Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-438
418 Az országgyűlés képviselőházának T. Ház! A vitézség- kérdésével is méltóztattak foglalkozni. Szememre vetették, hogy itt disztingválok. Ez már katonai kérdés. A vitézség tekintetében nincs disztingváliás, sőt kizárólagosan a teljesítménye az, ami mértékadó, tekintet nélkül arra, hogy magyar fajiságú-e az illető, tót, német, vagy zsidó-e. A lényeg az volt akkor is és ma is az, hogy egy zászló alatt, a nemzetet szimbolizáló zászló alatt minden magyar állampolgár tegye meg azt a kötelességét, amelyet a sors vagy elöljárói reákényszerítettek. (Ügy van! ügy van! jobbfelől.) Akkor újból — ezt vallom és kínánom és ezért nem is teszek: katonai szempontból különbséget — vállvetve, egymást megértve—hangsúlyozom — teljesítsük azt a kötelességet, amelyet a sors számunkra előír. Nekem nem kell előírást tenni abba a tekintetben, hogy a vitézséget istápoljam. Én szomorúan látom, hogy azok, akiknek Ígéreteket tettek, ma gyönyörűen dekorálva járnak az utcán és sokszor kenyér nélkül róják a mindennapi élet Ikesei-ves útját. Ezt látom és mint katonának fáj a szívem és mint miniszter akarok rajtuk segíteni, annak ellenére, hogy azt tartom: nem ebben a pillanatban kell erről gondoskodni, hanem rögtön kellett volna gondoskodni ezeknek a kérdéseknek elintézéséről. Annak ellenéire azonban, hogy hangsúlyoznom kell — és ez fontos momentum — hogy a vitézségi érempótdíj a régi osztrák-magyar monarchia idejében tett ígéret alapján helyeztetett kilátásba ... (Fábián Béla: Ki ígérte?) A régi osztríálk-miagyiar monarchia idején bizonyára a kormányok hivatalosan, a császári és királyi hadügyminiszterek és a két honvédelmi miniszter, mert meg van állapítva, hogy milyen szabályok alapján kapják. Mármost a régi monarchia összeomlott, Elismerem, hogy az egyszerű ember szempontjából jogosan állanak fenn a követelések, az állam szempontjából azonban azt kell mondanom: mindenkinek egyformán le kell vonnia a konzekvenciákat abból, (Zaj a szélsőbaloldalon.) hogy történelmi katasztrófák idejét éljük, (Fábián Béla: Nem mindenki vonta le!) összeomlott a régi monarchia és minden, ami azzal kapcsolatos volt, szintén összeomlott. Néhány számot mondok. A vitézségi érempótdíj ma 7,600.000 pengőt jelentene évente. A t. Háztól függ, méltóztassanak ezt a pénzt a pénzügyminiszternek és a honvéreimi miniszternek megszavazni (Rassay Károly: Lillafüred helyett szívesen!) és akkor a magam részéről szívesen járulok hozzá. (Zajos felkiáltások a szélsőbáloldalon: A freskók helyett tehetett volna! — Bálijuk! Halljuk! jobbfelől.) Elnök: Csenidlet kérek! (Propper Sándor: A belügyi vigadó helyett! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Elnök csenget. — Sándor Pál: Huszonhét millióba került Lillafüred az utakkal.) Csendet kérek! (Gál Jenő: Érdemrend és rongyos öltözet! — Friedrich István: A tyukászati kölcsön helyett!) Csendet kérek! (Gál Jenő: A szövetkezetek! — Friedrieh István: A belügyi Vigadó helyett! — Strausz István: A milliárdos költségvetésben! — Állandó zaj.) Csendet kérek!. Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: T. Ház! Én azonban bajtársaimhoz szólok ebben a pillanatban erről a helyről felelősségem teljes tudatában. Nem azért volt vitéz az, akit vitézségi éremmel tüntettek ki, mert anyagi előnyöket várt. (Igaz! Ügy van! jobbfelől és a középen. —- Strausz István: Hogy éhen haljon! — Éri Márton: Azért senki sem lett vitéz! — Zaj.) A vitézség lelki adottság. A vitézi tett . ülése 1930 november 21-én, pénteken. etikai értékből lerontaná a vitéz azt, amit nyert, ha anyagiakért cselekednék, mert az a tett, amelyet fizetni kell, már nem jelentkezik etikai mivoltában, hanem anyagi minőségben. (Zaj. — Haljuk! Halljuk! jobbfelöl.) En tudom, hogyha én a vitézekkel szemtől szemben állok és én magyarázom meg nekik, hogy mi a vitézség, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) akkor is azokhoz, akik a gátra ugrottak, hogy megvédjék a hazát, azt a szózatot intézem, hogy ma lerongyolt ez a nemzet és a mindennapi életért nehéz a küzdelem, (Pakots József: Akkor miért adnak ki annyit... — Halljuk! Halljuk! jobbfelől. — Elnök csenget.) akkor az a vitéz meg fogja érteni ezt éppen azért, mert etikai adottságánál fogva megértéssel van a nemzet ügye iránt, (ügy van! Ügy van! — Taps jobbfelől és a középen. — "Propper Sándor: Szóval hízeleg nekik, de pénzt nem hajlandó adni. Elismerést kapnak, csak kenyeret nem. — Patacsi Dénes: Hálót vetnek a tömegre. — Elnök csenget. — Farkas István: Maga megkapta a jutalmát. — Györki Imre: Hány hold földet kapott? ~- Nagy zaj a szélsőbaloldalon. — Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Elnök: Csendet kérek a baloldalon! (Peyer Károly: Milyen vitéz volt Patacsi a fronton? — Elénk felkiáltások jobbfelől: Az volt!) Csendet kérek! (Patacsi Dénes: Ha nem lettem volna, akkor szégyelném és nem is foglalnék helyet itt. — Peyer Károly: Nekem levelem van arról, hogy milyen vitéz volt ia fronton! — Patacsi Dénes: Nem bútorszállító voltam! — Propper Sándor: Maga megkapta a jutalmát! — Peyer Károly: A főhadnagya egyszer hogy kergette ki a deckungból?) Csendet kérek! (Jánossy Gábor: Ez nem közérdek. Halljuk a miniszter urat! — Peyer Károly: Megírták nekem egyszer! — Propper Sándor: Közérdek, hogy a rokkantakat ellássák. — Patacsi Dénes közbeszól.) Csendet kérek! (Bessenyey Zénó: Maguk okozták a szakadékot.) Csendet kérek! (Bessenyey Zénó: Persze, ha nem lett volna forradalom, hamarább elintézték volna a háborús bajokat. — Állandó zaj.) Csendet kérek! Gömbös Gyula honvédelmi miniszter: Amikor azonban ezt megállapítom, meg kell állapítanom azt is, hogy mindez nem ad okot arra, hogy a kormány ezekkel a kérdésekkel hivatalból a legkomolyabban ne foglalkozzék. (Györki Imre: Sokra mennek vele!) Sokra megyünk vele, igaza van igen t. képviselőtársamnak, mert máris sokra mentünk. (Györki Imre: Látszik az eredményen! — Propper Sándor: ötven filléres segélyt adnak a hadi árváknak. — Zaj.) En nem a hadiárvákról, nem a hadirokkantakról, hanem a vitézségi érempótdíjakról beszélek. Ebben a pillanatban, ne méltóztassék kapcsolni a két kérdést. (Jánossy Gábor: Ügy van!) Én elismerem azt, hogy nem való, hogy katona, aki harcolt a Doberdón és akinek a Kárpátokban elfagyott a lába, kolduljon. Valahányszor egy rokkant katonát látok, valahányszor egy érmes katonát látok, aki koldul, elfordulok, mert nem bírom nézni, hogy hálátlan a nemzet ezekkel szemben. (Ügy van! Ügy van! — Taps a jobb- és a baloldalon. — -Peyer Károly: Rotschild is aztinondotta: Dobjá-k ki, mert megreped a szívem. — Györki Imre: Ne forduljon el, hanem segítse meg. — Elnök csenget. — Propper Sándor: Tessék feléjük fordulni.— Zaj. — Elnök csenget. — Györki Imre: Dobjátok ki, mert meghasad a szívem!) Elnök: Csendet kérek! (Patacsi Dénes: Mit adtak önök, amikor amikor hatalmon voltak?!
