Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-433

292 Az országgyűlés képviselőházának U3í hallgatásra fog találni. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) Azt szeretném, ha minél előbb bekövetkeznék a megnyugvás az érdekelt közönség köreiben arra nézve, hogy ezek alól a sérelmes rendszabályok alól felszabadulva kifőzhetik még meglévő és még kifőzés alá kerülhető készleteiket, mert csak akkor kerülhető el az, hogy nagyobb mennyiségek ezekből a kifőzési anyagokból elpusztuljanak a mezőgazdaságnak és az államkincstárnak kárára, ha ez a hitük marói-holnapra valóra fog válni. (Helyeslés.) Elnök: A pénzügyminiszter úr óhajt válaszolni. Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. Házi Ez a kérdés, amelyet az interpelláló képviselő úr itt most felvetett, hosszabb idő óta tárgyalás alatt állt és ezekbe a tárgyalásokba bevontam az érdekeltséget is. Egy ankétet szeretnék összehívni, ahol ezeket az állításokat, amelyeket a t. képviselő úr talán egy kissé csak az egyik szempontból jónak látott itt előhozni, a másik szempontból is meg fogom tárgyaltatni, | s igyekezni fogok azután ezt a kérdést a közérdeknek megfelelő módon megoldani. (Helyeslés.) TTgy az érdekelteket, mint azokat a szakembereket, akik ezzel a kérdéssel többet foglalkoztak, arra fogom kérni, hogy ezen az ankéton jelenjenek meg. (Kuna P. András: A kisüstosöket is!) Azok az érdekeltség körébe tartoznak. Azt hiszem tehát, 'hogy ez a kérdés nemsokára döntés alá kerülhet, s talán természetesnek találja a mélyen t. Ház azt a kérésemet, hogy az interpellációra végleges válaszomat akkor adjam meg, amikor már ezeknek az adatoknak teljes birtokában tájékoztathatom a t. Házat a tényállásról. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök: Minthogy a pénzügyminiszter úr kijelentette, hogy válaszát nem óhajtja véglegesnek tekinteni, ennélfogva határozathozatalnak helye nincs. Következik Hegymegi Kiss Pál képviselő úr interpellációja. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Fitz Arthur jegyző (olvassa): «Interpelláció a kereskedelemügyi miniszter úrhoz. Hajlandó-e a kereskedelemügyi miniszter úr a gyorsvonatjáratok beszüntetésével kapcsolatban a gyorsvonat-menetrendet oly módon megváltoztatni, hogy a vidékről felutazó közönségnek Budapesten módja legyen teendőit elvégezni s aznap haza is utazhatni? Budapest, 1930 október hó 30-án. — Hegymegi Kiss Pál s. k.» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Hegymegi Kiss Pál: T. Ház! Ez év október havában takarékosági okokból a Máv. igazgatóságra »bizonyos vonatjáratokat, és pedig főként gyorsvonatjáratokat beszüntetett. Ezek a beszüntetéseik a lakosság és az érdekeltség köréiben kedvező hangulatra nem találtak, es az egyes törvényhatóságok a kereskedelmi kormánytól, mint melynek felügyelete alá a Máv. tartozik, feliratokban kérték, hogy a lehetőség szerint igyekezzék segíteni azon a helyzeten, amely e vonatjáratok beszüntetése folytán előállott. Sajnálom, hogy a kereskedelemügyi miniszter úr ez elől elzárkózott, különösen a magyar Alföldre vonatkozólag, s kivéve általános ígéreteket, hogy: majd visszaállítjuk, — semmit sem tett abban a tekintetben, hogy ezek a súlyos, a gazdasáigi életet s általában az uita. ülése 1930 november 12-én, szerdán. sok érdekeit súlyosan sértő intézkedések megváltoztattassanak. (Zaj jobbfelol.) Elnök: Csendet kérek a jobboldalon. Hegymegi Kiss Pál: Miután most már semmiféle mód nincs arra, hogy a törvényhatóságok s a lakosság kívánságát teljesítsék, ennélfogva kötelességemnek tartottam, hogy mint az egyik alföldi Város képviselője, amely várost ezzel a bölcs vonatjáirat-megszüntetéssel megnyomorítottak éè tönkretesznek, itt felszólaljak, annál is inkább, mert rá kell mutanom arra, hogy eibben a tekintetben az én városom nem az egyedüli, hanem az Alföld összes városai: Szeged, Kecskemét, Hódmezővásárhely, Nagykőrös, mind ebben a szomorú sorsiban vannak, amelyet ezzel a szakértelmet nélkülöző intézkedéssel értek el. Méltóztassanak megengedni nekem, hogy ezt a súlyos vádat itt a parlamentben be is igazoljam. A gyorsvonatokra nemcsak azért van szükség, hogy az utasok hamarabb érkezzenek Budapestire, vagy Budapestről oda, ahova utazni akarnak, hanem azért is, hogy az ország lakossága a fővárosban a maga tennivalóit a lehető legrövidebb idő alatt elláthass a

% Ha ez a cél nincs megvalósítva, akkor voltaképpen a gyorsvonatokra nincs is szükség. Már pedig ma az Alföldre menlő vonatokon, akár a Tiszántúlt, akár a Duna-Tisza közét értem, ezek a vonatjáratok úgy vannak beállítva, hogy aki reggel akár az én városomból, akár Szegedről. akár az említett többi városokból Budapestre feljön, — a kereskedő, az iparos, a gyáros, az ügyvéd, az ügyes-ba,jos dolgában eljáró — annak voltaképpen a délután 2 órás indulási időpontig két-három, legfeljebb három és fél órája van, amely idő alatt teendőit elvégezni nem bírja, úgyhogy nincs módjában még aznap hazamenni, hanem éjszaka személyvonattal kell utaznia, amikor is az éj közepében érkezik meg. vagy pedig, ha egészsége az éjjeli utazást nem bírja, akkor várnia kell máisnap reggelig, hogy ismét hazautazhassék. A minisztériumokban az a szabály

v

hogy ott a jogkereső közönség csak déli 12 órától kezdve járhat el a maga ügyeiben, a Máv. pedig olyan menetrendeket állít be, amelyek folytán egy nap alatt nem is tudja az ember az ügyét elintézni. Hivatkozom a legfelsőbb bíróságunk, a Kúria tárgyalásaira is, amelyek a késő délutáni óráikba nyúlnak bele. Az ügyvédnek nincs módjában még aiznap hazautazni, hogy másnap ügyvédi teendőit elláthassa. Mindezt a céltalan intézkedést a Máv. takarékossági szempontból állította be. Lehet, hogy ez a vonatjárat-megszüntetés takarékosságot jelent a Máv-nak, de az utazóközönségnek, a lakosságnak, amelyre f a kereskedelmi kormányzat most a posta- és a távbeszélődíjak emelése folytán újabb súlyos terhet hárít s éppen a közgazdasági foglalkozási ágaknak ez nem hogy takarékosságot, hanem súlyos kiadásokat jelent, amelyeket a kereskedelemben és az iparban, a fogyasztóknak, a jogvédelemben pedig a jogkereső közönségnek számolnak el. Méltóztassék elhinni nekem, hogy én nem tartom helyesnek az ilyen takarékossági politikát és nem tartom helyesnek azt az eljárást, amelyet a Máv. igazgatósága ebben a tekintetben követ. Ha azt mondják, hogy kevés az ,utas, . amire személyes tapasztalataim nincsenek és ha már vonatjáratot akarnak 'beszüntetni, akkor méltóztassék minden nagyság és fejedelem érdekeitől eltekintve azokat a vonatjáratokat meghagyni, amelyek alkalmasak arra, hogy a lakosság, az utazóközönség igé-