Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-433

298 Az országgyűlés képviselőházának U33. ülése 1930 november 12-én, szerdán. pályázatot. A szobrok árát maid két, vagy há­rom év hiteléből fogom lassanként kifizetni és ott az egyetem előtt nemcsak szép és méltó tér keletkezik, hanem azt hiszem, négy szobor is fog ott elhelyeztetni, tehát nem is nagy meny­nyiség. Erről van szó a dehreceni térnél. Rátérek most már a második kérdés­komplexumra, Rákóczi és Kossuth szobrára. (Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) Arról óhaj­tanék pár szót szólni, hogy miért nem helyez­tettek ezek a nemzeti emlékcsarnokba. Rákóczi szobra ott de facto el is helyeztetett, amennyi­ben Szeged városában a Széchenyi-téren volt Rákóczinak igen szép, de aránylag kisméretű lovas szobra, amely ott abban a nagy perspek­tívában elenyészett. Ezt a szobrot most áthe­lyeztük az újonnan létrejött épületkomplexum elé, ahol kitűnően áll és a szakértők szerint a legjobb művészi benyomást kelti. Miután ott van a közvetlen közelben Rákóczi lovasszobra, azt gondoltuk, hogy most, amikor még igen sok nagy magyar embernek nincs ott szobra, nehéz lenne egy második szobrot a közvetlen közelben felállítani. (Ügy van! a jobboldalon.) A két dolgot egymástól 150 lépés választaná el. Ugyancsak a közelben, a Klauzál-téren van Kossuthnak egy nagy szobra. (Farkas Elemér: A legszebb Kossuth-szobor ez!) Ma azonban a fejedelmeknek, a politikusoknak és a hadvezé­reknek szobrait még nem helyeztük el ebben a nemzeti emlékcsarnokban. Nyitva akartuk hagyni azt a kérdést, hogy nem akar-e majd Budapest ilyen szempontból valamit csinálni, mert hiszen a na?v oolitikusok, államfők, had­vezérek ilyen emlékeinek felállítása rendesen az ország fővárosában szokott történni. (Já­nossy Gábor: Usy van! A Gellérthegv tetején, a Nemzeti Pantheonban.) Mi eddig kultúrpolitikai Pantheont csi­náltunk és csak olyanok szobrai nyertek elhe­lyezést, akik tollal, vésővel, ecsettel, Lancettá­val, vagy mérőónnal tettek szolgálatot a ma­gyar kultúrának. Lezárva azonban ez a dolog nincs és ha a közvélemény azt kívánná, hogy ez az emlékcsarnok necsak művelődési Pantheon, hanem politikai Pantheon és kato­nai Pantheon is legyen, erre nézve is provi­deáltunk, mert abban a kormányzói kézirat­ban, amely a szegedi oszlopos folyosókat nem­zeti emlékcsarnokokká nyilvánította, van egy második bekezdése, amely úgy rendelkezik, hogy a jövfő felvételekre egy bizottságot kell alakítani, amelyhe az Akadémia három tagot választ, a szegedi egyetem egy tagot, Szeged törvényhatósági bizottsága egy tagot és a kultuszminiszter négy tagot hív meg s ez a bizottság fog határozni abban a tekintetben, hogy ez a száz név amennyivel egészíttessék ki. Ha a nemzet közhangulata odahajlanék, hogy a szegedi nemzeti emlékesarnok egyetemes ilyen pantheonszerű doloiggá nőj jön meg, én fogok legjobban örülni annak, ha az emlék­csarnoknak ez a kibővítése megtörténik. Mon­dom, most az ok az volt, hogy ez kulturális emlékesarnok volt* és hogy az alapítással egyidejűleg közvetlen közelben helyezték el Rákóczinak egy szobrát, és hogy egy Kossuth­szobor is van a közelben. Hogy szándékosság az én részemről meny­nyire nem állott fenn, azt méltóztatik látni leginkább abból, hogy mint a Történelmi Tár­sulat elnöke, éppen en adom ki most Kossuth emigrációs működésének óriási sorozatát. {He­lyeslés jobb felől. — Erdélyi Madár: Nagyon helyes! — Jánossy Gábor: A nép számára hozzáférhetővé kell tenni beszédeit!) Kossuth működése ngyanis tulaj donképen hiáirom idő­szakra oszlik: a reformkor béli Kossuthéra 1840-től 1848-ig, a szabadságharc Kossuthja kor­szakára 1848—49-ben és azután az emigráció Kossuthja korára 1849-től egészen addig, amíg az emigrációs mozgalmak elcsöndesedtek. (Gál Jenő: No de azután is volt valami!) Mi­után ebben az időben Kossuth a világ közvéle­ményéért küzdött a magyar nemzet érdekében és megteremtette a magyar kérdést (Ügy van! jobb felől) és miután nekünk is ma az a fel­adatunk, hogy küzdjünk a világ közvélemé­nyéért és újból teremtsük meg és erősítsük a magyar kérdés tudatát, azért azt gondoltam, hogy a mai magyar ember számára az emigrációs Kossuth a legaktuálisabb (Ügy van! Üg& van! — Taps jobbfelöl) és ezért ha­tároztam el, mint a Történelmi Társulat el­nöke, hogy egy nagy kötetsorozatban kiadok mindent, ami Kossuth emigrációs működésére vonatkozik, amely működésnek csak töredékei jelenteik meg az ő irataiban. A bécsi állami le­véltár és a konstantinápolyi állami levéltár megnyílása lehetővé tette számunkra azt, hogy Hajnal professzor egy gyönyörű kötetben ki­adja Kossuth emigrációs működésének török­országi szakát. Ez meg is jelent éppen a Tör­ténelmi Társulat kiadásában, amelynek szeren­csém van elnöke lenni. Ezt a kiadványsoro­zatot én kezdeményeztem s ezt a kötetet most követni fogja Kossuth amerikai és angol­orsziági működése, tehát az emigráció amerikai és angol szaka. Ez már munka alatt van; egy fiatal tudós két évig dolgozott Amerika levél­táraiban, hogy Kossuth ott mondott beszédeit az ottani hírlap-könyvtárakban rekonstruálják. Az utolsó lesz azután Kossuth emigrációjának francia- és olaszországi szaka. Ebből is látja tehát az igen t. képviselő úr, • hogy ahol nem is mint miniszter, hanem mint magánember, mint a Történelmi Társulat el­nöke, működtem közre, ott is én a magam ré­széről szerény erőmhöz képest mindenesetre hozzájárultam Kossuth Lajos nagysága feltá­rásához. (Helyeslés.) Említette még az igen t. képviselő úr Rá­kosi Jenőt is. Kétségtelen, hogy Rákosi Jenő­nek, mint publicistának, Kossuth és Kemény mellett mindenesetre helye van a magyar Pantheonban is. Abból indultunk azonban ki, hogy mint minden Pantheonnál, a halál és a szobor felállítása között egy bizonyos időnek kell eltelnie. (Erdélyi Aladár: Ez a helyes elv! — Jánossy Gábor: Történelmi távlat!) Fran­ciaországban a Pantheonban való elhelyezés iránt tíz év után lehet javaslatot tenni. (Gál Jenő: Azért festették meg itt ezeket a képeket! — Erdélyi Aladár: Szoborról van itt szó!) Mi úgy gondoljuk, hogy négy év után lehessen ezt megtenni és én meg vagyok róla győződve, hogyha Rákosi Jenő halála után ez a négy év eltelik, a Pantheon-bizottság nem fogja elmu­lasztani, hogy az ő szobrának felállítása iránt is javaslatot tegyen. Hiszen hogy r milyen nagyra becsülöm Rákosi Jenőt, azt méltóztat­tak a tegnapi tanácskozásokból is látni, hogy magam vettem kezembe azt, hogy az ő r szo­borleleplezése méltó formák között történjék meg. Azt hiszem, ezzel kimerítettem mindazo­kat a kérdéseket, amelyeket méltóztatott hoz­zám intézni (Ügy van! Ügy van!) és iparkod­tam mélyebben megindokolni azt, hogy amit tettem, miért tettem és milyen módszer sze­rint dolgozom. Kérem válaszom tudomásulvételét. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom