Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-402

72 Az országgyűlés képviselőházának 4,02. ülése 1980 június 4-én, szerdán. rulni az audiatur et altera pars elvénél fogva. Tegnap általában a szülők és az érdekelt vállalatok reprezentánsai beszéltek a szünidőproblémáról, én meg bátor vagyok, mint 25 esztendőt katedrán töltött tanáremiber beszélni erről a kérdésről és ha az előbbiekkel nem is ellentétes, de mindenesetre mérsékeltebb álláspontot foglalni el. Az a beállítás, hogy június 1-én az iskolák a tananyagot befejezik és tulajdonképpen június l-e után érdemleges munka az iskolában nem történik, teljesen laikus beállítás; valamint teljesen laikus beállítás az is, hogy szeptember közepéig az iskola ismét érdemleges tanítást nem folytat, tehát a tanulók jelenlétére nincs szükség. Az előadó munka befejezte után a tanítás tulajdonképpeni lényege az általános ismétlések, az összefoglaló ismétlések berendezkedése, amellyel az iskola az egész éven át részletekben előadott tananyagnak egy összefüggő egésszé való összeforrasztását célozza a tanulók lelkében. Ezt a munkát lebecsülni rendkívül hálátlan dolog és az iskolákhoz való nagy hozzá nem értést jelent. Tudom azt, hogy a tanulóknak ez a munkája, valamint a hozzájuk kapcsolt tanulmányi kirándulások, amelyek a szemléltetés révén az oktatásnak igen intenzív tényezői, sokszor az egész évi részletmunkánál is nagyobb és hatályosabb eredményeket produkálnak. Igaz, hogy ennek befejezte után van egy tehnikai eljárásokkal betöltött időszak, amely alatt a tantestületi tanácskozmány, az anyakönyvi bejegyzés, a bizonyítványok megírása történik; ez egy olyan ihetet jelent, amely ténvleg nem igényli a tanulók jelenlétét, valamint talán az évzáró ünnepély sem igényli, hogy minden tanuló jelen legyen. Ellenben azt a példaadó, nevelő hatást, amelyet egy évzáró ünnepélyen a szorgalmasok megjutalmazása a kevésbbé szorgalmasok számára jelent, én nem áldoznám fel sem kényelmi, sem üzleti szempontokért, de meglehetne csinálni, hogy ezt valamivel előbbre tegyék, mert hiszen ennek nem kell a bizonyítvány szétosztásával párhuzamosan történnie, ez megtörténhetik még a tanári tanácskozmány előtt is, úgyhogy az objektív bírálat azt mondja, hogy körülbelül június 20-ig mindazt el lehet végezni, amihez a tanulók jelenléte szükséges, és június 20-a után már olyan tehnikai, manuális munkák folynak, melyeknél a tanulók jelenlétére nincs szükség, úgyhogy a bizonyítvány szétosztást magát postai úton egészen nyugodtan el lehetne intézni. A szeptemberi terminusra nézve fordított eset van. A júniusi terminusnál inkább a jótanulók azok, akik szeretnek ottmaradni az évzáró ünnepélyen, mert hiszen jutalmat fognak kapni, a szeptemberi terminustól viszont a rossz tanulók félnek, mert hiszen a pótvizsgák és javítóvizsgák azok, amelyek még az effektív tanítás előtt bekövetkeznek. Magát a beiratást azonban azok részére, akik abba az intézetbe már jártak, s akik annak az intézetnek folytatólagosan tanulói lesznek, tulajdonképpen formalitássá, levélbeli bejelentéssé lehetne lesüllyeszteni, mert hiszen igazán nincs értelme annak, hogy e miatt az összes tanulók az intézetbe befáradjanak. Akkor meg lehetne tenni, hogy nem szeptember 1-én, hanem a pótvizsgák, javítóvizsgák és a tanév megkezdését jelentő konferencia után lehetne tulajdonképpen az effektív tanítási munkához hozzákezdeni, s ezzel júniusban és szeptemberben még bátran lehetne egy-egy hetet a szünidőhöz csatolni, a nélkül, hogy