Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.

Ülésnapok - 1927-419

180 Az országgyűlés képviselőházának ki 9. ülése 1930 július 3-án, csütörtökön. lés válságban van. Ilyen mesterséges intézkedés azonban csak abban az esetben volna érthető, ha a társadalom egyéb rétegei nem volnának ugyanilyen válságos helyzetben, ha a társadalom egyéb rétegei nem küzdenének ugyanazokkal a bajokkal, amely bajokkal a mezőgazdasági termelés küzd. De amikor azt látjuk, hogy az ipar és a kereskedelem pang, amikor , azt látjuk, hogy a munkanélküliek száma állandóan növekedik, amikor a városi lakosság nyomora napról-napra, immár az említett elviselhetetlenségig fokozódik, akkor semmiképpen sem látom be annak jogosságát, hogy ezeket a társadalmi rétegeket, amelyek ugyanolyan bajokkal küzdenek, mint a földmívelés, újabb teherrel sújtsuk. Mert hiába mondják azt, hogy a boletta nem fogja a drágaságot emelni; ma már mindenki tudja, hogy a vámok emelése következtében igen fontos szükségleti cikkek ára emelkedik. (Györki Imre: A földművelésügyi miniszter úr már nyilatkozott, hogy elismeri a drágulást.) Egészen bizonyos az, hogy ennek a törvényjavaslatnak nyomán a szükségleti cikkek ára rohamosan emelkedni fog. (Györki Imre: Már kezdik bevallani!) Azt talán mondhatnám, hogy a drágaság elleni küzdelem lehet kormány feladat. Arra számtalan példa van, hogy a drágaság letörésére hatósági és kormányintézkedések foganatosíttattak; arra azonban, hogy mesterséges módon igyekezzünk drágítani, példát sehol sem találunk. A kormányzatnak az a kötelessége, az a hivatása, hogy a drágaságot letörje, nem pedig az, hogy a drágaságot növelje. Különben is a drágaság relatív fogalom. Sokszor felemlítik azt, hogy ennek, vagy amannak a szükségleti cikknek az ára külföldön sokkal nagyobb, mint Magyarországon. Annak eldöntése azonban, hogy van-e drágaság, vagy nincs, attól is függ, hogy a munka.soknak, a dolgozó polgároknak milyen a keresetük, milyen a kereseti lehetőségük és ha a kereseti lehetőséggel, a kereseti viszonyokkal hozzuk arányba a szükségleti cikkek árait, csak akkor kapunk tiszta képet arról, milyen a drágaság. Kétségtelen például, hogy Amerikában számos cikknek ^ az ára lényegesen nagyohh, mint nálunk. Éppen a gaboná, nál azonban más a helyzet. A gabonának világpiaci ára van, a gabonaárak kisebbnagyobb ingadozásoktól eltekintve az egész világon egyforma. Ha azonban szembeállítjuk ezzel például az amerikai munkabéreket, akkor azt tapasztaljuk, hogy ha a búza ára Amerikában nagyobb volna is, mint nálunk, ezt még drágaságnak nevezni azért nem volna szabad, mert viszont az amerikai munkabérek lényegesen nagyobbak, mint az európaiak. . Az amerikai munkabér már békében is két és félszerese volt az ipari munkásoknál annak, amit a munkások Magyarországon kerestek. Azóta a viszonyok megváltoztak és ma már az amerikai munkás keresete hatszor akkora, mint a magyar munkásé. Ilyen körülmények között tehát mi sem természetesebb, mint az, hogy ha ugyanolyan munkabéreiket kapna a magyar munkás, mint amilyeneket kapnak az emerikaiak, akkor egyetlen egy szavunk sem volna a gabonaárak ilyen mesterséges módon való felemelése elén, belenyugodnánk abba, mert hiszen a munkás háztartásában ez aligha jelentene valamit. Berki t. képviselőtársam tegnapelőtti felszólalásában azzal akarta megindokolni ennek a törvényjavaslatnak