Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-412

Az országgyűlés képviselőházának 1*12. ülése 1930 június 24-én, kedden. 447 lyamatába bele lehessen nyúlni. Ha olyan nagyon érettek vagyunk az angol eljárásra, máért nincs ez meg nálunk? Azt mondhatja a mélyen t. miniszter úr, hogy ez olyan kísérlet volna, amely a magyar nép gondolkozásába nem illik bele. Utalok arra, hogy Deák Ferenc ezt akarta. Deák Ferenc vádzsűrijavaslatában benne volt, hogy ő vigyázni kívánt arra, hogy a vádlottat ne szolgáltassa ki nyomban ítélkezésre az ítélőibírák szabályai szerint. Inkább itt kezdené és hagyják meg azt a/ szép perrencltartást, azt a nagyszerű büntetőtörvénykönyvet, amelyet csodált egész Európa, hagyják meg klasszikus érvényében és ne igyekezzenek arra, hogy ebből mindig lefaragjanak valamit és odaállítsák azt, hogy íme nagyszerű statisztika lesz, mert ha az egyesbíró ennyit végez, az alatt megtakarítunk ennyit meg ennyit. Nem kell, ne takarékoskodjék a mélyen t. miniszter úr, nem kell, van rá mód, hogy azokat a bírákat, akik ott foglalkoztathatok a tárSasbíróságbian, ne kelljen beosztani és deklasszifikálni ilyen módon. Mélyen t. miniszter úr, belőlem a lelkiismeret sugallata szólal meg, amikor tiltakozom a magyar bírói rendszer ilyen lefaragása ellen. En tiltakozom az ellen, hogy azok a posztulátumok, amelyek mellett 1868—69-iben kiépítették a magyar bíróságot, most megfosztassanak ezektől a jellegüktől. Nem az egyesbírák ítélkezési jogkörének kiterjesztése szükséges, hanem az szükséges, hogy a társasbírósági törvényszéki ítélkezésnek az a formája őriztessék meg, amelyet a háború tönkretett és elvett tőlünk, hogy legyen megnyugvás a lelkekben, hogy nincs itt senki kiszolgáltatva az egyesbírói gondolkozás tévedéseinek. Egv ember, az csak egy ember. Ha arról dönt az egyesbíró, hogy jár-e 80 pengő valakinek vagy sem, 'ott történhetik tévedés, amelyet reparálnak, de ha arról van szó, hoR-y megfosztja-e becsületétől és szabadságától, arra a mai bíróképzés és a mai bírói szervezet mellett nem tartöm alkalmasnak ezt az országot, hogy ilyen kísérleteikben továbbmenjünk. Ha már nem tudja teljesen lefaragni a iminiszter úr az egyesbírói rendszert, legalább ne fejlessze és ne legyen következetlen az igazságügyi kormányzat hivatali elődeinek kijelentésével szemben. Mert iha ők mindig azt mondották, hogy az egyesbírói rendszer csak átmenetileg kell, akkor ne jöjjenek újabb és újabb novellákkal, amelyek ezt a rendszert megerősítik. Kérem a mélyen t. miniszter urat, helyezkedjék erre a belátásra, helyezkedjék azokra a bírói ítéletekre, helyezkedjék azokra a bírói kollégiumokra, amelyeknek ítéletei megjelentek a külföldi lapokban is, mint az igazságszolgáltatás normáinak úttörői és nagyszerű evolúciói; helyezkedjék arra az álláspontra, hogy a isok ítélet és a gyors ítélet rossz ítéletet jelent; helyezkedjék arra az álláspontra, hogy nem takarít meg semmit és nem egyszerűsít ezáltal semmit. Egy bírót sem fog elküldeni ugyanis a mélyen t. miniszter úr s ha a bírák alkalmazása a bírói kollégiumokban és tanácskozásokban éppúgy keresztülvihető, engedje, hogy a józan megfontoláson, a bírói elmélyedésen, a bírói tanácskozáson keresztül újra régi fényében ragyoghasson a büntető igazságszolgáltatás. Ezt én attól várom, hogy ezt a szakaszt törölni méltóztatik. Elnök: Szólásra következik? Perlaki György jegyző: Nincs feliratkozva senki. Elnök: Kíván valaki szólni? (Nem!) Ha senki szólni nem kíván, a vitát bezárom. A miniszter úr óhajt nyilatkozni. Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: T. Ház! Nagyon sajnálom, hogy előttem szóló t. képviselőtársamnak sem okfejtését, sem indítványát nem tehetem magamévá. T. képviselőtársam azt mondja, hogy itt kísérletről van szó. Itt nem kísérletről van szó, hanem egy már, régebben bevezetett intézménynek egészen jelentéktelen hatásköri kiterjesztéséről. Nem a háború alatt hozták be, amint méltóztatik mondani, hanem a háború után, 1921-ben és az 1921-es törvény egyelőre három évre hozta ibe. Az 1924-es törvény pedig már intézkedett aziránt, hogy a törvényhozás további intézkedéséig bizonyos ügyekben működjenek a törvényszéken az egyesbírák. Most mi történik? Most csak az történik, hogy azokra az ügyekre, amelyekben az egyesbíróság kizárására semmi különösebb ok nem volt, amelyekben annakidején nem egészen rendszeresen állapították meg az egyesbírák hatáskörét, most ezt rendszeresen állapítjuk meg és néhány egészen szűkreszabótt, még oda nem utalt ügyet a sokkal szélesebb hatáskörrel már felruházott egyesbírák hatáskörébe átutalunk. Ez nem jelenti az intézménynek nem tudom, milyen kiterjesztését, nem jelent új kísérletet, tehát t. képviselőtársamnak egész előadása, amelyet szíves volt ismertetni, téves alapokra van felépítve, úgy, aminthogy angol hivatkozása sem állja ki minden vonatkozásban a tűzpróbát. Azt méltóztatott mondani, hogy ott korlátozva van például az angol bíró ítélkezése. s hogy amennyiben bizonyos időn túli szabadságvesztésbüntetést akar kiszabni, akkor esküdteket kell igénybevennie. Bocsánatot kérek, nem így áll a dolog. Ott az egyesibíró bizonyos esetekben esküdtekkel és bizonyos esetekben esküdtek nélkül halálbüntetést is kiszabhat anélkül, hogy az esküdtek közrekérdések nem vitásak. (Nagy Emil: Esküdtek nélkül nem!) Bocsánatot bérek, igenis kiszabhat, azonban nem az a lényeg ebben, hogy egyesbíró-e, s hogy ezen az alapon szab-e ki büntetést, hanem egészen más alapon, hogy ha a ténybeli állítások és ténykérdések nem vitásak. (Nagy Emi: Ha beismeri.) Arra akartaim utalni, hogy nem az a lényeg Angliában, [hogy egyesibíró, tehát nem szabhat ki büntetést, hanem egészen más alapon van a hatáskör korlátozva vagy kiterjesztve. Azt méltóztatott 'mondani, hogy milyen nagyszerű és érdekes az az angol fellebbezési rendszer, amely mellett az egyesbíróság tévedése ritka. De ha ott az egyesbírák tévedése fenn is forog, nagyszerű fellebbezési rendszer van, ahol nem szavaznak a bírák, hanem behívnak új és új embert, míg végre valaki meggyőzi őt vagy talán olyan többségben vannak az egynézeten lévők, hogy a kisebbség elhallgat és megadja magát. Ne méltóztassék erre hivatkozni, mert ebből éppen az következik, ha megnézem jobban ezt a kérdést, hogy ott az egyesbírák, általában az elsőfokú bírák ítélete ellen Igen-igen ritkán van fellebbezés, először azért, mert az egyesbírák ítélete ellen nem igen szoktak fellebbezni, másodszor azért, mert az egyesbíró egyszerűen jogosítva van elbírálni, hogy azt a fellebbezést elfogadja-e vagy sem. Ez az egyesbírónak szuverén joga. Angliában háromezer ügyre^ esik egy fellebbezés. r Nem állok szavatossággal helyt ezért a számért, de talán körülbelül helyes, nálunk azonban az a kivétel, há nincs