Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-401
36 Az országgyűlés képviselőházának gató és az oktatás eredményét lehetetlenné tevő kérdésekről tanácskoztunk volna. Fenntartjuk azonban (magunknak a jogot, ; hogy ezekről a kérdésekről alkalomadtán beszéljünk és részletesen feltárjuk az oktatással szemben fennálló követeléseinket. Csak azt kell még megjegyeznem, hogy ezeknek a hibáknak kutf orr ás át nem a közoktatásban, nem a közoktatásügy vezetésében, nem magában a közoktatásügyi tárcában látjuk, hanem abban az egész rendszerben, amely megüli az egész országot és amelynek kinövései legveszedelmesebben a közoktatásügynél jelentkeznek, ahol nem a jelent rontják és rombolják le, hanem beláthatatlan időre a jövendő építésének munkaiját teszik lehetetlenné. (Úgy van! Ügy van! a szélsőbaloldalon.) Mivel ez iránt a rendszer iránt bizalmatlansággal viseltetem, e rendszeregyetlen egy tárcájának költségvetéséhez sem járulhatok hozzá, és így a közoktatásügyi tárca költségvetése ellen is szavazok. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Elnök: Szólásra következik? Fitz Arthur jegyző: Turi Béla! Turi Béla: T. Képviselőház! Nem volt szándékom, jóllehet az általános vitánál tartunk, általános közoktatásügyi, vagy pláne nevelési kérdésekkel foglalkozni, de az előttem szólott képviselőtársam beszéde mégis néhány megjegyzést kivált belőlem, ö ugyan igen magas színvonalon, szakszerű kifejezésekkel és gondolatokkal, sőt azt mondhatnám, hogy igazában véve igen izgató vagy robbantó anyagot, szinte porcukorba törve (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) tálalt fel nekünk, mindazonáltal bírálatának, kritikájának lényege az volt, hogy a mi egész közoktatásügyi és nevelési rendszerünk rossz, a jövőt különösen rosszul készíti elő (Kabők Lajos: Igaz is!), és pedig három okból: rossz maga az anyag, az ismeretek közlése nem megfelelő; rossz a tanterv, a módszer; és végül egy nagy választófalat emelt a tanítószemélyzet és a tanítottak, az ifjúság közé. Az utóbbira nézve röviden csak azt mondom, hogy éppen fordítva áll, mint ahogy t. képviselőtársam mondotta, mert lehetnek ilyen típusok, mint 'kivételek (Ügy van! a jobboldalon.) és lehetnek ilyen fegyelememberek és cinikus emberek, de azt hiszem, hogy akik végigjártuk — igaz, hogy régebben, mint t. képviselőtársam — az iskolákat, talán mégis ismertünk ideális magyar nevelőket, tanítókat, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) sőt azt mondhatjuk, hogy ezekből áll a többség. (Kabók Lajos: Nem általánosított, megmondta!) De Ő fordítva mondta, hogy vannak talán kivételek, mint nem ilyenek, de én ezt megfordítom, és ezzel tartozom oktatásügyünk egész tanítói és nevelői személyzetének. Ami most már az egész rendszert elítélő kritikának lényege, — mert a részletekhez részben nem is értek,, nem tudok ilyen pedagógus nyelven beszélni, — az lényegében annak a keresztény nemzeti nevelésnek és gondolatnak elítélése, amely iszerinte az országot megüli. Ha t. képviselőtársamnak a nevelésnél az a két célja van, amit megjelölt, hogy embervoltának öntudatára emelje az ember már a gyermeket is, és hogy, mint ő mondotta, kollektív — én azt mondom: szociális—lénnyé tegye, akkor erre a nevelésre az evangéliumi tanításnál különb alapot nem találok. Az ember Isten fia, tehát embervoltomnak ez az • öntudata, erre az evangélium tanít meg, az egész kollektív és szociális nevelést pedig el fogjuk érni, ha mindenki gyakorlatilag is megtanulja, h 01. ülése 1930 június 3-án } kedden. hogy: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat. (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon és a középen. — Sándor Pál: Csakhogy önök is tanulják meg!) Nem tettem kivételt, sőt nekünk jobban meg kell tanulnunk, mert mi valljuk az evangéliumot és hiszünk benne, nem mint Sándor Pál t. képviselőtársiam. Igen t. Ház! Áttérek magam is a tárca néhány ügyére. Nem akartam kultúrpolitikánk általános irányairól beszélni, már csak azért ! sem, mert nagyban és egészben, a célkitűzések | nagy vonalaiban teljesen egyetértek a kultuszminiszter úr kultúrpolitikájával. Az idő sem arra való itt, ez a néhány perc, hogy ezt megtárgyaljuk, de nincs is erre szükség részünkről, akik ebben egyetértünk. Az sem szükséges tulajdonképpen, hogy én a kultuszminiszter úr figyelmébe ajánljak bizonyos kérdéseket, vagy szempontokat, mert ő igazán éberen figyeli, nézi a kultúrkérdések összes területét és őt biztatni sem kell az aktivitásra, az alkotásra, (Ügy van! Ügy van a jobboldalon.), mert amikor erre mód és pénz van, ő ebben nem i szűköLködik, Ha mégis olyan témával kezdem, mindjárt a legfelsőbb, az egyetemi kategóriánál az oktatás terén, amely megint valamit létesíteni akar,^ akkor előre is bocsánatot kérek, hogy én még talán biztatni akarom a kultuszminiszter urat újabb létesítményekre, de nem halli gathatom el azt a meggyőződésemet, hogy ma Magyarországon kevés fomtosiabb dolog van, mint a kisebbségi kérdés tudományos kezelése. A kisebbségi tudományos intézet létesítése, tudom, lehet társadalmi feladat is, megcsinálhatjuk azon az úton is, de ma Magyarországon ebben a szegénységben, ahosryan ismerjük a helyzetet, igazán nem történik más, mint amit felülről tudnak mozdítani és amihez onnan jön valami segítség. Ezért kérem a kisebbségi intézetnek valamely egyetemi, — hozzáteszem, — budapesti egyetemi szakon való létesítését, kapcsolatban valamely tanszékkel. Szerintem ez egyike a legfontosabb dolgoknak. Megmondom miért. Ennek a kérdésnek politikai, nemzetközi részével most nem foglalkozom, hiszen volt alkalmam nem is egyszer e Házban a kisebbségi kérdésnek politikai szempontból, a mi integritásunk szempontjából rendkívül fontos és a nemzetközi politikában való nagyon fontos szerepéről szólani. Csakhogy a kisebbségi kérdés a rövid idő alatt, amely alatt —. azt lehet mondani — uralja az európai politikát, tudományos kérdéssé is vált, a tudománynak is egy ága, egy szaka. T. Ház! Ma Európának egy.nyolcad része él mint kisebbség. 48 ' 5 millió a kisebbségek száma, és ebben a statisztikában mi a második helyen állunk. Az első helyen f van a német kisebbség, aonely a maga nagyságához mérten szintén nagyszámú, kilenc millió, vagyis több, mint Csonka-Magyarország lakosainak száma, de végelemzésbent tíz, maximuma tizenegy százaléka a Németországban élő németségnek; ellenben a magyar kisebbség, amely három millió, sőt ennél több, egyharmada az egész magyar fajnak. A különbség tehát igen nagy. Amikor azt látom, hogy ma a kisebbség kérdésével nemcsak politikai, nemcsak jogi, hanem etnográfiai, antropológiai, geográfiai, ' gazdasági, szociális és minden vonatkozásban foglalkoznak, nemcsak egyesek, hanem tudományos intézmények is, akkor azt mondom, hogy ezen a téren valóban nem szabad mulasztást elkövetnünk, amikor reánk nézve ilyen életkérdésről van ,szó. Tudjuk, hogy Bécsben, Stuttgartban, Marburgbaín, Varsóban