szenvednének azok az elsőrendű tanügyi érdekek, amelyeket minden körülmények között meg kell óvnunk és amelyeket elébe kell tennünk a szülők kényelmi szempontjának s a fürdőhelyek üzleti szempontjának is. így a gyermekek szünideje két héttel meghosszabbíttatnék, s e mellett ezek az érdekek is meglennének óva. Ezekután egy, a kerületemben lévő intézet dolgaival kívánok pár percig foglalkozni: az Erzsébet-nőiskola problémájával. Az Erzsébetnőiskola, amióta abból a tanárképzőintézetet kivették és azt egyszerű lyceummá alakították át, válságban van. A válságát nem kultúrválság jellemzi, hanem egy nagyra méretezett intézmény összezsugorodása. Az intézet nívója, úgy az oktatási, mint a nevelési nívó, semmi kívánnivalót nem hagy hátra, s én ezt az intézetet, mint kerületem egyik kultúrintézményét a legnagyobb elismerésben vagyok kénytelen részesíteni minden irányban, a nevelést és oktatást illetőleg. Kénytelen vagyok azonban ennek az intézetnek egészségi viszonyait a nyilvánosság előtt a mélyen t. kormány elé tárni, mert úgy veszem észre, hogy azok a magánjellegű és hivatalos jellegű jelentések, amelyek e tekintetben^ felmennek, hatástalanok maradnak. Méltóztassék elképzelni, hogy egy leánynevelő-intézetnek csak olyan intézeti orvosa van, aki hetenként kétszer megy he, kedden és pénteken. Méltóztassanak elképzelni, mit jelent az, hogy pénteken bent volt az orvos, és szombaton egy kisleányon olyan tünetek mutatkoznak, amelyek a betegszobába vitelét indokolják, s az ottlévő ápolónő nem tudja megállapítani, vájjon skarlát vagy diftéria lesz-e. Hiszen a gyermekbetegségek egyformán kezdődnek. Akkor ennek a gyermeknek jövő keddig kell várnia, míg az orvos bejön és meg- • állapítja, hogy tulajdonképpen miről van szó. Méltóztatnak tudni, hogy egy diftéria kifejlődésénél péntektől keddig „óriási latitüd van, úgy, hogy addig: ez élethalál kérdése lehet. Az intézeti orvostól, akinek a fizetése minimális, nem lehet kívánni, hogy többször járjon be, s így lehetséges, hogy csak olyankor fog 'bejönni, amikor már elkésett a diagnózisa. Igaz, hogy meg van engedve a szülőknek, hogy magánorvost vihessenek he, de én veszedelmes rendszernek tartom azt, hosry nincs az intézetnek olyan orvosa, aki napról-napra inspekciót tart abban az intézetben. Ezen igazán nem lehet takarékoskodni, és igazán nem lehet gyermekek egészsége és élete feletti rizikót egy hatóságnak magára vállalnia azért, hogy olcsóbb orvost pedig úgy, ahogy más intézetekben van, hogy pedig úgy, ahogy más intézetekben van, hogy az intézeti orvos kivétel nélkül mindennap bent van és rendelkezésére áll az ott levő ifjúságrak. Elképzelhetetlen állapot az is, hogy ennek az intézetnek fürdőszobái az alagsorban vannak lent, és a hálótermei a második emeleten, közben pedig fűtetlen folyosók vannak. A meghűléseknek egész tömege áll ebből elő, s azt, hogy a betegszobák a tél folyamán teljesen zsúfoltak, legnagyobb részt ennek a körülménynek kell tulajdonítani. Tervezési ostobaság és fenn nem tartható állapot az, hogy az alagsorban legyenek a gyermekek részére a fürdőszobák, és onnan kelljen a második emeletre felmenniök a hálószobákba. Ezen sürgősen változtatni kell. A fürdőszobákat helyezzék a hálószobák mellé, hogy a gyermekek a meghűléstől a lehetőség szerint megkíméltessenek. Az is abszurd dolog, hogy áltailában ilyen intézetek központi fűtés nélkül terveztessenek. Az a szénfogyasztási többlet, amely a kályhafűtés következtében előáll, olyan óriási, hogy