Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-433
Az országgyűlés képviselőházának 433 Szabó Zoltán jegyző (olvassa): «1. Helyesnek tartja-e a miniszter úr a szegény CsonkaMagyarországban a szegedi díszkapura és a debreceni egyetemi dísztérre vonatkozó beruházásokat? 2. Helyesnek tartja-e a miniszter úr a független önálló nemzeti állam idejében a nemzeti Pantheonból II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos kihagyását?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Hegymegi Kiss Pál: T. Képviselőház! Az igen t. kultuszminiszter úrtól voltaképpen két felvilágosítást óhajtok kérni. E tekintetben a kultuszminiszter úrnak legutóbbi alkotásait vettem alapul, mégpedig azt, amelyet ő Szeged városának, a szegedi egyetemmel kapcsolatban és Debrecennek, az én városomnak, a debreceni egyetemmel kapcsolatban adott és azután azt a gondolatot, amelyet a kultuszminiszter úr a nemzeti Pantheon megalkotásával felvetni méltóztatott, T. Ház! Kállay Miklós államtitkár úr legutóbb a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara ülésén megállapította, hogy kétféle kultúra van, az egyik az, amelyik a jólétet teremti, a másik pedig az, amely a jólétből származik. Azt hiszem, hogy ez a megállapítás teljesen helytálló és a magam részéről a kultuszminiszter úrnak minden olyan törekvését, amely ezt •a kultúrát kívánja megteremteni, amelynek következménye a jólét, amely a felekezeteket és mindazokat, akik itt iskolákat tartanak fenn, támogatja, a magam részéről a legteljesebb mértékben helyeslem, mert ezeknek a kulturális feladatoknak megvalósítására, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk, rendkívüli szükség van. (Ügy van!) Sőt méltóztassanak megengedni, hogy nehezményezzem azt is, hogy ezen iskolafenntartás terheit az újabb időkben bizonyos fokig a kultuszminiszter úr szegény egyházakra és szegény felekezetekre méltóztatik áthárítani, pedig ezek ebben a tekintetben bizony súlyos és válságos helyzetben vannak. Azok az alkotások, amelyeket a kultuszminiszter úr a debreceni és a szegedi egyetemmel kapcsolatban méltóztatott teremteni, bennem bizonyos kételyeket hagynak fenn. Ezért felvilágosítást kérek a kultuszminiszter úrtól arra nézve, hogy ez a szegedi díszkapu és a debreceni egyetemi dísztér, amelyekkel a kultuszminiszter úr most a munkanélküliségen kíván enyhíteni — mint ahogy kijelentéseit úgy Szeged városálban, mint az én ivarosomat illetőleg olvasom — és ezzel a gazdaságilag válságos időkben méltóztatik a mai nyomorúságon munka juttatás által valahogy segíteni, vájjon olyan elsőrendű kulturális szükségletek-e, amelyeknek megoldása a mai súlyos viszonyok között indokolt, vagy amelyeknek megoldását nem lehetne-e esetleg későbbi időkre elhalasztani? Erre vonatkozik interpellációm első része. Másik része pedig egy nekem fájdalmas körülményre vonatkozik, amely tekintetben a kultuszminiszter úrtól itt, a Ház színe előtt, magyarázatot kérek. Kell is, hogy magyarázatot kérjek, hiszen olyan városnak vagyok képviselője, amelynek a Kossuth-kultusz mégis talán egyik országosan ismert jellegzetessége, másfelől, mert úgy érzem, mint magyar ember, hogy mi itt bizonyos hibákat követtünk el, amikor a mai rezsim a nemzeti Pantheont megalkotta és a nemzet száz halhatatlanja közül, hogy, hogy nem, nemzeti történelmünknek, szerintem, két legmagasztosabb alakját: II. Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost valaülése 1930 november 12-én, szerdán, 295 hogy kihagyta. Minthogy pedig e nemzeti Pantheon megalkotásáért a felelősség a kultuszminiszter urat terheli, hozzáfordulok, nem azért, hogy ebből kifolyólag a kultuszminiszter úr ellen támadást intézzek, hanem, hogy magyarázatot kérjek, és hogy a magyarázat dacára is, melyet kapni fogok, kívánjam és követeljem, hogy ezt a kérdést olyan módon oldjuk meg, hogy a nemzet minden fia arra a nemzeti Pantheonra, amely megalkottatott, ne keserűséggel, hanem megelégedéssel tekintsen. Az, hogy azok közül, . akik Corvin-láncot s egyéb Corvin-jelvényeket kapnak, valaki hiámyzik-e vagy mindenki benne van-e, az reám nézve egyáltalában nem jelentős, mert hiszen az élők dolgáról felesleges beszélni, ebben a tekintetben az élők majd elrendezik a dolgokat maguk között. De a halhatatlanoknál már más a helyzet. Kossuth Lajos és II. Rákóczi Ferenc a magyar nemzet történelmének két, ma már teljesen kikristályosodott nagysága, akiknek nagyságához és dicsőségéhez kétség nem fér. Ebben a tekintetben hivatkozom a magyar falu népére. Tessék elmenni a kultuszminiszter úrnak a szegedi tanyáktól kezdve bárhova, ha nemzeti nagyságról és dicsőségről van szó, akkor ott a magyar falvakban s a magyar kisemberek házaiban is ennek a két eszményi nagyságnak emléke áll előtte. De mást is hallottam, (különösen azoktól a képviselőtársaimtól, akik az Egyesült-Államokban jártak. Az Egyesült-Államok minden iskolájában tanítják Kossuth Lajos beszédeit és életrajzát, különösen azt a beszédét, amely a Capitoliumban hangzott el. Az Unióban három Kossuth-szobor áll és 34 olyan község van, amely Kossuth nevét viseli, illetőleg Kossuth nevével kapcsolatos. Az Egyesült-Államok elnöke házában főhelyen két szobor áll, az egyik Lincoln Ábrahámé, a másik pedig Kossuth Lajosé, Es most, amikor Angliában is voltam, Láttam ott, hogy mirólunk magyarokról másképpen nem tudnak és szimpátiával felénk csak úgy gondolnak, hogy mi Kossuth Lajos fiai, (ügy van! Ügy van!) Kossuth Lajos népe vagyunk és az angol iskolákban szintén tanítják Kossuth Lajos beszédeit. Amikor ez így áll, az én nézetem szerint nagyon, de nagyon fájó érzés volna, ha az az egyszerű magyar ember elmegy ebbe a Nemzeti Pantheonba és nem találja ott a legnagyobbak között II. Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost. Nagyon fájó érzés volna, ha idejönne az a külföldi, idejönne az amerikai, az angol és elmenne ebbe a Nemzeti Pantheonba s ott a halhatatlanok között nem találná II. Rákóczi Ferencet és Kossuth Lajost. (Fábián Béla: Amerikában egy kicsit nagyobb a Kossuth-kultusz, mint itthon! — Farkas István: Itthon pedig csúfolják! — Zaj.) Most talán felvetődhetnék az a gondolat, hogy ez a két ember talán inkább politikus volt, akiknek nincsenek kulturális és irodalmi érdemeik. En szerintem a szabadság két óriása volt II. Rákóczi Ferenc és Kosssuth Lajos. A nemzeti művelődésnek két legnagyobb fáklyása voltak ők. Rákóczi nevétől elválaszthatatlan a magyar irodalomnak legszebb emléke, a kuruc költészet szóban és zenében. II. Rákóczi Ferenc az osztrák kamarilla hazugságaival szemben a «Veridicus Hungaricus» című latinnyelvű újságot adta ki, hogy hamis Hőferjelentések ne menjenek külföldre a magyar szabadságharcról. II. Rákóczi Ferenc megteremtette a nemes ifjak társaságát, akiknek a művelődés szolgálatába kellett âllaniok s Bessenyeynek és a testőröknek az irodalom