Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-436

352 Az országgyűlés képviselőházának M gok vagyunk, hogy 9 millió pengő értéket dobunk ki az ablakon akkor, amikor ennek a munkának a lehetősége megvan? Hiszen annak a 30.000-nyi földmunkásnak munka kell, akárhonnan vesszük azt. (Ügy van! Ügy vari! jobbfelől.) S ha nem gondoskodunk róluk egyéb forrásokból, kénytelenek leszünk ismét szükségmunkákat elrendelni, ami, méltóztassék elhinni, többe kerül 3 Va millió pengőnél, mint ahogyan azt ez a 12 Va millió pengős tétel ugyancsak bizonyítja. Ue, mélyen t. Képviselőhéz, talán van még annyi időm, hogy rámutassak arra, hogy volna más mód is ezeknek a földmunkásoknak állami támogatására, amely igazságos, méltányos, és az államháztartást nem terhelné meg érzékenyen. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Sok szó esett ebben a Házban, a bizottsiáigokban, pártértekezleteken, újságcikkekben, küldöttség-járások alkalmával az adóvisszatérítésekről. Lehetetlen helyzet az, hogy ma bizonyos paragrafusoknak különös értelmezésével rábizonyítják a vizitársulatokra azt, hogy őket meg lehet fosztani annak a körülbelül 3*/a millió pengőnek, pontosan 3,410.000 és néhány ezer aranykoronának jövedelmétől, amely j öved elemnek kiutalása régi statútumokon és törvényen alapszik. Ez a jogi vita nem ért még véget, ez folyik a földmívelésügyi minisztérium és a pénzügyminisztérium között. A földmívelésügyi miniszter úr, elismerem, a legnagyobb jóindulattal iparkodott ezt a kérdést mindig megoldani, sajnos azonban, a pénzügyminisztérium sajátos jogi felfogásán mindig hajótörést szenvedett véleményének és szándékának megvalósítása. T. Képviselőház! En csak műkedvelő jogász vagyok, nem akarok jogügyi vitába bocsátkozni, hiszen feleslegesen venném igénybe az igen t. Ház türelmét, de a békesség kedvéért egy pillanatra igazat adok a pénzügyminisztériumnak, de csak akkor, ha nem jog szerint, hanem méltányosság szerint adja vissza a vizitárm

1 átoknak ast az összeget, amely nekik szerintem jogosan, de méltányosan feltétlenül jár, hiszen a vizitársulatoknak ma sokkal nagyobbak a terhei és^ adósságai, mint ezelőtt. S vájjon mi a vizitársulat? Az a gazdaközönség, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) legyen az kisgazda, legyen az törpebirtokos, legyen az nagygazda, egyformán szenved egy olyan különös adótétel alatt, amely adótétel alatt 12 millió katasztrális hold tulajdonosai nem szenvednek. (Ügy van! jobbfelől.) Kérdezem, t. Ház, vájjon igazság-e az, hogy kiválasszuk ismét t egy társadalmi osztálynak tekintélyes részét és azt sújtjuk olyan közadókkal, amelyek különben arra volnának hivatva, hogy eloszoljanak az egész ország népessége között? T. Képviselőház! Leszállt á termény ára, igen helyesen méltóztatott az előbb megjegyezni, leszállt a főtermény ára csaknem felére és a vizitársulatok abban a nehéz^ helyzetben vannak, hogy az ő ártéri járulékaikat nem bírják csökkenteni, mert hiszen a kamatszolgáltatás, az anyagok, t iparcikkek, gépek stb. árai, azoknak a szükségleteknek, azoknak a faanyagoknak árai, amelyek a vizitársulatoknak árvédelemre, partbiztosításra csatornaépítésre, egyéb objektumok létesítésére szükségesek, még mindig a békeparitáson felül állanak. Mi tehát a következménye ennek az állapotnak? Elégedetlen a gazdaközönség, mert azt mondja, hogy: «Ha leszállt az én főterménjrem ára, szálljon le egyéb terheim ára is» — és ezt ía gondolkodásmódot kifogásolni 16. ülése 1930 november 19-én, szerdán. nem lehet. Ha a vizitársulatok leszállítják az ártéri járulékokat, akkor nem képesek eleget tenni feladataiknak, hiszen ma a legtöbb vizitársulat nem csinál egyebet, mint csupán a fenntartási mukálatokat végzi el és törleszti, ha tudja, a tőkét, fizeti a kamatokat és nem tud jelentős összegeket juttatni a kubikos társadalomnak. Ebből a szempontból kérem az igen t. földmívelésügyi miniszter urat, szíveskedjék ezt is kiolvasni a javaslatból, hogy vájjon ez a javaslat segít-e azokon a nagy tömegeken, azokon a sokgyermekes családapákon, mert hiszen manapság a szegény embernél több a gyermekáldás, mint a jómódú kisgazdánál, úgyhogy lassan ezek a szegény, munkás, dolgos emberek lesznek a nemzet fenntartói Vájjon helyes-e az, hogy talán egy rosszul értelmezett takarékossági szempont miatt ezeket az embereket a szűkölködésnek, a munkanélküliségnek és az éhhalálnak tegyük ki? (Ügy van! a jobboldalon.) Nem akarok részletekben alludálni azokra a szavakra, azokra a keservekre, amelyeket Váry Albert t. képviselőtársam a saját kerületében lévő Dunavölgyi Társulattal kapcsolatban felhozott, de nagyon helyesen hozta Összefüggésbe ezt a kérdést ezzel a javaslattal, amidőn óva intette a földmívelésügyi miniszter urat, hogy a jövőben ne méltóztassék ilyen vizimunkálatokat elrendelni akkor, amikor azok pénzügyi végrehajtása elejétől végig átgondolva nincs, amikor nincs meg a fedezet és nincs meg a mód arra, hogy a gazdaközönség ezeket a terheket el tudja viselni. Magam is Vizitársulati ember vagyok, közel két és fél évtizede foglalkozom ezekkel a kérdésekkel (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) és tudom, — nagyon jól ismerem az egész vidéket — hogy nem elég annak mérnöknek és nem elég a minisztériumnak sem kitűnő mérnöknek lenni, hanem gazdának is kell lenni. (Ügy van! a jobboldalon.) Sokszor erdésznek kell lenni, sokszor rétszakértőnek kell lenni (Ügy van! jobbfelől.) és néha-néha talán még a szikekhez is kellene érteni akkor, ha hozzá akar nyúlni egy szikes terület felesleges vizeinek elvezetéséhez. Helytelen azonban az az irányzat, hogy amikor mi általában örülhetünk annak, hogy elkészült egy gyönyörű műszaki mű, akkor ctt kritizálunk, ahol a kritikának helye nincs, ellenben ott nem kritizálunk, ahol a kritikának valóban helye van. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) A dunavölgyi lecsapoló csatorna munkálatai — mint tudjuk f

— évtizedeken keresztül dicséretes tárgyalások anyaga voltak, a nélkül, hogy egyetlen kapavágás történt volna. Nehéz időknek kellett jönniök, amikor a minisztérium, igen helyesen, beavatkozott ebbe a munkába és annak a társulatnak autonómiáját, amely nem bírt önmagával, felfüggesztette. Adott egy kiváló műszaki erőt segítségül, akinek elgondolása alapján ezek a munkák aránylag rövid idő alatt végrehajtattak. Műszaki tekintetben — ismétlem — e csatornatársulat építkezése semmiféle kifogás alá nein esik és ha meghallgatjuk azoknak a véleményét, akik ismerték ezt a területet a háború előtt, — amikor ha a külföldi ember a Balkánra utazott a pest—zimonyi vonalon, szinte azt hitte, hogy Budapest falai alatt már a Balkán kezdődik, mert i ÍZ ti tenger víz, amely a fővonalról jobbrabalra látható volt. nem vált egy kultúrnemzet dicsőségére — jólesik tőle hallani — megszállott részeken, a Bácskában élő magyaroktól hallottam magam is — hogy bámulattal adóznak ennek a munkának és hogy büszkén említették ott élő testvéreinknek, hogy íme, ez