Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-420
258 Az országgyűlés képviselőházának If. 20. ülése 1930 július U-én, pénteken. csinálunk demokratikus politikát, nem pedig azok, akik ezt az alkalmat is felhasználták arra, hogy a demokrácia szempontjából támadást intézzenek ellenünk. (Igaz! Ügy van! jobbfelől és a középen. — Farkas István: Szegény tízezerholdasok! — Kabók Lajos: Kérünk zsebkendőt, hogy megsirathassuk őket! — Csák Károly: Mi az? nincs zsebkendője? — Derültség.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, Wekerle Sándor pénzügyminiszter: T. Ház! Bizonyos támadás hangzott el még itt abból a szempontból is, hogy miként fog ez a javaslat végrehajtatni, és itt nagy megdöbbenésemre azok aggódtak ennek a javaslatnak mikénti végrehajtása iránt, akik ellenezték ezt a javaslatot, azok féltettek engemet, hogy honnan fogom én majd azt az alapot előteremteni? Mások azt mondották, hogy ezen és azon az líton nem tudom végrehajtani. Fábián Béla t. képviselő úr és más képviselő urak, akik megelőzték, azt mondták, hogy 3000 alkalmazottat kell erre a célra tartani, ez házikutatásokkal és a fináncok részéről nem tudom, milyen visszaélésekkel fog járni, egyszóval elmondtak minden rosszat, ami a végrehajtás során be fog következni. Én azt elismerem, hogy a mi népünknél minden újítás bevezetése bizonyos nehézségekkel jár, méltóztassanak azonban megnyugodni, — és itt megnyugtathatom a szélsőbaloldali képviselő urakat is — hogy a kormány részéről a végrehajtási rendelet elő van készítve, ez iránt tehát ne méltóztassanak aggódni. Ezeknek a rendeleteknek az a tenorja, hogy először legyenek a közegek figyelemmel arra, hogy itt égy új intézkedés bevezetéséről van szó, hogy a tévedot, a jóhiszemű tévedőt, a jóhiszemű embert ne büntessék, csak figyelmeztessék, (Helyeslés jobbfelől.) a rosszakaratú embert pedig a törvény teljes szigorával sújtsák. (Elénk helyeslés jobbfelől és középen.) Én vállakoztam arra, hogy mind a végrehajtási utasításban, mind pedig a felülvizsgálatra kerülő panaszokban a leghumánusabb módon kívánok eljárni (különösen addig, amíg ez a törvény raegfel előleg átmegy a köztudatba. ÍRothenstein Mór: Ezt hallottuk már százszor!) Biztosítom a t. Házat, hogy a legszigorúbban fogok eljárni azokkal szemben, akik rosszhiszeműleg tudatosan azt akarják elérni, hogy a jó gazdasági intézkedésnek ez a törvénye dugába dőljön. (Helyeslés jobbfelől. — Várnai Dániel: Már pedig dugába fog dőlni! — Farkas István: Máris dugába dőlt! — Propper Sándor: Ez a rendszer is beledől a saját dugába! — Zaj. — Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) Bocsánatot kérek, azt méltóztattak mondani, hogy ennek a törvénynek az lesz az eredménye, hogy minden malmot egy külön ellenőrre] kell ellátni és ez nem tudom, hány ezer alkalmazottat fog igényelni. (Farkas István: Ettől Csontos bácsi nagyon fél! — Contos Imre: Mi a baja énvelem, éd estestver? — Derültség.) Mnök: Csendet kérek! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: Higyjék el, — és én ezt hangsúlyozottan hirdetem, nehogy a képviselő úrnak higyjenek és százával jöjjenek hozzám a kérvények — hogy ebből az alkalomból semmiféle új állás nem fog kreál tatni. (Élénk hely élés jobbfelől.) ellenben a különben meglehetősen rendezett forgalmi átalányozás előrehaladása miatt, a közeljövőben feleslegessé váló forgalmiellenörőknek (Kabók Lajos: Már megint a forgalmiadóellenőrök) más helyre való eltolódása fog átmenetileg bekövetkezni, vagy elbocsátásuk egy bizonyos ideig haladékot fog szenvedni. (Zaj a szélsőbaloldalon. — Elnök csenget.) Tehát a mai státusszal szemben nem lesz semmiféle emelkedés. Lehet, hogy ezzel kapcsolatban bizonyos áthelyezéseket leszek kénytelen tenni, hogy a mai tisztviselők ezt az ügykört megfelelőleg el tudják látni. (Farkas István: Választási korteseket szerződtetnek! — Gr. Bethlen István miniszterelnök: Majd szocialista párttitjkárokat szerződtetünk! — Élénk derültség.) Még egyet bátor vagyok itt a legnyomatékosabban leszögezni. A kormány ezzel a javaslattal semmi mást nem céloz, mint azt, (Farkas István: Árdrágítás!) hogy a gabonatermelés válságán, a katasztrofálissá vált gabonaértékesítés baján átmenetileg segítsen. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) Semmi más célra abból az alapból, amely erre szolgál, egy fillér sem mehet, mint arra a célra, amelyet itt a törvényjavaslat kijelöl. (Helyeslés jobbfelől.) És nem azért, mintha ez a kormáy nem bíznék magában eléggé, hanem azért hogy ez törvényiles: is biztosíttassék és statuáltassék, vettük fel a törvényjavaslatba azt a rendelkezést, hogy erről az alapról évenként számolni kell a t. Háznak. (Helyeslés jobbfelől.) Elvileg nincsen az ellen a határozati javaslat ellen sem kifogásom, amelyet Neubauer Ferenc t. képviselő úr nyújtott be, hogy tudniillik a kormány, egy bizonyos terminusra tegyen jelentést a t .Háznak arról, hogy miként vált be ez az intézmény, csak kérem, hogy ott a terminusokban történjék bizonyos változás, elvileg azonban azt elfogadom. (Helyeslés jobbfelől.) Méltóztatnak még egyéb dolgokat is kifogásolni, (Várnai Dániel: De mennyit!) különösen azt méltóztattak tőlem kérdezni, hogy micsoda más adókkal kívánom azt a hiányt, amely abban az alapban különben előállana, fedezni. Erre a feleletet időközben már megadta a kormány, mert úgy, ahogy kívánni méltóztatott: a kávéra, a teára és egy-két fűszerre bizonyos emeléseket tettünk, (Zajos felkiáltások a szélsőibaloldalon: Ki kívánta?^ — Mi nem kívántuk!) azért, hogy ne a kenyérre, hanem más fogyasztási cikkekre háruljon át ez a teher. (Kabók Lajos: Egyszóval mégis csak drágítanak! — Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök: Csendet kérek a baloldalon! Wekerle Sándor pénzügyminiszter: A közeli napokban meg fog jelenni egy rendelkezés, (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) amely bizonyos dohánytermékek árát igen mérsékelten, mintegy 10%-kai emelni fogja. (Farkas István: Az előbb letagadta, hogy drágítani fognak!) A t. képviselő úr azt mondotta, hogy miért nem mondottam előre és miért léptettem ezt olyan ravaszul # egyszerre életbe. Hát azért, hogy ne spekuláljanak a teával és a kávéval. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen.) És kérdik, hogy miért vagyok ilyen inkonzekvens és most bejelentem a dohánytermékek árának emelését; Azért, hogy méltóztassék spekulálni és minél több jövedelmet hozni az államnak, (Derültség.) mert, akik ott spekuláltak volna, azok a saját zsebükre spekuláltak volna, akik pedig most spekulálnak, azok az állami bevételek gyarapítására méltóztatnak spekulálni. (Taps a jobboldalon.) Nehogy azonban valaki itt elvesse a sulykot, ajánlom, (Zaj a szélsőbaloldalon, — Felkiáltások: óriási siker!) hogv méltóztassanak tömegesen vásárolni... (Zaj a szélsőbáloldalon ) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak, a szélsőbaloldalon ! Wekerle Sándor pénzügyminiszter; ...na-