Képviselőházi napló, 1927. XXX. kötet • 1930. június 26. - 1930. július 11.
Ülésnapok - 1927-418
116 Az w'szaggyűlés képviselőházának dorn már évek óta! Olyan független meggyőződésem van, mint az uraknak. — Zaj. — Elnök csenget) Mint komoly megtakarítási lehetőséget hozom fel az állami munkáknak, pl. az útépítésnek, a vízi munkáknak stb. saját rezsiben való elvégzését. Csak egy példát mondok. A Balaton mentén levő utak olajozásáért a múlt évben fizetett az államkincstár, ha nem csalódom, 78 fillért négyszöméterénként: az idén saját rezsiben csinálták meg sokkal jobban 28 * fillérért. En saját rezsiben építettem a vezetésem alatt álló fürdőegyesületnek köves utat Balatonbogláron. Merem állítani, hogy van olyan jó, mint bármely állami műút; került nekünk 6000 pengőbe kilométerenként. Ugyanezt csinálják a vállalkozók az államnak 28.000 pengőért. (Zaj jobb felöl.) Igaz ugyan, hozzá kell tennem, hogy ezt az utat közvetlenül a Balaton partján csináltuk, ahol a követ könnyen szállítottuk Zalából, de csak a fuvardíj nem volt olyan nagy, mint az állami útépítkezéseknél. Azt azonban ne akarja velem elhttetni a t. képviselő úr, hogy 22.000 pengőt tesz ki a kocsifuvar. Valamit kitesz. Megengedem, hogy önrezsiben az államnak belekerül talán majd 15—16.000 pengőjébe egy kilométernyi út, de semmi esetre sem 28.000 pengőbe, mint ahogy a vállalkozó azt vállalja. T. Ház! Hogy minden komoly dolog végén legyen egy kis komikum is, én a t. miniszter úr figyelmébe ajánlok még egy nagyo'n jó üzletet. (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Méltóztassék a Váci-utcában egy üzletet nyitni komiányfőtanáososi és egyéb címek egyedárusítására, a legjobb üzlete lesz ez a magyar kormánynak! (Erdélyi Aladár: Ma már nem adnak érte semmit! — Jánossy Gábor: Azt érdemért adják, nem pénzért! — Zaj. — Elnök csenget. — Malasits Géza: Eddig is pénzért adták! Eddig is a pártkassza javára ment! — Zaj.) Elnök: Malasits képviselő urat figyelmeztetem, tessék csendben maradni. G aal Gaston: Mielőtt befejezem, pár statisztikai adattal tartozom, mert bizonyos (vonatkozásokban alá kell támasztanom statisztikai adatokkal is azt a borzalmas helyzetet, amelyben a mezőgazdaság jelenleg más gazdasági ágakkal szemben van. Az állami közterhek Magyarországon 1425 millióra rúgnak; ennek nagy részét direkt, a többit pedig áthárítás útján indirekt a magyar föld. viseli. Minimálisan ugyanannyira rúg, — mert országos átlagban legalább száz százalékos a különféle pótadó, — a községi, törvényhatósági pótadó, a hitfelekezeti járulék stb.; a védvámos megterhelés pedig 2900 (milliót képviselvén, a magyar ipar által egy év alatt előállított áru értéke, ha ennek csak 35% -át számítóim védvámra, ez a teher további 1000 millió. A magyar mezőgazdaság tehát részben direkte, részben áthárított teherként 3850 milliót visel csak ezen a címeken. Ami pedig a kamatterheket illeti, jelzálogilag bekebelezett terhe a magyar mezőgazdaságnak 1400 millió, ennek kamatterhe — átlag csak 10 percenttel számítva — 140 millió. Rövidlejáratú hitel körülbelül 700 millió terheli a mezőgazdaságot; ezt csak 14% -kai számítva, •— de vannak (helyek, ahol 20%-ot fizet a szegény paraszt, — 98 millió a kamatteher. Áruhitel címén tartozik a mezőgazdaság körülbelül 100 millióval, ennek kamatterhe — 10%-ot számítva — 10 millió. A mezőgazdaságot terhelő összes kamatterhek e szerint az összeállítás szerint egy évben kerek számban 250 milliót tesznek ki. Ha most átszámítom ezt az öszeget 'búzaértékre, á*20 pengő, 12'5 millió métermázsa búzát kell a magyar mezőgazdaságnak odaadnia, hogy If 18. ülése 1930 július 2-án, szerdán, csak a kamatterheit fedezhesse, nem is beszélve a többi közterhekről. Ha ezzel szemben azt vizsgálom, hogyan fej" lődött ki ugyanakkor Magyarországon a gyáripar, konstatálom a következőket: A gyáripar által termelt áruk értéke volt 1913-ban a mostani csonka országra számítva, 1900 millió pengő. 