Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-430

206 Az országgyűlés képviselőházának UBO gyár gyümölcs, amelynek íze és színe különb, mint bármely más gyümölcsé, nem szorul másra, csak arra a helyes irányzatra, amely a növényvédelem formájában megindult. Ha ezt kifejlesztjük és a csomagolási rendszert megteremtjük, amelyre nézve a földművelésügyi kormányzat szinten helyes kezdeményezést tett, a magyar gyümölcs piacát külföldön, márkázva feltétlenül megteremthetjük. A magyar burgonya érdekében nagyon kevés esetben hangzott el annak az igazságnak megállapítása, hogy az egész világon majdnem az egyedüli ország vagyunk, amely burgonyarák- és kolorádómentes. Külföldön járva mindenütt tapasztaltam, hogy például Lengyelországban is és más helyen is burgonyavetőmagot hozattak és alig tudtak róla, hogy Magyarországon, ebben az országban a burgonyarák és a kolorádóbogár még nem lépett fel. (Jánossy Gábor: A főváros is lengyel burgonyát hozatott!) Ezt a hibát tényleg elkövette régebben a főváros, de azt hiszem, hogy most már nem hajlandó arra, hogy mégegyszer elkövesse. A magyar burgonyának ezt a kiváló tulajdonságát és az országnak ezt a vészmentességét nem bírjuk eléggé hangoztatni és hangsúlyozni. A magyar burgonyának adja meg a márkát és a márkázáis lehetőségét ez a körülmény. De t. Ház, abban az éles világversenyben, amely most folyamatban van, mi nem fogjuk megoldani a problémát azzal, hogy egyik termelési ág a másik termelési ágat vádolja, nem fogjuk megoldani azzal, hogy a mezőgazdaság az ipart, az ipar a kereskedelmet, a kereskedelem pedig a mezőgazdaságot vádolja, hanem ellenkezőleg, csak úgy állhatjuk meg helyünket, ha mind a három vagy négy termelési ág komolyan összefog minden politika, különösen minden pártpolitika kizárásával (Helyeslés jobb felől.) és iparkodik a gazdaságban a mai éles versenyben 'mutatkozó nehézségeket legyőzni. Ma már sokkal nagyobbak a feladatok és sokkar nagyobbak a nehézségek, semhogy egy defetista irányzattal, amely csak ront a helyzeten, el tudnánk azokat intézni. Meg vagyok arról győződve, hogyha a magyar kereskedelem kizárja köréből azokat, akik súlyos hibákat követnek el, ha a magyar gazdatársadalom, a mezőgazdasági kamarák szervezetei arra törekszenek, hogy minden gazdát a termelés helyes fejlesztésének oldalára tereljenek és ha a magyar ipar is, amely szintén válságban van, — hiszen az egész világon válságban van a gazdasági élet — iparkodik arra, hogy összefogjon a többi termelési ággal, akkor újabb eredményeket érünk el. Mert mégegyszer hangsúlyozom, — és örülök, hogy ebben a vitában ez nem merült fel — hogy semmi sincs nagyobb ártalmára a gazdasági életnek, s a gazdasági politikának, mint ha demagóg hangot viszünk bele. (Ügy van! Ügy van! jöbbfelől.) Ellenkezőleg, az igazságot kell keresnünk a gazdiasági életben, még jobban, mint bárhol. A termelésnek egyes tényezőit, az áranalizálást, a legszigorúbb objektivitással és a termelés körülményeit hozzáértéssel, minden részrehajlás nélkül kell megállapítani és akkor, ha hibát találunk, a hibát kiküszöbölni, de követ dobni és ítéletet mondani akár termelési ágakra, akár egyes tényezőkre, amíg nem ismertük magát a termelést, megbosszulja magát. (Meskó Zoltán: Gazdasági hasbeszélők azok, akik ilyenhez hozzáértés néükül hozzászólnak!) Ami mármost a gazdasági versenyben a ülése 1930 november 6-án, csütörtökön. mezőgazdasági kultúrát illeti, nem titkolom sohasem azt a felfogásomat, — mint a kultúrának híve — hogy minden kultúra között első a kenyérkultúra. Amint a gyomor tele van, az általános kultúrát is fejleszteni lehet. Ebből a szempontból szögezem le újból és újból, hogy a kultúra terén hozott áldozatok között első nelyre kell a mezőgazdasági és általában a termelési kultúra érdekében teendő beruházásokat tenni. Mármost, amint a márkázás körülbelül 10 esztendeje erősebb tempóban fellépett az európai és a tengerentúli gazdasági életben, azt lehetne mondani, hogy ezzel a világverseny meg is nemesedett, mert maga a márkázás voltaképpen nemes verseny. Nem vehetem rossznéven, hogy az egyes államok márkáznak és legjobb termékeikkel mennek a külföldi piacokra, amint viszont hibáztatnom kell a másik irányzatot, amely dumpinggel dolgozik, de még jobban hibáztatom azt az irányzatot, amely politikai dumpinggel dolgozik, mint a szovjet állam. (Igaz! Ügy van!) Arnika márkázást illeti, két főelvet kell itt szem előtt tartani akkor, amikor a márkázó törvényt beiktatjuk. Az első a nagy óvatosság, amikor egy terményre, vagy termékre a márkázást fakultatíve is lehetővé tesszük, mert az idő előtt behozott márkázás árthat. Amikor egy termelési ágban t nincs meg elegendő mennyiségben maga a termék, amelyet márkázni lehet, akkor nem szabad márkázni, mert különben az exportot gyöngítjük, minthogy a márkázatlan áru vagy termény feltétlenül elveszti versenyképességét a külföldön. Ha pedig meggondolatlanul márkázunk és a külföldre kimenő áru vagy termény állami márkát kap, amikor még nem megfelelő a minősége, akkor pedig ez magának az állami márkázásnak, — mint a törvényjavaslat indokolása helyesen megállapítja — az ország gazdasági hitelének árt. A másik körülmény pedig az, hogy amikor már a kormányzat a gazdasági érdekképviseletek meghallgatásával megállapította, hogy bizonyos terményből vagy áruból megvan a megfelelő márkázható mennyiség, akkor a legnagyobb határozottsággal kell a márkázás terén eljárni, nem késlekedni, hanem a végrehajtásnál is a legnagyobb szigorral kell eljárni. Nem jövök magammal ellentétbe, amikor újból hangsúlyozom, hogy a szigornak nem szabad túlmennie azon a határon, ahol már a keresztülvihetőséget érinti. A törvényjavaslat indokolása kifejti a számokat, nekem tehát nem kell ismertetnem, hogy milyen •'. eredményes tapasztalatokat tettünk a vaj és a zsír márkázása terén. Az 1925 : X. te., amely a vaj márkázását behozta, s amelynek keresztülvitele az 1929. esztendőben történt meg, egyszerűen megtízszerezte vajexportunkat. Míg az előző években a vajból alig^ 1900 métermázsát exportáltunk, az idén már az első 8 hónapban az • export, több mint 9000 métermázsa. Amint híve vagyok annak, hogy a gazdasági hibákért felelőssé kell tenni azt, aki a hibát elköveti, úgy viszont hangsúlyozom, hogy ebben a nagy gazdasági versenyben, ha valaki, vagy valamely tényező érdemeket r szerez, s a köznek eredményesen siet segítségére, ezt sem szabad elhallgatni. Eppeh ezért rámutatok arra, hogy a vajexport a tejszövetkezeti szervezet érdeme, amely a vajmárkázást ilyen nagy arányban megindította. Főleg ennek a tejszövetkezeti szervezetnek érdeme az, hogy ma Magyarországból ilyen nagymennyiségű vaj-