Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

78 Az országgyűlés képviselőházának tót egy rongyos, frakkos és nádpálcával dolgozó figurának tünteti fel, aki valamilyen cipőkenőcsöt ajánl. És ezzel teleárasztják az egész országot kis nebulók röhögve és gúnyolódva látjíák, hogy a tanító hogyan van kifigurázva. Ez az egyik dolog. A másik, amit meg akarok említeni, hogy már többször olvastuk humorosan feldolgozva az újságokban, hogy minden társadalmi osztály tiltakozik az ellen, hogy reprezentánsait színpadi figurákká dolgozzák fél a színpadi írók. így méltóztatnak emlékezni, hogy a fogorvosok testülete még bíróság elé is vitte ezt a kérdést, s a tanári testület is azzal a kéréssel fordult az egyik igen népszerű színpadi íróhoz, hogy tompítsa, vagy változtassa meg az egyik tanár figurális szerepét, mert ez visszahat az iskolára, mert hiszen a darab tárgya az, iskolai életből van véve és itt a legfőbb komikus szerepet egy tanár tölti be, ami borzasztóan rossz erkölcsi visszahatással van a nevelésre. Az író szuverenitására való hivatkozással ezt megtagadta és nem teljesítette. Igen t. Ház! A harmadik kérdés az, hogy a tanítóság tanítójának, Gárdonyi Gézának egyik darabját színdarabbá dolgozták fel és a Stúdióban rádión keresztül leadták éls nieim tanítóemberek, hanem a laikus hallgatóközönség az elmúlt hét folyamán szóbelileg és írásbelileg is tiltakozott az ellen; hogy a ma tanítóját olyan ostoba figuráinak állítsák be, amelyen röhög az egész ország. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Kocsán Károly: Igen t. Ház! Ezeket a kérdéseket csak azért említem fel, mert nagyon sok kifogást emelnek a nevelés hiányosságával szemben, tehát keressük meg minden téren azokat az okokat, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy a tanítóság nem tudja azt az abszolút eredményes munkáját végezni, amelyet tőle a társadalom elvár. Nem akarok a miniszter úrnak cenzurállis jogot adni, hanem mégis az ő szavával fordulok azokhoz, akik ezeket a hibákat elkövették, hogy javítsák ki azokat. Végül csak egy mondatban — befejezésképpen — legyen, szabad reflektálnom Kéthly Anna képviselőtársunk tegnapi felszólalására, aki rátévedt a pedagógusok mezejére és nagy naivitással és tapasztalatlansáiggal, nem mondom, hogy hozzá nem értéssel, szólalt fel és vádolta meg a tanítóságot. Ezt a tanítóság részéről a legerélyesebben kénytelen vagyok visszautasítani. Igaztalan vád az, hogy .ma a gyermek és a tanító homlokegyenest szemben állnak egymással és hogy a tanító meg nem értő. Olyan típusokat sorolt itt fel, amelyekkel talán az életben ritka kivételképpen eggyel-eggyel tehet találkozni, amely vád azonban általánosságban nem állja meg a helyét. (Ügy van!) Végül pedig Szilágyi Lajos ^képviselőtársamnak sincs igaza, amikor a népet megteszi az iskolával szemben tanfelügyelőnek, a helyesírás bírájának. Az iskolától a társadalom olyan kérdések megoldását és olyan eredményt vár ma, amely eredmény tekintetében nem az a tanító lehet a hibás, aki harminc-negyven évvel ezelőtt is dolgozott már, mert neki a, régi tanterv szellemében kellett munkáját végeznie. Elnök: Méltóztassék beszédét befejezni. Kócsán Károly: Befejezem. A hibás azonban az a szülő, aki az iskoláztatás alkalmával elvonja gyermekét az iskolától ősszel és tavasszal és nem ad az iskolának módot arra, hogy a helyesírást és mindazt, amit az iskolától vár a szülő, meg is tudja gyermekének adni. Mérjünk tehát