Képviselőházi napló, 1927. XXXII. kötet • 1930. november 25. - 1930. december 23.

Ülésnapok - 1927-441

104 Az országgyűlés képviselőházának 441­bíróság árkérdésekben milyen komponenseket tartozik figyelembe venni. Miután az idők folyamán tényleg beállhat az a körülmény, hogy az energiaszolgáltató vállalatoknál az ön­költségig árak lényegesen megváltozhatnak, provideálni kell tehát a törvényben is aziránt, hogy ilyen, időközben beálló önköltségi válto­zásokat is figyelembe vegye a bíróság a bírói döntés meghozatalánál. Kérném ennek a két módosító indítvá­nyomnak elfogadását. Elnök: Szólásra következik? Héjj Imre jegyző: Senki sincs feliratkozva. Elnök: Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr • nem kíván nyilat­kozni. A tanácskozást befejezettnek nyilvání­tom. Méltóztassék ahhoz hozzájárulni, hogy eat a szakaszt is bekezdésenként tegyem fel szava­zásra. (Helyeslés.) Az 1. bekezdéssel szemben áll az előadó úr indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az eredeti szöveget, szemben az előadó úr in­dítványával, elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház az eredeti szöveget nem fogadta el, így az előadó úr indítványát jelentem ki elfoga­dottnak. A 2. bekezdés meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. A 3. bekezdésnél az eredeti szöveggel szem­ben áll az előadó úr indítványa. Kérdem a t. Házat, méltóztatnak-e az eredeti szöveget, szemben az előadó úr indítványával, elfogadni, igen vagy nem? (Nem!) A Ház az eredeti szö­veggel szemben az előadó úr indítványát fo­gadta el. A 4. bekezdés meg nem támadtatván, azt elfogadottnak jelentem ki. Következik a 61. §. Kérem annak felolva­Héjj Imre jegyző (olvassa a 61. §-t). — Vár­nai Dániel! (Felkiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentke­zése töröltetik. Szólásra következik'? Héjj Imre jegyző: Propper Sándor! (Fel­kiáltások: Nincs itt!) Elnök: A képviselő úr nincs itt, jelentke­zése töröltetik. Héjj Imre jegyző: Kossalka János! Hitelesítették : Édes Antal s. h. naplóbiráló-bii ülése 1930 november 27-én, csütörtökön. Kossalka János: T. Ház! Ebben a szakasz­ban szó van arról, hogy mi következik be ak­kor, ha a rendelkezésre .jogosított vagy szolgá­latot teljesítő a kötelességét megszegi. Hogy azonban miből áll a kötelessége, az sehol meg­mondva nincs s ezért tisztelettel javaslom, hogy ennek a szakasznak végére a következő szöveg_ iktattassék be (olvassa): «A rendelke­zésre jogosítottak vagy szolgálatot teljesítők kötelességeit a kereskedelemügyi miniszter kü­lön fogja megállapítani.» Tisztelettel kérem javaslatom elfogadását. Elnök: Szólásra következik ? Héjj Imre jegyző: Rothenstein Mór! Rothenstein Mór: Az idő előrealadt voltára való tekintettel tisztelettel kérem, méltóztassa­nak hozzájárulni, hogy az erre a szakaszra vo­natkozó elmondandóimat a legközelebbi ülésen terjeszthessem elő. (Helyeslés.) Elnök: Kérdeni a t. Házat, méltóztatnak-e ehhez az előterjesztéshez hozzájárulni, igen vagy nem'?! (Igen!) Ha igen, ezt határozatként kimondom. Az idő előrehaladván, a vitát megszakítom s előterjesztést teszek legközelebbi ülésünk ide­jére és napirendjére nézve. Javaslom, hogy a Ház legközelebbi ülését december hó 2-án, ked­den délelőtt 10 órakor tartsa s annak napirend­jére tűzessék ki: 1. a ma tárgyalt törvény­javaslat folytatólagos tárgyalása s % a kiadá­sok apasztásáról, a szolgálati vagy munkabér­viszonyból és a tantiémekből származó jöve­delmek megadóztatásáról és egyéb rendelkezé­sekről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztatnak napirendi javaslatomat el­fogadni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház az el­nöki napirendi javaslatot elfogadja. Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének fel olvasása és § hitelesítése. Kérem a^ jegyző urat, szíveskedjék az ülés jegyzőkönyvét felolvasni. Héjj Imre jegyző (olvassa az ülés jegyző­könyvét). Elnök: Van-e valakinek észrevétele a fel­olvasott jegyzőkönyv ellen? (Nincs!) Ha nincs, azt hitelesítettnek jelentem ki és az ülést be­zárom. (Az ülés végződik d. u. 1 óra 50 perckor.) Kócsán Károly s. k. ági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom