Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-429

Az országgyűlés képviselőházának 4,29. gok tudni mondani nem egy államot, amely felé erősebb gazdasági összeköttetésünk van és amely mégis ma sem adta fel százszázalékig a korlátozás elvét, annak ellenére, hogy Genfben már megállapodás jött létre. En csak autonóm vámtarifáról hallottam. Hallottam azt, hogy ez harci tarifa. Ügy van, ez a tiszta tényállás, de méltóztassék egyszer azt a fáradságot venni, hogy az alatt a 6 vagy 7 év alatt a kereskedelmi szerződések folyamán micsoda lefaragásban részesült ez a vám- . tarifa. Méltóztassék azt venni, hogy micsoda engedményeket kellett bennük a legkülönbözőbb vonalakon és hogy nem mentünk el még tovább, e miatt ne nekünk tegyen az igen t. képviselőtársam

1 szemrehányást, mert igenis rajtunk kívül fekvő okokon nem tudtunk mindazokkal az államokai, amelyekkel a gazdasági kapcsolatok erősebben fűznek össze bennüket, mindeddig megegyezni. Itt csak Németországot említem meg, amellyel még a mai napig sem köthettünk kereskedelmi szerződést. Én rendelkezésre állok mindenkinek ezzel az anyaggal, mert az egész közvélemény határozottan tévhitben van abban a tekintetben, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől-l mintha még ma is mereven állana az autonóm vámtarifa, mintha nem volna megbontva szerkezetében és tételeiben. Igenis, sajnálattal meg kell mondanom, sokkal tovább menő engedményeket kellett tennünk, mint ahogy eredetileg akartuk és gondoltuk és mint ahogy az ország érdekében — ezt hozáteszem — nem egyszer kívánatos lett volna, mert igen gyakran szemben álltunk azzal a lehetetlen ténynyel, hogy innen belülről kaptuk a támadást éppen abban az időpontban, amikor a legnehezebb, kereskedelmi tárgyalások küszöbén állottunk. Megköveteli a tárgyilagosság erről az oldalról is a kérdés megvilágítását. En itt állok és azonnal levonom a konzekvenciát a magam személyére nézve, ha végig fog menni a képviselő úr egész Európán és nem azt látja, hogy amikor itt folytonosan hirdetik a szabadabb és szabadabb gazdasági forgalmat, amikor Genfben összejönnek ebben az ügyben az összes nemzetek, amikor mi minden olyan intézkedést hatályon kívül helyeztünk, amely a háborús viszonyokból és az azutáni időkből született, amikor mi vámtarifánkat lényegesen lecsökkentettük és lemér s ékeltük, ugyanakkor a másik oldalon napról-napra újabb és újabb meglepetések, újabb és újabb tarifaemelések, újabb és újabb módszerek állanak elő a vámtarifában, amelyek bennüket mind erőtleníteni akarnak. (Ügy van! Ügy van! jobb felől és a középen.) En azt mondom, higyje el i képviselőtársam, sokkal hálásabb feladatnak -tartottam volna, ha igen t. képviselőtársam azokról a padokról ezeket a jelenségeiket teszi szóvá és ezek ellen lép fel, hogy lássák odakünn, hogy ebben az országban is van egy határozott irányú felfogás, amely nem a belső érdekeket akarja ellentétbe állítani, hanem amely ellenkezőleg elégtétellel érzi, hogy itt megtételtett mindaz, amit meg lehet tenni a vámpolitikáiban, amikor az kénytelen azon az úton haladni, amelyet a mások magatartása neki előírt, s amikor ezzel szemben a másik oldalon mindig újabb és újabb akadályokat állítanak. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől és a középen.) Engedelmet kérek, de rámutathatok arra, hogy most tárgyalunk az egyik állammal, Csehországgal, amely a világon semmi engedményt sem akar adni a vámtételeknél, — tudja az igen t. képviselőtársam, hogy ä minimális vámtételek beállítására gonülése 1930 november 5-én, szerdán. 