Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.

Ülésnapok - 1927-429

174 Az országgyűlés képviselőházának 429. ülése 1930 november 5-én, szerdán. ember, minden családban a családfő, aki ezt az ügyet kezébe veszi. Mert, t. uraim, ne feledjük el, hogy nemcsak emberséges oldala van ennek a kérdésnek, hanem a jövőre vonatkozólag bizonyos erkölcsi kihatása is. Ha az a vitéz, mai magyar honvéd azt látja, hogy az ő elődje, a világháború 'hős katonája emberi sorsban van, ha azt látja, hogy a rokkant előtt, a hadiözvegy, a hadiárva előtt — ahogy az írás mondja: a vénember előtt felkelj és az ő orcáját megbecsüld — minden ember, aki nem rokkant, nem hadiözvegy, nem hadiárva, kalapot emel és igyekszik az ő sorsát elviselhetővé, tűrhetővé, emberségessé tenni, akkor az a vitéz magyar hadseregre emelő, nevelő hatással lesz, mert a honvéd azt mondja, hogyha én hasonló sorsra jutok, nem hagy el engem a nemzet, a társadalom. En tehát a népjóléti miniszter úrhoz, mint a hazaszeretetnek, az emberszeretetnek igehirdetőjéhez és követőjéhez, a jó és igaz magyar emberhez fordulok és izzó hittel, repeső reménnyel és a hadigondozottak iránt érzett szeretet egész melegével kérem és várom az ő megnyugtató nyilatkozatát. (Éljenzés és taps jobbfelől.) Elnök: A inépjóléti miniszter úr kíván szólani. Ernszt Sándor népjóléti és munkaügyi miniszter: T. Képviselőház! Legyen szabad mindenekelőtt utalnom mindazokra, amiket a múlt héten ebben a tárgyban elmondottam. Nagyon természetes, hogy én magam és az egész nemzet is ímindig a legnagyobb elismeréssel van azok iránt, akik olyan rettenetes sokat szenvedtek érettünk. Bizonyára azt méltóztatik gondolni, hogy nem elég csak az, hogy én ezt megismétlem és szóval mondom. Méltóztassék azonban úgy venni a dolgot, ahogy van, úgy venni, hogy mit lehet tenni a jelenlegi körülmények között az érdekeltek javára? Mi mindent megteszünk, amit meg lehet tenni. Elsősorban minden ügyet rögtön megvizsgáltunk és rögtön ei is intéztünk. Ebben ia tekintetben abszolúte nincsen restanciánk. Mindenütt, ahol azt látjuk, hogy igazságos és méltányos a kérelem, jóakarattal, jóindulattal és kitérjesztőleg járunk el. Én azonkívül azon is tűnődöm, hogy különösen a százpercentes rokkantak érdekében sokkal többet tagyünk, mint amennyit jelenleg teszünk. Ezt természetesen meg fogom tenni az alatt a rövid idő alatt, amely rendelkezésemre fog állani még ebben az esztendőben. Azonkívül azon vagyok, hogy a hadirokkant törvényt reszortomban letárgyaljam és mindazt megtegyem, aanit lehetséges a hadirokkanttörvény keretében biztosítani. Arravonatkozólag, amit méltóztatott mondani, hogy közülünk mindenki esetleg megtakaríthatna egy pohár bort vagy sört, azt gondolom, hogy az utóbbi időben úgyis sokan takarékoskodnak, sokat kénytelenek is takarékoskodni az emberek és olyan roppant súlvos a helyzet és olyan sok embernek roppantul nehéz a helyzete, hogy az ilyen takarékosságtól nem várok nagyon sokat. A magam részéről mindenesetre hajlandó vagyok minden jó ügyben résztvenni, azt gondolom azonban, hogy ezzel az utolsó metódussal, amit méltóztatott figyelmembe ajánlani, nagyon sokra menni nem tudnék. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Amennyiben minisztertárs am: apénzügyminiszter úr hajlandó lesz engem ezen a téren még jobban támogatni, én nagyon szívesen meg fogok tenni mindent azokért, akiknek a nemzet oly sokkal tartozik. (Helyeslés, éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon.) Elnök: Az interpelláló képviselő úr kíván szólni. Jánossy Gábor: T. Képviselőház! Minthogy a mélyen t. népjóléti és munkaügyi miniszter úr arról volt kegyes a Házat biztosítani, hogy lehetőleg még ebben az évben tető alá kerül a rokkanttörvény, vagyis ennek a fontos ügynek törvényhozási rendezése, válaszát köszönettel tudomásul veszem. (Malasits Géza: Így beszél egy jó kormánypárti! Egyes! — Meskó Zoltán: Nazdar! — Várnai Dániel: Talán már elfelejtett magyarul? — Meskó Zoltán: En? Talán maga felejtett el magyarul Prágában?! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Kérdem a i Házat, méltóztatik-e a népjóléti miniszter úr válaszát tudomásai venni, igen vagy nem? (Igen!) A Ház a népjóléti miniszter úr válaszát tudomásul vette. Következik Griger Miklós képviselő úr interpellációja az^ összkormányhoz, az autonóm vámtarifa törvényes revíziója tárgyában. Kérein annak felolvasását, XJrbanics Kálmán jegyző (olvassa): «Interpelláció az összkormányhoz. Hajlandó-e az összkormány intézkedni aziránt, hogy az autonóm vámtarifa törvénye mielőbb revízió alá vétessék?» Elnök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Griger Miklós: T. Ház! Magyarország gazdasági életében 1925 január 1-én az autonóm vámtarifával, amelyet a gyáriparnak néhány ügyes, élelmes, képzett képviselője céltudatos munkával kiharcolt, amelynek rendkívüli fontosságát, jelentőségét és súlyos gazdasági kihatásait csak néhány szakember ismerte fel, új korszakba lépett. Azóta kitűnt, hogy ama aggályok, amelyeket elméleti és gyakorlati közgazdászok az autonóm vámtarifában kifejezésre juttatott vámvédelemmel szemben hangoztattak, alaposak és indokoltak voltak, (Ügy van! Ügy van! balfelöl.) hogy mindannak ellenkezője történt és következett be, amit a védővámos gazdasági rend hívei hirdettek, hogy ama vámtételek nemzeti jövedelmünk emelése és gazdasági életünk fellendítése helyett egyes monopol helyzetüket kiméletlenül kiuzsorázó szervezetek (Gr. Hunyady Ferenc: "Ügy van!) árdiktatúrájához, a mezőgazdaság csődjéhez és széles néprétegek pauperizmusához vezettek. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Ez egyébként előrelátható volt, mert e törvény megalkotásánál megfeledkeztek arról, hogy jó gazdaságpolitika csak az lehet, mely az ország minden lakosának szerény megélhetést inarkodik biztosítani, következőleg tehát helytelen az olyan vámpolitika, amely nem az ország egyetemes érdekét, nem az összes társadalmi osztályok és termelési ágak javát szolgálja, hanem végeredményben csak néhány érdekcsoportnak gyors meggazdagodását biztosítja. (Gr. Hunyady Ferenc: Ügy van!) Megfeledkeztek arról, hogy Magyarország agrárállam, amelynek jóléte, boldogulása^ és exisztenciája a mezőgazdaság prosperitásától függ. (Ügy van! Ügy van! balfelől.) Nem vettek tudomást arról, hogy hazánkban, amelynek gazdasági és társadalmi jellegét a mezőgazdasági foglalkozás és a mezőgazdasági népesség túlsúlya adja meg, helyes és természetes társadalmi és gazdasági politika csak az lehet, mely a fejlődést a mezőgazdaságra alapítja. Azért abban a pillanatban, amelyben