Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-413

466 Az országgyűlés képviselőházának U18. illése 1980 június 25-én, szerdán. gedél yek megadása tekintetében két minisztérium intézkedik. Ezt a kérdést a belügyminiszter úr nem hozta ide, hollott ha a bürokráciában rendet akar teremteni, először ezt kellett volna idehoznia a Ház elé: először az itt lakóktól beköltözési engedélyt nem kérni, másodszor az újabban bejönni akarók részére az eljárást leegyszerűsíteni, hogy ne két minisztérium foglalkozzék ezzel a problémával, mert ez alkalmat és lehetőséget ad arra, hogy futballozzanak a hozzájuk fordulókkal. Ha valaki eljár a belügyminisztériumban és ittartózkodasi engedélyt kér, akkor utasítják, hogy menjen a népjóléti minisztériumba ós szerezzen beköltözési engedélyt. Ha eljár az illető a népjóléti minisztériumban, ott azt mondják neki, hogy nem tartozik hozzánk az ügy, csak bizonyos adatok beszerzése tartozik a népjóléti minisztérium hatáskörébe, éz érdemi döntés azonban a belügyíniniszitériumra tartozik. Akkor meg-int visszafutballozzák, visszarúgják azt a szerencsétlent a belügyminisztériumba. Műkor pedig az érdemi döntés megtörtént, és ez esetleg* kedvezőtlen, és valaki felvilágosítást kér, hogy miért tagadták meg a beköltözési engedélyt attól, aki húsz vagy harminc éve vagy még több idő óta itt él, akkor a belügyminisztériumban mossák a kezüket, mondván, hogy nem tehetünk róla, mert mi a népjóléti minisztérium rendelkezése alapján járunk el és hozzuk meg a határozatot, viszont ha a népjóléti minisztériumhoz kérdést intéz valaki, akikor ott a felelősséget a belügyminisztérium szerveire hárítják át. Ez nem egyéb, mint kutyakomédia, t. miniszter úr, amelyet járatnak itt dolgozó emberekkel. Ez nem méltó egyetlen-egy minisztériumhoz sem. Ezt kellett volna elsősorban rendezni, nem pedig azt, hogy elsőfokon a szolgabírák vagy a rendőrkapitányok döntenek-e ebben a kérdésben. Tökéletesen mindegy, hogy ki dönt. Az eddigi állapot is maradhatott volna, ebből senkinek semmiféle hátráínya nem lett volna, ellenben sokkal nagyobb hátrány származik abból, ha fenntartják továbbra is ezt a rendszert, hogy beköltözési engedélyt kérnek az ittlakóktól és a beköltözési engedély kérdésében futballoaást visz őséghez a belügyminiszter úr és a népjóléti miniszter úr. Az sem érdektelen, amit ugyancsak Kabók Lajos t. képviselőtársam mondott, hogy hogyan járnak el a külföldieknek nyilvánított emberekkel szemben. Nagyon gyakran nem tudja sem maga a miniszter úr, <sem a belügyminisztérium eldönteni azt, bogy ki tekintendő külföldinek és ki nem. Ha a kérdés vitás, egyszerűen az történik, hogy megkísérlik esetleg diplomácia^ úton letárgyalni a kérdést egy másik állam képviseletével, hogy elismeri-e az illetőt az ő állampolgárának. Ha azonban ez nem történt meg, akkor az illetőt az ország bármely területéről felhozzák Budapestre és beviszik a toloncházba. Megtörténik, hogy hónapokon keresztül avagy félévnél hosszabb időn át a toloncházban tartják az illetőt hozzátartozóival, családjával, kiskorú és serdületlen gyermekeivel együtt, fiúkat és leányokat együtt azon a rettenetes helyen, ahol feltétlenül erkölcsileg is megmételyezik ezeket a szerencsétleneket azért, mert vitás az állampolgárság kérdése, ahelyett, hogy a belügyminisztérium addig, amíg a diplomáciai tárgyalásokat az állampolgárság kérdésében lefolytatják, egyszerűen meghagyná ezeket munkahelyükön, szabad foglalkozásukban és semmiféle vexaturáknak