Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-423

Az országgyűlés képviselőházának karékpénztár szakértőit kiküldte külföldre, Londonba, hogy a beruházás végrehajtására szükséges összeget hosszúlejáratú kölcsön alakjában szerezzék meg. A lefolytatott tárgyalások eredményre vezettek, a kölcsönügylet lebonyolítható lett volna, csupán a kormány szankciója kellett és amidőn ennek megszerzése végett Londonból idetelefonáltak Budapestre, a kormány akadályával találták szemben magukat, a pénzügyiminiszter úr kijelentette^ hogy nom jásjilhat hozzá a kölcsön felvételéhez, mert elsősorban jön az állami nagy, úgynevezett szanál ókölos Ön és amíg ez a nagy kölcsön elintézve nincsen, addig nem járulhat hozzá sem közületeknek, sem vállalkozásoknak olyan tervéhez, hogy ilyen nagyszabású, hosszúlejáratú kölcsönügyletet bonyolítsanak le. Ennek következtében mi történt? Elmaradt egy jelentős nagy közmunka, amely megállapításunk szerint legkevesebb három és félezer embernek mintegy három esztendőn keresztül hiztos foglalkoztatást nyújtott volna, mégpedig különböző szakmabeli munkásoknak és a helyett, hogy ezek a munkások ezeket a munkahelyeket elnyerhették volna, most a munkanélküliség révébe jutottak, vagy onnan kikerülni nem tudnak. Más egyéb hasonló jelenségekre is rá kell mutatnom. Különösen a fővárosnál látjuk azt a komoly akaratot, hogy igenis szándékoznak segíteni a nagy munkanélküliségi válságon hasznos beruházási programmok kidolgozásával, elakad azonban minden gondolat, elakad minden akarat, mert szembetalálják magukat a kormány másirányú elgondolásával. A budapesti székesfővárosi elektromosmüvek, a gázművek, a, vízművek (Propper Sándor: A Rókus-kórház!) mind, mind nagyarányú munkálatokat hajtottak végre... (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: A Rókus-kórház!) A Rókuskórház megépítése már számtalanszor végérvényesen elhatározott tény volt és elakad azon, hogy a kormány hozzájárulása, a kormány segítése elmaradt. (Peidl Gyula: Nem fizeti tartozását!) Azért mondom, elmaradt a segítése a kormány részéről. (Propper Sándor: A tartozását sem fizeti, a legrosszabb adós!) Hallottunk itt igen komolyaknak látszó kijelentéseket és amidőn úgyszólván csak két hét választ a terminustól, ismételten kénytelen vagydk felvetni a törvénybe is belefoglalt Boráros-téri híd munkálatainak megkezdését. Amikor a kereskedelemügyi miniszter űr távollétében a kereskedelemügyi államtitkár úr kénviselte a költségvetés tárgyalásánál a tárcát, itt a Képviselőház színe előtt hallottuk azt a kijelentést, hogy augusztusban megkezdődnek a híd munkálatai, mert addigra a tervpályázat és miegvéb kiírási munka véget ér. Ma július 11-ike van, legfeljebb három hét választ el a kitűzött terminustól és egyáltalán semmi jele, a leghalványabb jele sincs annak, hogy tényleg ebből a munkából valami lesz. Egyéb munkákat is elhatározott, törvénybe foglaltatott a kormány és halomra dől minden számítás, halomra dől minden várakozás és a kétségbeejtő nyomor folyton fejlődik és fokozódik. Ma már azt kell mondani, hogy a nyomor az egyetlen terület, amely (bőségesen virágzik. Lehetetlenség így a Képviselőháznak több mint háromhónapos szünetre menni, lenetetlennek tartom, hogy a képviselő urak nyugodtan tudják eltölteni háromhónapos szabadságukat akkor, amikor az ország népe ilyen borzalmasan nagy hajban van. (ügy van! a szélspbaloJdalon.) A képviselő uraknak a szünet előtt kellene a kormányt olyan intézkedésre — most 3. ülése 1930 júliíis 11-én, pénteken. 