Képviselőházi napló, 1927. XXXI. kötet • 1930. október 20. - 1930. november 21.
Ülésnapok - 1927-427
Az országgyűlés képviselőházának U27. ülése 1930 október 29-én, szerdán. 93 hogy vájjon betartják-e ott a törvényes rendelkezéseket, vagy sem? Ami pedig azt az intézményt illeti, amelyet «LÁB»-nak szoktak röviden emlegetni, amely egy vegyes hizottság, s amely az én minisztériumom, a népjóléti . minisztérium és a P. K. tisztviselőiből áll, az megvizsgálja azt, hogy megvannak-e ott az előfeltételek, láttak-e r az urak már olyan jelzálogkölcsön-kibocsátást, ahol nem vizsgálják meg a feltételeket! Ezek tovább mennek valamivel, mert megvizsgálják azt is, hogy vájjon nincs-e ott valami luxus, vagy valami üzlet mögötte, és meggyőződnek arról, valóban szociális szükségletről van-e ott szó. En tovább nem mehetek. De, t. képviselő urak, akármit csinálnék, sajnálom, önök nincsenek irántam bizalommal, ennekfolytán mindig fognak kifogásokat tenni. De lia a Ház bizalommal viseltetik irántam, (Elénk éljenzés a jobboldalon és a középen.) akkor én további megkötöttséget nem vállalok, nem pedig azért, mert csak addig vagyok itt, amíg a Ház irántam bizalommal viseltetik. (Éljenzés a jobboldalon és a középen.) De nem követem a t. képviselő uraknak azt a tanácsát, hogy hagyjam el a helyemet akkor, .amikor a t. képviselő uraknak tetszik % még akkor sem, ha talán párthatározat alapján, mint annak a pártnak a vezére adta volna a tanácsot, Gál Jenő képviselő úr. T. Képviselőház! Nagyon sajnálom, hogy Gaal Gaston t. képviselőtársam nincs itt. Gaal Gaston t. képviselő úr ennek a javaslatnak a tárgyalását felhasználta arra, hogy az egész tisztviselői kar ellen egy igen vehemens támadást intézzen (Hódossy Gedeon: Betegsége!) és úgy állítsa oda a mi tisztviselői karunkat, mintha ez lenne ennek az országnak az átka és mintha a vidék — és ő valószínűleg a földmi velő-nép re gondolt — abban látná a nagy bajt és veszedelmet, hogy itt a bürokrácia túlteng. En ebben a Házban a kormány nevében igen világos kijelentéseket tettem erről a kérdésről. Mi teljes tudatában vagyunk annak, hogy nekünk több a tisztviselőnk ebben a csonka-országban, mint amennyi okvetlenül szükséges volna a jelenlegi viszonyok között. Ezt a kormányt azzal vtádolni, hogy ebben a tekintetben semmit sem tett, nem lehet. A kormány igen radikális intézkedéseket tett a szanálás kapcsán. Igen lényeges létszámapaszr tást vitt a kormány keresztül. Többször -voltam báltor nyilatkozni arról is, hogy újabb tízszázalékos létszámapasztást csinálunk, ainely a legközelebbi napokban a törvényhozás ele is fog kerülni, hogy leszögezzem ennek feltétlen végrehajtását a jövőben. (Jánossy Gábor: Mi lesz a szegény ifjúsággal? Hova menjen?) De nem tervezünk erőszakos intézkedést tenni, hanem csaik azt, hogy fokozatosan öt év alatt történjék meg a létszám apás ztáis. A következő öt évben fokozatosan lecsökkentjük a létszámot tíz percenttel, mégpedig aránylagosan az összes különböző állásoknál, tehát nemcsak a legalsóbb, kezdő tisztviselőknél, hanem a magasabb fokozatokban is. Ezt megelőzőleg hónapok óta működik egy bizottság a, takarékossági bizottság elnökének vezetése alatt, amely letárgyalta már az összes minisztériumokat és megállapította, hogy ezen elv szerint mii lesz a normál státus, amelyre törekedni kell és addig, amíg ezt a normál státust illetőleg azt a hányadot, amely évenként reá esik, el nem éri, addig nincsen joga kinevezni. Ez alól kivételt csakis azok a hivatalok tehetnek, amelyeknek észszerűen nem lehet betöltetlenül hagyni egy állást. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon; Például Láng János kinevezése!) Hogy példát mondjak, ahol csak egy tanító van, oda ki kell üresedés esetén nevezni mást, de ha lehet, ezt az állást is áthelyezéssel töltjük be. Áz igaziságügyrniniszter úr például kénytelen bizonyos bírói állásokat betölteni; mivel a törvények szerint nem helyezhet át bírákat, kénytelen így cselekedni. De ezektől a nem nagy jelentőségű kivételektől eltekintve, ezt a legszigorúbban végre fogjuk hajtani. Méltóztassék Gaal Gaston képviselő úrnak ebbe végre belenyugodni, utóvégre azt hiszem, hogyha ő volna a kormány helyén, ő sem vállalná azt a felel ősséget, hogy szerzett jogot sutbia^ dobjunk, ő sem vállalná a felelősséget igazságérzeténél fogva, hogy tisztviselőket máról holnapra, azért, mert a viszonyok nehezek, kenyérnélkülivé tegyünk. (Sándor Pál: Miért nevezték ki Láng Jánost?) Ha meg (méltóztatik nézni a statisztikát, hogy mennyi itt az új kinevezés és mennyi a nyugdíjas és ha ebben a statisztikában el méltóztatik mélyedni, méltóztatik látni, hogy a nyugdíjasoknál ma érvényesülnek azok az intézkedések, amelyeket Nagy-Magyarországban a nagy fellenldiülés korszakában a háború előtt hoztak, amikor tudvalévőleg a nyugdíjat újra rendezték, szabályozták, lényegesen felemelték, felemelték lakbérben és más téren is, amire nézve nem akarok részletekbe belemenni. Természetszerűen ez nem röMön érvényesült, hanem akkor egy bizonyos idő múlva, most, amidőn tömegesen nyugdíjba mennek azok a tisztviselők, akik akkor még kezdő tisztviselők voltak, vagy akkor léptek állami szolgálatba. Igen tisztelt Képviselőház! Ami az alkalmazottak szaporítását illeti, itt tulajdonképpen nem is az állami tisztviselőknél, hanem az üzemeknél van baj, az üzemeknél emelkedett nagymértékben a .nyugdíjteher. A nyugdíjteher az államvasutaknál és a postánál emelkedett, de az államvasutak azelőtt is különálló nyugdíjintézettel bírt. Az alkalmazottak a háború el' vesztése után és mé^ inkább a békeszerződés után,, amikor látták, hogy ez végleges vagy hosszú ideig tartó dolog, nagy mennyiségben jöttek ide vissza. Bocsánatot kérek, ez a kérdés sokszor volt a Ház előtt. Méltóztassék azoknak a helyzetébe képzelni magukat, akik ezt a nagy tragédiát (Űgy van! Űgy van! jobb felől és középen.), amelyet mi valamennyien érzünk, fokozottabban érezték, (Úgy van! Úgy van!) mert tőlük elvették azt a földet, azt a helyet, azt a lakóhelyet, azt a kis vagyont, (Simon András: Az otthont!) amelyben voltak, (Ügy van! Űgy van!) szűkebb hazájukat vagy megszokott helyüket, ahová évtizedeik előtt helyezték őket. Ezekre ez nagy tragédia És akkor ők ide menekültek vissza az anya ölébe és azt mondották: Segíts valamiképpen rajtunk. Bocsánatot kérek, a segítés olyan emberi momentum, (Űgy van! Űgy van! Taps a jobb- és baloldalon.), amellyel szemben ém néni va °-vok hajlandó semmiféle kritikát gyakorolni. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen. — Jánossy Gábor: Ez magyar beszéd!) Én fokozottan bámulom azoknak hősiességét, akik ottmaradtak, de nem dobok käsvet azokra, akik visszajöttelc (Helyeslés és taps a jobb és baloldalon. — Sándor Pál: Miért nevezték ki Lángot?) Ezeket el kellett látnunk, nyugdíjat kellett nekik adnunk s ha kisebbet is, de adtunk. (Felkiáltások jobbfelől: Görögországban is elhelyezték a menekülteket! — ' Sándor Pál: Most Lángról van szó! — Zaj.)