egyforma mértékkel és billentsük a mérleget a másik oldalra, hogy nem 402. ülése 1930 június 4-én, szerdán. a tanító a hibás, nem is lehet hibás, mert neki központi szigorú tanfelügyelet mellett kell dolgoznia, így végzi munkáját, hanem hibásak azok, akik nem járulnak hozzá otthonig ellenőrzésükkel, segítségükkel az iskola munkájának eredményesebbé tételéhez. Egyébként a címet elfogadom. Elnök: Szólásra következik? Urbanics Kálmán jegyző: Éri Márton! Eri Márton: T. Ház! őszintén szólva nem szándékoztam a kultusztárcánál felszólalni, azonban több levél van a zsebemben, amelyekkel egyenesen felkértek, hogy itt egy bizonyos kérdést, amelyet azt lehet mondani, a felszólalók mindegyike szóvá tett, a tanítói javadalmazások kérdését én is szóvátegyem. Természetes dolog, hogy kötelességemnek tartom, hogy ezeknek a felkéréseknek egy rövid megnyilatkozásban én is eleget tegyek. (Helyeslés.) Egyébként kijelentem, hogy a kultuszminiszter úr által inaugurált kultúrpolitikát én a magam részéről teljes^ egészében osztom és azért, mint ennek a Háznak egyik szerény tagja, a legteljesebb elismeréssel adózom. (Éljenzés jobbfelől.) Büszkék lehetünk mi ezért ő reá annál is inkább, mert hiszen" majdnem azt mondhatjuk, hogy a miniszter úr többet tett ezen a téren, mint elődei összesen. De gondolnunk csak azokra az elismerésekre, amelyeket kultuszminiszterünk a külföld részéről oly gyönyörű formákban kifejezésre juttatva nyert és kapott. Nekem tehát az idő rövidségére való tekintettel a kultúrpolitikához tulaidonkénpen mondanivalóim nincsen. (Graeffl Jenő: Es a tanítóság'?) Mindiárt áttérek a tanítóságra. En még mindig a tegnapi felszólalások során elhangzott két beszéd hatása alatt állok. (Halljuk! Halljuk! jobbfelől.) Nagyon sajnálom, hogy az igen t. baloldal, amely mindig a;:zal szokott megvádolni minket, hogy mi távollétünkkel tüntetünk, ma. amikor a kultúrpolitikáról beszélünk, tüntetőleg távol van és a túloldalon ülő képviselő urak nem tartják érdemesnek, hogy a vitában legalább is némileg résztvegyenek, vagy legalább jelenlétükkel mutassák, hogy érdeklődnek ez iránt. (Homoiinay Tivadar: Az egyetlen tárca, amelyet egyhangúlag megszavazunk!) Az előbb említett két felszólalás közül az egyik Malasits t. képviselőtársamnak az a szinte kíméletlen n em aJsa rom azt a szót használni, hogy durva — kiszólása, amelyet a felekezetek, általában az egyhazak ellen intézett. Ezzel mi a megértés politikáját nem szolgáljuk, nem hozzuk közelebb egymáshoz az embereket, ^sőt inkább még nagyobb rést ütünk közöttük és kínai falakat állítunk fel. (Ügy van! jobbfelől.) En ehhez a politikához soha. semmi körülmények között sem tudnék hozzájárulni, mert ez a politika a nemzetet nem eggyé kovácsolja, hanem inkább szétválasztja. (Ügy van! jobbfelől.) A másik felszólalás, amelyet annál nagyobb örömimel hallottam, Kálmán Jenő igen t. és nagyrabecsült barátom ajkáról hangzott el a felekezeti békét illetőleg. Az okos ember, a hazáját igazán szerető és^ nemzetéért minden áldozatra kész magyar lélek csak így tudhat meg nyilatkozni, (Ügy^ van! Ügy van! jobb felöl.) Ma, ebben az országban felekezeti békétlenséget szítani — igaza van Antal Géza református püspöknek — hazaárulás. (Ügy van! Ügy van! jobbfelől-) Nekünk ebben a hazában élő magyaroknak tenát nem arra kell törekednünk, — legyünk katholikusok, protestánsok vagy zsidók — hogy mi választ el minket, hanem arra, hogy megkeressük: mi kovácsol össze bennünket.