Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-431

216 Az országgyűlés képviselőházának U* magyar parasztok, akik két kezük munkájával akarnák megsegíteni ezt a szerencsétlen országot, már tudatára jöttek ennek, azonban valami kartellszerű dolog még ebben is akadályozza őket. Nagy sajnálattal vettem tudomást erről a közelmúltban, közvetlen az őszi vetések megkezdése előtt, és éppen ezért innen, erről a helyről is bátor vagyok ő excellenciájának, a miniszter úrnak figyelmét felhívni arra, (Rothenstein Mór: Itt nincs *ő excelleneiája!») hogy a termelő közönség akadályozva van aibban, hogy áttérjen a minőségi termelésre. Tudok egy esetről. Egy középbirtokos gabonáját a Vetőmagnemesítő és Értékesítő Részvénytársaság lekötötte. Az egyik 30 holdas kisgazda erre az illető 'birtokoshoz fordult; adjon neki tíz mázsa vetőmagot, ez azonban nem-mel válaszolt és azt felelte: ezt az igényt bejelenti a részvénytársaságnak. Később a részvénytársaságtól megérkezett a kiutaló levél, amely a következőkép hangzott: «Ezen levél felmutatása ellenében készfizetés mellett a tíz mázsa vetőmagot átveheti, alapár 26 pengő, felár 6 pengő, termelési jutalék 5 pengő, iboletta 3 pengő.» (Esztergályos János: 44 pengő! — Zaj.) Ez 37.53 pengős ár mázsánként. Bocsánatot kérek, amikor a kistermelő óhajt a minőségi termelésre áttérni, egyes cégeknek, egyes vállalatoknak nem volna szabad kihasználni ezeket az embereket, mert ez nem egyedül a kistermelőnek, hanem az országnak is rovására megy. A pártértekezleteken én óvást emeltem ez ellen, ezt a levelet átadtaim az akkor miniszterelnökhelyettes kultuszminiszter úrnak, azonban azóta még nem kaptam rá választ. Ha így akarunk áttérni a minőségi termelésre, hozhatunk akármilyen jó és helyes törvényt, eredményt nem érünk el, mert akármilyen jó és helyes is az a törvény, egyesek arra használják ki, hogy a maguk kis pecsenyéjét süssék meg azoknak az embereknek verejtékes fáradozása közben, akik egyébként hazájuknak igaz fiai és két kezük keserves munkája árán is igazán akarják Magyairország feltámasztását. Több ilyen esetre lehetne rámutatni. A magam vidékéről tudom, mit jelent a márkázott búza, azonban a mi búzánk ezidőszerint önmaga által márkázott áru, (Krúdy Ferenc: Tfgy van!) mert a mai körülmények mellett talán az én vidékemen érhetjük el az egész országban a legmagasabb árakat. Tudom, hogy nem mindent a törvény csinál meg, mert megvan vidékenként a maga különféle minősége a tejnek, a búzának, bárminek, amit márkázni óhajtunk, a baromfinak és az állatoknak is, mindegyiknek van valami külön jelentősége vidékenként, — az idő is befolyásolja a minőséget — természetes azonban, hogyha törvénynyel is sietünk ezeket a különbözőségeket megjelölni, sokkal könnyebben és hamarabb juttathatjuk, ha nem is sokkal nagyobb, de legalább valamivel nagyobb jövedelemhez < a termelő publikumot, amely igazán nem sajnálja a fáradságot és kora hajnaltól késő estig dolgozik azért, hogy minden tekintetben eleget tegyen adófizetési kötelezettségének, valamint a mai nehéz viszonyok közt nagyterhű adósságainak. Tudom én azt, hogy pénzkérdésen fordul meg az egész, de azok, akik ki akarják szipolyozni a magyar társadalmat, azt hiszem, nem számolnak önmagukkal, mert ha az adófizető alanyokat tönkretesszük, ennek következménye az lesz, hogy az országban tönkre kell mennie mindenkinek. Tegnap egyik képviselőtársunk azt mondta, hogy a termelőosztály, a gazdatársadalom már régen a kormány kegyeltje, — nem ezek. ülése 1930 november 7-én, pénteken. kel a szavakkal mondotta, de az volt az értelme — azt a kormány mindig megsegítette. Nagyon sajnálom, hogy nem osztozhatom t. képviselőtársam nézetében; mert én még nem tapasztaltam ezt, csak az utóbbi időkben, mert csak az utóbbi időkben akart és akar a kormány erősen segíteni a termelő társadalmon. Csak az utóbibi időben jöttek rá arra, még azok az emberek is, akik ennek ellentmondottak minden időben, hogyha a termelő társadalmat meg nem segítjük, akkor az országunkban minden pangásnak indul. Hiszen az a termelőosztály ennek az országnak egyszersmind letrnagvobb fogyasztója is és a termelőosztályon keresztül kapja meg vérkeringését ez a szűkkeretű kis magyar haza. Ha a termelőosztály nem állít elő nyersanyagokat, akkor megbénulnak azok az igazi munkáskarok, amelyek pedig dolgozni szeretnének, hogy megtalálják mindennapi kenyerüket és családfenntartási lehetőségüket. Azonkívül a kereskedő és iparos, szóval ebben a csonkaországban mindenki: elsősorban csak a termelésre támaszkodhatok. En azt hiszem, hogyha a termelőosztályt idejében, tehát nem későn, kellőképpen megsegítették volna, a gazdasági élet vérkeringése annyira felfrissült volna, hogy most nem szorulnánk — legalább is nem olyan nagy százalékban — külföldi kölcsönre. Mert én azzal számolok, hogyha mi külföldi kölcsönt hozunk be, akkor természetesen ez a csonkaország sem teljes egészében a mienk, mert olyan mértékig, amilyen mértékig a külföldnek tartozunk, ennek a csonkaországnak kis vagy nagy százalékára — nincs módom megállapítani, hogy mekkora százalékára — már a külföld tart számot, ha nem is olyan értelemben, hogy elviszi, de olyan értelemben, hogy elviszi a hasznot. Mindenesetre a termelőosztályt ^ kell megsegíteni, mert ez volna a legegészségesebb dolog, csakhoggy amikor a kormány már erre az útra rátért, azt mondhatnónk, hogy majdnem későn volt. (Esztergályos János: Bűnös mulasztás terheli a kormányt!) Az a kérdés, hogy melyik kormányt, mert hiszen visszamenően a régi kormányok sem igen gondoltak a termelőosztályra. (Esztergályos János: Mitgefangen, mitgehangen ! ) Elnök: Kérem Esztergályos ' képviselő urat, tartózkodjék a közheszólásoktól, különösen a sértő közibeszólásoktól. (Esztergályos János: Nem sértő!) Csendet kérek! Csizmadia András: Most mi nagyon sok tekintetben haladunk talán arrafelé, hogy mindenki észreveszi a gazdatársadalom létérdekeit, létjogosultságát és mindenki^ feleszmél arra, hogy a gazdatársadalom mégis tényező, a termelők, azok a kisexisztenciák, azok a kistermelők, azok az adófizető polgárok mégis csak tényezők azon túl is, hogy adót fizetnek, de meg azért is, mert az ország lakosságának létfenntartásáról gondoskodnak. Ha ugyanis az a falusi kisgazdatársadalom, mondjuk például az az 5—10—15—20 holdas, talán kétholdas ember, városi életet élne s talán olyan nagy igényekkel rendelkeznék, mint a városiak, hova lenne ez a szerencsétlen ország? Ez a szerencsétlen ország, teljesen elzüllve, a legrövidebb határidőn belül megsemmisülne. De van ennek a szerencsétlen országnak egy nagy szerencséje, hogy az az igénytelen falusi nép abban találja szórakozását, hogy dolgozik és folyton csak dolgozik. {Ügy van! Ügy van! jobb felől. — Jánossy Gábor: À munka szórakozása is szegénynek.) Nagyon jól van, hogy a falusi társadalom a