1924-ben leesett ez 1700 millió pengő értékre, 1925-ben, amikor a vám életbelépett, felemelkedett 2068 millióra, 1926-ban 2200 millióra, 1927-ben 2750 millióra és 1928-ban 2950 millióra. A gyáripar tehát állandóan emelkedőleg 1924-től 1928-ig 1200 millióval nagyobb értékű árut termelt és produkált, mint amenynyit termelt az első évben. Az utolsó évben, egy évben, 1200 milliós pluszt jelent ez és yiszamenőleg a többi években is jelent természetesen annyival kevesebbet, mint amennyivel kevesebbet termeltek, mint az utolsó évben. Ha ezzel még szembeállítom a magyar pénzintézetek eredményeit ugyanazokra az évekre, akkor azt látom, hogy az ország öszszes pénzintézetei — a Postatakarékpénztár nélkül — a következőképpen fejlődtek. 1925-ben saját tőke 393 millió, rábízott tőkék, betétek, letétek stb. 1700 millió. 1926-ban saját tőke 420 millió, rábízott tőkék 2100 millió, 1927-ben saját tőke 531 millió, rábízott tőkék 3000 millió, 1928-ban saját tőke 568 millió, irábízott tőkék 3500 millió, 1929 június 30-ig, tehát félévi mérlegben saját tőke 580 millió, rábízott tőkék 4200 millió. Öt év alatt tehát a saját tőke megszaparodott majdnem 200 (millióval, a rábízott tőke pedig megszaporodott 2500 millióval. Azt latjaik ebből, hogy úgy a gyáripar, mint a pénzintézetek azokban az években, amikor a mezőgazdaság tönkrement, óriási összeget gyűjtöttek részben saját tőke, részben tartalékalapok, rábízott tőkék stb. alakjaiban. Ezzel szemben konstatálnom kell, hogy amikor ez a nagy fejlődés fennáll, ugyanakkor a magyar mezőgazdaság hitellel való ellátása ezeknek az intézeteiknek részéről csak a legnagyobb uzsora-kamat mellett történt meg. Ha ehhez még hozzáveszem azt is, hogy volt Magyarországon pénzintézet, — még pedig a javából — amely, amikor Németországban jobban lehetett kamatoztatni a pénzt, mint minálunk, ebből a koldus szegény országból a magyar pénzt kivitte és Németországban helyezte el. (Zaj a jobboldalon.) En csak konstatálni kívánom a tényeket. A kormány ezt elnézte. E mellett a fejlődés mellett csak egyet kérek a mélyen t. kormánytól: méltóztassék a pénzintézetek - pénzügyi politikáján változtatni. A kormánynak módja van rá, a hatalma is megvan, ha akar élni ezzel a hatalommal. Igaz, hogy, ha a kormány meg akarja komolyan rendszabályozni, úgy a nagy nehézipart, mint a pénzintézeteket, akikor el kell szánva lennie arra, hogy keresztül gázol ezer ember magánérdekén. De ezt a kormánynak meg kell tehnle, mert ha egy kormány azt mondja magáról, hogy ő keresztény, nemzeti, fajvédő, — hiszen Gömbös Gyula ezen az alapon lépett be a kormányba, hogy a kormány a faj védelem terén száz százalékig teljesíti azt, amit ő helyesnek tart — és a mellett kisgazda^ akkor figyelembe kell venni annak a kormánynak azt, hogy ezeknek a pénzintézeteiknek és gyáripari vállalataknak igazgatóságában kisgazda tudtommal aligha van. (Nagy Emil: Földmíves sincs egy sem!) Földbirtokos akad. Földbirtosokra és arisztokratákra, parádé-gójókra szükség van. (Derültség.) Ilyenek akadnak egynéhányan.