nem tenné ki őket. Az is napirenden van, hogy amikor nem tudjak megállapítani valakinek állampolgárságát, és egy másik állam hatósága sem ismeri el az illetőt állampolgárának, akkor jó magyaros egyszerűséggel úgy oldják meg a kérdést, — úgylátszik az adminisztráció egyszerűsítését csak itt vezették be, hogy — amint rendőri nyelven mondják — egyszerűen feketén átteszik az illetőt a határon. Ez azt jelenti, hogy a magyar thatárrendőrségi közegek az illetőt kiviszik a magyar határra, ott fegyvert fognak rá és azt mondják, hogy szökjön át román, cseh vagy jugoszláv területre és nem törődnek azzal, ihogy a román, jugoszláv vagy cseh területen ugyancsak őrtálló határközegek eliogiák-e, és ha elfogják, mi lesz ennek a szerencsétlen embernek sorsa. A legembertelenebb, a legkönyörtelenebb eljárást látjuk ezen a téren. Tudok esetet, hogy valakit a magyar és a román hatóságok kölcsönösen négyszer-ötször dobtak át fekéíén innen Komániába, a román hatóságok megint azt mondották, hogy nem ismerjük el az illetőt román állampolgárnak, megint visszaküldték Magyarországba s azzal a szerencsétlen emberrel nem tettek egyebet, mint innét lökték oda, onnét vissza. Exisztenciájában az illető teljesen tönkrement, családi életét teljesen feldúlták, ami majdnem egyenlő volt ennek az embernek majdnem teljes gazdasági tönkretételével és egyéniségének megsemmisítésével. Az is teljesen tarthatatlan anomália, hogy azoktól, akik (hosszabb ideje itt tartózkodnak Magyarországon, és leszármazás alapján magyar állampolgárságukat a hiányos adatok miatt nem tudják igazolni^ — a hiányos adatok okára már utaltam — és nem tudnak magyar anyakönyvi kivonatokat felmutatni, lakhatási engedélyt kérnek. A lakhatási engedély kérdését akarja most a belügyminiszter úr szabályozni ezzel a korcs javaslatával olyképpen, hogy ki akarja venni a polgári hatóságok kezéből ezeket az intézkedéseket és teljesen rendőrkézre akarja juttatni azokat. Itt is az a helyzet, hogy itt lakó és régen itt tartózkodó emberektől — amint Kábák Lajos t. képviselőtársam már mondotta — a lakhatási engedély kiállításáért meglehetős magas összegű díjakat szednek, olyan magas öszszegű díjakat, amelyeket ma egy szegény hivatalember vagy munkásember megfizetni egyáltalában nem tud vagy csak úgy. ha másától és hozzátartozóitól még azt a legszükségesebb megélhetési lehetőséget is megvonja. Csak így tudja ezt az összeget előteremteni, és elő kell teremtenie, mert ha rem teremti elő záros határidőn belül, ennek az a következménye, hogy kiutasítják az ország területéről, ami reá nézve még nagyobb hátránnyal jár, mint amilyen hátrányt jelent az, ha magát és hozzátartozóit koplalásnak és éhenhalásnak teszi ki. Szólanom kell a törvény javaslattal kapcsolatban még egy anomáliáról, amelv ugyancsak észlelhető a külföldiekkel vagy a külföl dieknek nevezhetőkkel szemben és ez a munkavállalási tilalom kérdése. Ismerem a belügyminiszter úr és a belügyminisztérium közegeinek álláspontját ebben a kérdésben. Ebiben a kérdésben az az álláspontja a, belügyminiisztériumnak, hogy a munkavállalási tilalom védelmet jelent a magyar munkásokkal szemben. Bizonyos mértékig ez kétségkívül igaz!. Ezt annál inkább, elismerem, mert hiszen a mai viszonyok mellett, amikor — egy-két államot kivéve — mjadnem minden államban nagy a munkanélküliség, a külföldön majdnem minden állam így védi saját munkásait a külföldi munkások beözönlósével szemben. Mit látunk azonban ebben a kérdésben?

1 Azt, hogy amikor