szükségességét, hogy rámutatott arra, hogy a kényszei'egyességek és a csődök milyen módon szaporodnak. De nemcsak a mezőgazdasági termelésben látjuk ezt. hanem talán sokkal nagyobb mértékben az ipari és kereskedelmi téren. Amikor tehát az ipar és a kereskedelem a legteljesebb és legtökéletesebb válsággal küzd, lehetetlen, hogy ezt a városi réteget újabb teherrel sújtsuk. Azt is hallottuk, hogy hiszen ez a teher széles néprétegekre fog kiterjedni és így * aránylagosan megosztva az ország körülbelül nyolcmillió lakosa között, alig számbavehető megterhellést fog eredményezni. Az a körülmény, hogy bizonyos adónemet az országban mindenkinek fizetnie kell, még nem jelenti azt, hogy ez az adónem demokratikus, sőt ellenkezően éppen ez mutatja azt, hogy ez az adónem a szegényebb néprétegeket sokkal nagyobb mértékben sújtja, mint a gazdagokat. Hiszen egyes felszólalók már kimutatták itt azt, hogy ennek a törvényjavaslatnak következtében közvetett és közvetlen úton körülbelül 50 pengővel fog szaparodni a munkáscsalád évi terhe. Ebből természetesen következik, hogy az a munkás, akinek évi jövedelme 500 pengő, keresetének 10 százalékát fogja ezután erre a célra adni. Akinek keresete nem 500, hanem 5000 pengő, mi sem természetesebb, mint az, hogy ezt már csak egy százalékig fogja sújtani ennek a törvénynek következménye. Ezek után azt az állítást, hogy ez a törvényjavaslat demokratikus a megterhelésben, valóban nem lehet elfogadni. De amíg látjuk, hogy a megterhelés tekintetében a legszegényebb emberre esik a legnagyobb teher, addig ellenkezően a befolyó jövedelmekből nem a legszegényebb ember fogja kapni aránylag és viszonylag a legtöbbet, hanem a legtöbbet majd az fogja kapni, akinek erre a legkevésbbé lehet jogosultsága, vagyis a nagybirtokos. T. Képviselőház! Az előadó úr felemlítette azt, hogy a jelzálogterheket, amelyeket a birtokosok már régebben kifizettek, ma ismét meg lehet találni a telekkönyvekben feljegyezve, mert hiszen az utolsó néhány esztendőben ismét eladósodott a földbirtok. Amikor ezt az előadó úr megállapítja, igen súlyos ítéletet mondott a kormányról, mert hiszen a kormány sziklának nevezte a birtokososztályt, erre építette fel hatalmát, s ha az az osztály, amelyre hatalmát felépítette a kormány és amelyen nyugodott az ő hatalma, az az osztály, amelyet legjobban dédelgetett, ilyen helyzetbe jutott, méltóztassanak elképzelni, milyen helyzetbe jutottak azok a társadalmi rétegek, amelyek nem élvezték a kormány támogatását, szimpátiáját, a kormány rokonszenvét. De, t. Képviselőház, ha az utolsó néhány esztendőben a jelzálogtartozások összege emelkedett is, annak elbírálásához, hogy a birtokos osztályon lehet-e és kell-e segíteni ilyen módon, szükséges megvizsgálni azt, hogy vájjon a többi társadalmi réteg milyen helyzetbe jutott. Ezt én telekkönyvi kivonatokkal nem tudom igazolni. A munkás viszonyait telekkönyvi bizonylatokkal igazolni nem lehet, azonban ha végignézünk az ország közállapotain, végignézünk azon a gazdasági pusztuláson, amelybe az ország jutott, meg kell állapítanunk azt, hogy ez a kormányzat a társadalom egyetlen rétegére nézve sem volt hasznos. (Ügy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A társadalom minden rétege a legszörnyűségesebb gondokkal és nyomorúsággal küzd s ilyen körülmények között a bolettajavaslat helyett a legcél-