Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-438

406 Az országgyűlés képviselőházának 4-38. ülése 1930 november 21-én, pénteken. burokban ezeket az ügyeket és intézik a városi igazgatás s megyei igazgatás büróiban, akik soha puskaport nem szagoltak, soha frontokon nem voltak, akik nem tudják ezen a révén, a szolidaritásnak ezeken a csövein felérezni, hogy mit jelent az: rokkantnak lenni! (Jánossy Gábor: Dehogy nem tudják!) Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgynál maradni! Várnai Dániel: A mélyen t. elnök úr intelmére is csak azt kívánom megjegyezni, hogy konkrétumokat tudnék idehozni arra nézve, hogy nemcsak meg nem értéssel, hanem valóságos ellenérzéssel és rosszhiszeműséggel kezelik a rokkantak ügyeit. (Elnök csenget.) Megtörténik az, hogy aki jelentkezik 70 vagy 50%-os rokkantsággal, az orvos -megállapítja, hogy magasabb százalék után érdemli az illetményt. A burokban ezeket leszállítják, az orvosi véleményekkel nem törődnek. (Propper Sándor: Lealkusznak öt vágy tíz százalékot!) De megtörténik az is, hogyha már nehezen el is ismerik és papiroson realizálják a rokkantsági százalék emelését, ezt nem hajtják végre, a felemelt illetményeket nem fizetik ki. En a múlt esztendőben többíziben eljártam a népjóléti minisztériumban ezeknek a felemelt illetményeknek kifizetése iránt, de eddig még nem történt semmi s ebben a kérdésben panaszok még ma is érkeznek hozzám. (Reisinger Ferenc: A rokkantak rokkantadót fizetnek! — Tabódy Tibor előadó : A 20. § intézkedik erről!) Majd rátérek a 20. §-ra is! Nagyon kapós volna a párhuzam, nagyon adódnék az alkalom arra, hogy a mi rokkantjaink helyzetét Összehasonlítsam a külföldi háborút viselt államok rokkantjainak ellátásával. Krasz példák volnának ezek. A világosságot tudnám szembeállítani a zord sötétséggel, a -fekete gyásszal, de legyen szabad csak két példára hivatkoznom. Szintén legyőzött államokban, szintén olyan államokban, amelyek irtózatos gazdasági, kulturális és minden más veszteséget szenvedtek a háború után és a békekötésben, (Jánossy Gábor: Egyik sem annyit, mint mi!) átlagban számítva — hangsúlyozom, hogy átlagban számítva — a rokkant illetmény például Németországban 113 pengő 91 fillér. Ausztriában 114 pengő 66 fillér. Nálunk az átlagos rokkantilletmény kitesz 10 oengő és 30 fillért. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hallatlan! — Malasits Géza: Botrány! Nahát ez szép keresztény kurzus! — Propper Sándor: Freskók helyett azoknak lehetett volna valamit adni! — Zaj.) Nem beszélek a győztes államokról, Amerikáról. Franciaországról, Belgiumról, Olaszországról, Kanadáról. Amerikában például majdnem 1000 pengő a rokkantilletmény átlaga. (Jánossy Gábor: Amerika és Magyarország! — Malasits Géza: Ne csináltak volna belügyi vigadót!) Mondom, t. képviselő úr, nem óhajtom ezt a párhuzamot a győztes államokkal szemben megvonni, de rámutatok, arra, hogy a háború vesztes államai is kötelességüknek tartották, — így Ausztria és Németország — hogy az állam háláját legalább olyan mértékben nyilatkoztassák meg a rokkantak javára, amennyire tudják. De olyan gyászos helyzet, olyan megalázó és szégyenletes helyzet, mint amilyenben a mi rokkantjaink vannak, nincs sehol. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Magyarország itt is az első helyet foglalja el. Elnök: A képviselő úr szavai a nemzeti kegyelétet sértik. Tessék ilyenektől tartózkodni. (Propper Sándor: Ez az eljárás a rokkantakat sérti!) Propper képviselő úr pedig a házszabályokat sérti. Tessék a közbeszólásoktól tartózkodni. (Strausz István: A miniszter úr igérte, hogy idehozza a javaslatot! Hol van!) Kérem a képviselő urakat, tessék csendben maradni és a házszabályokhoz alkalmazkodni. (Reisinger Ferenc: Az igaz, hogy a rokkantak nem törődnek a házszabályokkal!) Reisinger képviselő úrnak nincs joga beszélni. Tessék csendben maradni. (Rothenstein Mór: Hát micsoda joga van itt a képviselőnek? — Jánossy Gábor: ^Hallgatni a szónokot. — Rotenstein Mór: Hát maga miért nem hallgat! — Jánossy Gábor: Hallgatok úgy mint maga! — Zaj. — Reisinger Ferenc: Legtöbbet zakatol Jánossy! — Jánossy Gábor: Sohasem szoktam zakatolni!) Csendet kérek! Várnai Dániel: Ezzel szembeállíthatják ellenem, mint az előadó úr tette, hogy itt van a javaslat 20. §-a, ez gondoskodik a hadviseltekről és ezzel kapcsolatban a rokkantakról is. Valóban a 20. § tényleg kimondja azt, hogy amennyiben az igazolványosok által megpályázott állások közül maradna még valami, vagy valamely állást az igazolványös altisztek meg nem pályáznának, ezekre a hulladékokra elsőbbségi joggal bírnak az arcvonalbeli szolgálatot teljesített hadviseltek és azok, akik arcvonalbeli szolgálat közben rokkantak, meg. Ez mit jelent? Ez a rokkantak ellátása tekintetében nem jelent semmit. (Mozgás a jobboldalon.) De ha előveszem azt a magyarázatot, amelyet *>a javaslat indokolása a 20. §-hoz ad, látom, hogy egészen furcsa magyarázattal állunk szemben. A 20. §-nak az indokolásban lefektetett magyarázata szerint arcvonalbeli szolgálatnak csalk az tekinthető, ha az arcvonalbeli szolgálat a háború egész tartamára szól. (Tabódy Tibor előadó: De ez nem vonatkozik a rokkantakra!) Természetesen megmondja ez itt azt is, hogy aki arcvonalbeli szolgálat közben rokkant meg*, vagy vált képtelenné a szolgálatra, arra is vonatkozik a 20. $. Ismétlem azt, hogy ez semmi. Ismétlem azt, hogy ez egyáltaláiban nem olyanvalanii, ami a rokkantakat csak távolról is megnyugtathatná. Amikor külföldön olyan intézkedések vannak, hogy a rokkantak mindenkit megelőzően juttatandíók állásokba az államnál és a magánvállalatoknál, amikor külföldön olyan intézkedések is vannak, hogy rokkantaikat állásukból elbocsátani csak abban az esetben lehet, ha a vállalat vagy üzem megszűnik, akkor ezzel szemben ez a 20. § annyira semmitmondó, sőt annyira sértő a rokkantakra, hogy nem szabad olyasmit állítani, hogy ez a 20. § volna az, amely a rokkantakat kielégítheti, és még kevésbbé szabad azt hangoztatni, hogy ez feleslegessé tenné egy rokkant-törvényjavaslat előterjesztését és ilyen törvény megalkotását. Én tehát azt mondom: minden katonai vonatkozású ellátási törvényt meg kell előznie a rokkant-törvénynek. Azt ne méltóztassanak állítani, hogy nincs pénz, tehát nem lehet a rokkant-törvényjavaslatot sem előterjeszteni, nem lehet a rokkantilletményeket sem megjavítani. Én azt mondom: erre a célra elő kell terem tení a pénzt onnan, ahol van. Éppen napjaink aktualitásával kapcsolatban mondhatom azt, hogyha van pénz, ha vannak igen tekintélyes milliók gazdasegélyekre- (Farkasfalvi Farkas Géza: Azok csak morzsák, még annak sem nevezhetők!) ha vannak morzsák, 18—20 millió pengőt kitevő morzsák gazdasegélyekre. a városi lakosság-, a fogyasztás megterhelésével, akkor elő kell kaparni mindenféle teljesítőképességet, mindenféle lehetőséget és kell előte-