világítani pedig legtöbb helyen a jövőben is zsírbamártott kanóccal fognak. A bizottsági tárgyaláson is, de meg a sajtóban is nagyon erősen verte a dobot a magánérdekeltség az állami gazdálkodás ellen. Azt hiszem, arról felesleges beszélnem, hogy Magyarországon valamikor a vasút is magánvállalkozás volt, mégis sokkal mostohább körülmények között, talán nehezebb pénzügyi viszonyok között, mint ma, az akkori kormányok igyekeztek a vasutakat a magánvállalkozás kezéből kivenni és_ azok fenntartását állami feladattá tenni. Tudjuk, hogy a posta a ThurnTaxis hercegeknek úgyszólván találmányuk volt, hosszú ideig a Thurn-Taxis hercegek bérelték a postát, mint vállalkozást az egyes államoktól, de tudjuk azt is, hogy az államok, amint egy kissé erőhöz jutottak, igyekeztek a postát államosítani, miajd igyekeztek a távírót, a távbeszélőt is államosítani, sőt újabban még a rádiót is államosítják és talán jobb is volna, ha az egész rádiót államosítanák, mert a magánkézben lévő rádió csapnivalóan rossz, sóikkal jobban tudna bennünket az állam kiszolgálni, mint aihogy kiszolgál az a magánvállalkozás, amely a budapesti közönségnek minden vasárnap nagyszerű előadást tart a rétek trágyázásáról és a savanyú rétek feljavításáról. De itt van a trafik is. Ugyebár, a dohány élvezeti cikk, nem közszükségleti cikk, ezer és ezer r sőt merném állítani millió és millió ember van a világon, aki soha életében még nem szívott el egy cigarettát vagy szivart. Mondom, a trafik nem közszükségleti cikk, mégis Magyarországon a dohánygyártmányok forgalombahozatala állami monopóliumot képez és csak iaa állam hozzájárulásával és engedélyével lehet trafikot árusítani. Én nem vagyok dícsérője a magyar trafiknak, ismerem gyengéit és tudom nagyon jól, hogy minél olcsóbb a cigaretta, annál rosszabb és ez hatványozottan érvényesül lefelé, úgyhogy a legszegényebb ember szívja a legdrágább és legroszabb cigarettákat. Mondom, én teljesen, tisztában vagyok azzal az antiszociális és antidemokratikus gondolkodással, amely az állami felső bürokráciát és az, állami dohány egyedáruságot is eltölti, mégis akármilyen rossz a magyar trafik, azt kell mondanom: ha ez magánvállakozás lenne, akkor még rosszabb lenne, mert akkor burgonyalevelet és répalevelet tömködnének a szíva-