181 dolok, hogy egy törvényjavaslat van most is a cseh országgyűlés előtt, amely megint a mi kiviteli forgalmunkat alkalmas megnehezíteni. Azt látjuk, hogy nem egy országban évente kétszer és többször van bennünket érintő vámtarifaemelés. (Simon András: Ez így van!) Engedelmet kérek, amikor ez így van, akkor nem lehet úgy beállítani a kérdést, hogy a magyar kormány hibázott ebben a kérdésben. Higyjék el igen t. képviselőtársaim, én elismerem s éppúgy visszanyugtázom a jóhiszeműséget, különösen igen t. képviselőtársammal szemben, akit nagyrabecsülök és nagyon szeretek, de roppant sajnálom, hogy mai felszólalását úgy kell aposztrofálnom, — bár mondom a jóhiszeműséget teljesen visszanyugtázom — hogy nem jó szolgálatot teszünk ilyennel az ügynek és magának az országnak. Méltóztassék megérteni egy kissé ezt a kérdést. Szemben áll — talán erőteljesen — az a két világáramlat, amely a vámpolitikát jellemzi: a szabadkereskedelmi rendszer és a védvámos rendszer. De milyen eltérésekkel! Mindenki hirdeti a szabadkereskedelmi rendszert, hogy ennek köpönyege alatt annál jobban valósítsa meg a maga véd vámos rendszerét, (östör József: Ügy, amint a békével!) Ez jellemzi a mai időket. Méltóztassék megnézni, Genfben is összejöttek a világ legelső hatalmai, nagyságai. (östör József: Ügy tesznek ezzel is, mint a békével!) El tudtak-e ebben érni valamit, van-e valami eredmény? Itt-ott meg-megvillan valami, de mindegyik állam halad tovább a vámvédelem útján. Hiszen a legszabadabb gazdasági rendszert követő Angliának — mondhatom — ma van olyan védvámrendszere, mint sok más államnak, mert ezt kívánják a nemzeti érdekek, ezt kívánják a magasabb gazdasági szempontok. Es el tudja hinni a képviselő úr, — én nagyon csodálom mindazokat, akik ebben a hiszemben vannak — ha én holnap azt mondom, hogy egy tollvonással eltörlöm mindazt, ami azokkal az érdekcsoportokbal kapcsolatos, amelyekről beszélni tetszett, ha félreállítom ezeket és eltörlöm az összes ipari vámokat, hogy ez az ország érdekében van és ez az ország gazdasági helyzetét egy jottával is megjavítaná! Nem itt van minden bajunk forrása. Igenis ebben a tekintetben állja a kormány azt, amit vallott és meg is fogja tenni. A miniszterelnök úr^ határozottan nyilatkozott a vámpolitikai kérdésékben. Ne méltóztassék egyes mondatokat kiragadottan elolvasni. Mi, vámpolitikánkat igenis a mezőgazdasági érdekekkel megfelelő harmóniába akarjuk hozni, azonban addig a határig akarunk menni. — és nem mehetünk tovább — amely megfelel gazdasági életünk egyetemes érdekeinek, S a gazdasiáigi élet egyetemes érdekei, amikor mi tárgyalások küszöbén állunk, amikor mi talán a legfontosabb tárgyalások idejét éljük, kétszeresen teszik szükségessé, hogy fontoljuk meg, amit mondunk. Mert a kormány felelőssége tudatában sohasem fog vállalkozni arra, hogy pillanatnyi felfogásoktól vezettetve odadobja az ország egyetemes érdekeit. Tudjuk mi is és állítjuk mi is, hogy tényleg vannak tételek, amelyeken kell majd segíteni. Mi ezt valljuk. De ne méltóztassék lekicsinyelni annak a bizottságnak a működését, ha eddi e- még nem is koronázta eredmény munkásságát. Ennek oka nem abban rejlik, mintha ez a bizottság ne tudná, vagy mi ne tudnók, mit kell tennünk, hanem éppen abban rejlik, hoo'v akik abban a bizottságiban ülnek, aikik a gazdasági élet vezető szervezeteinek megbizottai és kiváló reprezentánsai, azok látják azokat a problémákat 27*