Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-421
298 Az országgyűlés képviselőházának U< jövőre bizonyos gondosabb, takarékosabb gazdálkodást igért. Itt igazán érdemes megfontolni azt, vájjon az a gazdálkodás, amelyet eddig folytattak, megfelelt-e azoknak a követelményeknek, amelyek minden állami intézmény gazdálkodásához, elsősorban azonban az ilyen szociális magas feladatot végző intézménynek gazdálkodásához fűződnek. Szociális kérdésekről nem szabad másként beszélni, mint a legnagyobb szeretettel. Szociális intézményeket nem szabad másként kezelni, mint a szeretetnek lehető fokozott s ágával. Ez a szeretet nem jelenti azt a csupa-sziv politikát, amely nem számol a matematika szabályaival, a gazdasági élettel és különösen a törvénynek intézkedéseivel. Ott kezdem a dolgot, hogy az 1928. évi XL. te. 133. §-a egészen világosan megmondotta azt, hogy az öregségi, rokkantsági, stb. biztosításnak tartalékalapjait miben kell elhelyezni és milyen méretekben. A 134. $ pedig expressis yerbis azt a tilalmat állította fel, hogy az öregségi biztosítás tartaléktőkéi nem fordíthatók más biztosítási ág deficitjének, költségvetési hiányának fedezésére. Az első kérdés ugyebár az; azért hoztunk 1928-ban egy törvényt az Országos Társadalombiztosító Intézetnek ilyen lényeges kiegészítéséről, hogy ezt a törvényt ezt a törvényes tilalmat, maguk azok szegjék meg, akik ezt a törvényt a Ház elé terjesztették? (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Itt van egy nagy kérdés, amely komoly megfontolást igé- \ nyel. Ez a törvényhozásnak és a törvények- | nek olyan laza kezelése, amely látszólag a tör- | vény tekintélyét és komolyságát szállítja le, ; akik a törvényeken ilyen könnyedséggel teszik túl magukat a nélkül, hogy erről a törvényhozásnak időközben csak jelentést is tettek volna. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) De a mellett az indokolásból vesszük tudomásul, hogy ez a deficit miből álljon elő. Azt látjuk mindenek előtt, hogy ez a 35 milliós deficit nem teljes egészében jelent hiányt. Ez körülbelül 10*5 millió pengős részében az öregségi biztosítás tőkéinek igénybevételét jelenti a betegségi biztosítás invesztíciós munkálataira. Mondom, egy törvényes alaphibában szenvedett ez az intézkedés. De kérdem, szükség volt-e, annyira égetően szükség- volt-e mindezekre a munkálatokra, hogy erre fedezetet más alapból nem is lehetett volna találni, s hogy a törvény ellenére igénybevett fedezetről, erről az egész műveletről a törvényhozásnak előre jelentést tenni nem lehetett volna 1 ? Ez a gazdálkodásnak nem olyan módja, amely mellett mi egyszerűen elhaladíhatunk a nélkül, hogy a felelősség kérdését fel ne vet-, nők. Erre azt lehet mondani, hogy elvégre nyugodtak lehettek azok, akik ezt az intézke- | dést megtették, a felől, ihogy amikor ilyen hasz- j nos beruházásokra vették igénybe — mondjuk j — ideiglenesen az öregségi biztosítás tőkéjét, akkor a törvényhozás utólagos hozzájárulását ehhez nem fogja megtagadni. De mit mondjak a kezelésnek arról a gondatlanságáról, amelyet tapasztalunk akkor, amikor tetemes hiányok, deficitek állottak elő, ; amelyek két évnek — az elmúlt és az idei évnek — lefolyása alatt körülbelül 21*5 millió pengőt tesznek ki. Erre azt mondják, hogy ennak javarészben azt volt az oka, hogy annakidején a 7%-ban megállapított kulcsot leszállították 6%-ra. Ezt azonban akkor azzal indokolták meg, hogy ebbe a leszállításba a nagyközönségnek, különösen az iparnak sanyarú helyzete mellett bele lehet