317 már úgy kell kijelentenem — rákényszeríteni. még mielőtt nem késő, amely ezen a borzalmas helyzeten segítene és rá kell kényszeríteni a kormányt, hogy távolítsa el azokat az akadályokat, amelyeket éppen a kormány támasztott olyan közmunkák megindítása elé, amelyek jelentős mértékben segítenének, enyhítenének a munkanélküliségen. T. Képviselőház! Nem kell erről a kérdésről bővebben és részletesebben beszélnem éppen azért, mert úgy vélem, hogy erről már itt anynyit beszéltünk, hogy mindenkinek megvan már a kellő informáltsága a munkanélküliség nagy méretéről, a munkanélküliek végtelen nagy nyomoráról és arról a közgazdasági katasztrófáról, amely nemcsak a munkanélkülieket sújtja közvetlenül, hanem egész gazdasági életünket is végigkíséri, mert a fogyasztókép telenség megerősödik, kiépül ebben az országban és a munkanélküliséggel egybekapcsolódva teszi naggyá ezt az egész kérdést. Ebből a szempontból meg kellene tennie a kormánynak^ az intézkedéseket, el kellene az akadályokat hárítani és a maga által beigért közmunkák megindítását mielőbb végre kellene hajtani, mert ha most a munkaszünet idején nem történik intézkedés, amikor még szabadtéri munkálatokat végezni lehet, mit lehet akkor csinálni, ha a Képviselőház szünete végetér, majd október 20-ika után? Kénytelen vagyok itt bejelenteni a t. Képviselőháznak, hogy ijesztő módon apasztják a gyárak a munkalétszámot. (Egy hang a középen: Sajnos!) Napról-napra, hétrőlhétre a legkétségbeejtőbb hírek érkeznek a különböző munkás szervezetekbe, hogy a létszámot milyen erősen csökkentik. A megmaradó munkáslétszám helyzete is a lehető legrosszabb, mert nem foglalkoztatják egész héten, félheteket dolgoztatnak velük, rövidített munkaidővel foglalkoztatják őket, hat órákat, öt órákat dolgoztatnak velük. Ezek azonban csak kisebb ba jok. De vannak ma már gyárak, amelyek hoszszú hónapok óta munkásaikat szabadságolják és felváltva minden harmadik héten hívják be egy hétre, öt napra. Tudok olyan gyárakat, amelyek minden két hétben heti 28 órai munkaidőre hívják be a munkásokat. Tessék elképzelni, ezek munkában levő emberek, ÚÍTV mondják róluk. Mit tudnak ezek azzal a fizetéssel csinálni? (Graeffl Jenő: Amerikában is így van!) Ez reám nem vigasztaló, mert Amerikában ha dolgozik a munkás, akkor módjában van fizetéséből valamit^ félretenni s akkor a vészes időben nincs kitéve az éhezésnek. De éppen arról beszélünk, hogy nálunk a dolgozók, a munkában alkalmazottak sorsa milyen, hogy úgyszólván kenyérrevalót is alig keresnek és hónapokon át történő ilyen beosztás után is végül elbocsátják s amikor már agyon vannak terhelve adóssággal, amikor már minden pénzszerzési lehetőséget . kimerítettek, belekerülnek a teljes munkátlanságba. Ezt méltóztassanak megérteni. Lehetetlen a munkanélkülieket tovább csitítani, lehetetlen őket tovább áltatni azzal, hogy mégis csak bekövetkezik ä kormánynak és illetékes köröknek megfelelő gondoskodása. Nem fenyegetőzünk, de ezt meg kell mondanunk, mert mi vagyunk a munkások között, mi találkozunk napról-napra az elkeseredett munkanélküliek jajával, éppen ezért jól tudjuk, hogy a munkanélküliek ma már abba a helyzetbe jutottak, hogy azt mondják: nekünk már nincs mit veszítenünk, akármi történik, teljesen mindegy és ha börtönbe, ha bárhova kerülünk is, helyzetünk nem lehet rosszabb, mint amilyen rossz már most és ép46'