menni, mert hiszen az addigi 21. ülése 19 SO július 5-én, szombaton. tapasztalatok szerint még ezen 6°/o-os kulcs mellett is megtalálták volna a deficitmentes ügyvitel lehetőségét, sőt bizonyos megtakarításokat is reméltek. De akkor azt kérdem: nem kellett volna-e akkor, amikor ezt az igen dicséretes intenciót igen dicséretes módon valósították meg, az Országos Társadalombiztosító Intézet vezetőségének arra gondolni, hogy ez öt fokozott takarékosságra kötelezi 1 ? A fokozott takarékosság helyett azonban mit látunk? A kiadásokban ismét ilyen gondatlanságot, az amúgy is elnagyolt szervezetnek olyan további megdúzzasztását, amely az adminisztrációs költségeket a végtelenségig fokozta és két év alatt körülbelül megkettőzte, amint az alkalmazottak száma is — orvosokról nem is beszélve — két év alatt majdnem megduplázódott. S ha az igen t. előadó úr azt mondja, hogy az alkalmazottak számának ez a nagy emelkedése annakfolytán következett be, hogy az öregségi biztosítási ágazat is fel lett véve az Országos Társadalombiztosító Intézet intézményei közé, erre csak annyit legyen szabad válaszolnom, hogy annakidején, amikor benyujtatott az öregségi biztosításról szóló törvényjavaslat, a népjóléti minisztérium biztosított bennünket arról, hogy amúgy is van két osztálya a Társadalombiztosítónak, amely ezekkel a kérdésekkel foglalkozik, és csak igen jelentéktelen, talán 25 főre számítható az a létszámemelés, amelyet ennek az új biztosítási ágnak bekapcsolást, felvétele okozni fog. E helyett láttuk azt, hogy az Országos Társadalombiztosító, mint maga az indokolás is beyallja, különösen magasabb állásokban olyan splendid bőkezűséggel költötte az állam pénzét, a keserves filléreket, amelyeket olyan nehezen tud a közönség megfizetni, nemcsak a saját anyagi leszállotsága miatt nehezen és keservesen, hanem mert jogos vagy jogtalan közhit szerint nem találta meg az Országos Társadalombiztosító betegsegélyző f osztályában azt az ellenértéket, amelyre számíthatni vélt. Erről azonban most nem beszélek, hogy jogos volt-e ez a kritika, vagy nem, ezt a kritikát egészen kikapcsolom érveléseim köréből, de megállapítom azt, hogy azokban az időkben, amikor már valamennyien keseregtünk az ország gazdasági helyzetének lehanyatlása miatt, amikor megállapította ezt minden egyes miniszter és nincs a Képviselőháznak olyan tagja, aki nem állapította volna meg, hogy a polgárság teherbiróképessége végső határáig már kimeríttetett, amikor tehát mindenki puritán egyszerűségre és takarékosságra lett volna utalva, ebben az időben találkozunk mi az Országos Társadalombiztosító részéről olyan pazarlással, az adófilléreknek olyan gondtalan elköltésével, amit igazolni nem lehet. Éppen azoknak, akik ilyen intézmény élén állanak, kell a fukarságig takarékoskodniuk a rezsikiadásokban, mert hiszen tulajdonképpen kitől vonják el az ekként feleslegesen elköltött összeget 1 ? T. Ház! Itt azt kell mondanom, hogy a hibák egész sorozatát követték el úgy, amint azt bizonyos dicséretes őszinteséggel a törvényjavaslat indokolása sem kendőzi el, akkor tehát kérdezem, mindez történhetik minden felelősségrevonás nélküli Hát rendszer ez már nálunk és tűrhető az a rendszer, hogy egy bizonyos gondatlansággal költik el az ország pénzét és azután az országtól kívánják azt, hogy a hiányokat további 37 éven keresztül mégis csak elég tekintélyes és az adófizetők zsebéből vett összegekkel pótolja és bár azok, akik az intézményt ekként • kezelték a legbecsületesebb intencióval tették ezt, elis-
