Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

Az országgyűlés képviselőházának ill. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 417 vényszéki tanácsban egvüttműködő hármasbírói rendszer mellett. Mármost, ha hozzáveszem ehhez azt, hogy egy komplikáltabb tényállást egyesbíró nehezen tud megállapítani, hogy az el van foglalva tulajdonképpen már a tárgyalás vezetésével, a tárgyalás rendjének fenntartásával, az egész anyag megemésztésével, ha hozzáveszem ehhez még azt is, hogy az egyesbíróra milyen óriási feladat hárul, amikor megfelelő szigorúsággal kénytelen szigorúbb büntetést kimondani, — hiszen öt évig terjedhető fegyház, dologházba utalás lehet a javaslat szerint az egyesbírói hatáskörben az ítélet — akkor azt kell mondanom, hogy én fájó szívvel búcsúzom a törvényszéki tanácstól még azokban az ügyekben is, amelyeket ma kénytelenek voltunk a törvényszéki egyesbírói hatáskörbe utalni. Elég talán, ha csak arra mutatok rá, hogy pl. a hatóság elleni erőszaknál mennyiféle jogi disztinkcióról lehet szó: ki a hatóság jogszerűen, hivatása gyakorlása közben jár-e el, mi az «akadályozás», mi a «kényszerítés». Nem könnyű dolog ez, különösen ma, amikor minden harmadik ember hatóságnak látszik, vagy esetleg nemlátszik annak és utólag kiderül, hogy az. Nagyon nehéz dolog a hatóság elleni erőszak jogi disztinkciója. Avagy a csalást vegyük. Most már a hármilyen nagy vagyoni kárt okozó csalás is az egyes törvényszéki büntetőbíró hatáskörébe tartozik. A legkomplikáltabb bűncselekmények tartoznak ide, amelyeket még hármas tanácsban is nagyon nehéz igazán jól elbírálni. Hozzá kell vennem még azt is, hogy az egyesbíró hatáskörébe utalt ügyekben még' a perorvoslatok is korlátozva vannak. Mindezek az okok arra késztetnek engem, hogy — amint mondottam — aggályoskodjam a törvényszéki egyesbírói

r hatáskör kiterjesztésével szemben. De ha már bele kell nyugodnunk ebbe, akkor én az 1921:XXIX. te. 4. §-ának egy egyszerű intézkedésére hívom fel az igazságügyminiszter úr figyelmét, amelyben valami kis korrektivumot látok. T. i. ott az van, hogy: (olvassa): «Ha a felsőbíróság új eljárást rendel el, az új eljárást a kir. törvényszék tanácsára bízhatja oly ügyben is, amelyben az elsőfokú egyesbíró járt el.» A gyakorlatban, talán az ügyészek útján, e tekintetben mindenesetre nagyobb tér nyílnék arra, hogy az ilyen komplikáltabb ügyek menjenek vissza a törvényszéki tanácsiba. Ez segíthet az egyesbírói hatáskör ellen emelt aggályainkon. Azonkívül bízom abban, hogy az igazságügyminiszter úr érzi azt a súlyos felelősséget, amelyet a törvényszéki egyesbírói hatáskör kiterjesztésével magára vesz és jó egyesbírákról gondoskodik. Bele kell nevelnünk ezt a bírói nemzedéket abba az egyes bírói hatáskörbe, rá kell őket erre nevelnünk, meg kell velük értetnünk azt, hogy nem lehet nagyszerűbb bírói hivatás, mint az egyesbírói hatáskörben mindenkitől függetlenül, magára hagyva, teljes felelőssége tudatában ítélkezni embertársai felett. Ha megfelelő kiképzéssel, megfelelő, helyben való előléptetési rendszerrel igyekezni fogunk megnevelni és megtartani tudni az első fokon az egyesbírót, akkor meg vagyok győződve^ róla, hogy azok az aggályaim, amelvek kizárólag a büntetőjogász aggályai, igen enyhülni és igen módosulni fognak a valóságban. Amit azonban különösen megbeszélés tárgyává kívánok röviden tenni, ez a javaslat 104. $-&. Ez a 104. § az, amelytől én a tömegügyekre nézve egész 'büntetőigazságszolgáltatásunk egész új világát várom, egy egészen ű] rendszer kialakulását. Az ideál tudniillik az, hogy a bűnt nyomban kövesse .a büntetés. Rettenetes dolog elgondolni, hogy nyomozáskiegészítésekkel, bíizonyításkiegészítésekkel mennyi ideig nyúlilk egy-egy bűnügy, hogy évek múlnak el, amíg végre a vádlott ítélőbírája, vagy felsőbb bírája elé kerül, amíg valaimely ítélettel véglegesen befejeztetik az ügy. A 104. §-a szerint három eset van. Az első eset az, midőn az Illetőt tettenkapták és a bűncselekmény lopás, vagy testi sértés. Itt minden további nélkül az egyesbírói hatáskörbe tajrtozó bűncselekményeik esetében — hiszen a testi »értések nagy része és a lopás is odatartozik — az illető azonnal büntetőbíró elé állítható s ott 'nyomban letárgyalható az ügy. Ez az 1921. évi XXIX. tcikkben már benne volt. Sajnos, a gyakorlatba nem ment át olyan (mértékben, imint szerettük volna,, aminek tudvalévően elhelyezési, technikai és anyagi okai voltak. Tény azonban az, hogy ez az Igazságszolgáltatási ideál, hogy amint a bűncselekményt elkövették, a tettest nyomban büntetőbíiró elé állítsák. Ez az első eset tehát tettenkapás esetén van a lopás és testi sértések bűncselekményei f

ennforgásakor. A második eset a 104. § harmadik bekezdésében van, amely azt mondja, hogy egyes bírói hatáskörbe tartozó jogilag és ténybelileg egyszerű ügyben, ha a bizonyítékok együtt vannak, vagy nyomban a bíróság elé terjeszthetők, a terhelt, ha le van tartóztatva, nyomban,^ ha nincs letartóztatva, bármikor a bíró elé állítható, amikor az ügyész azután minden írásbeli előterjesztés nélkül, egyszerűen élőszóval előterjeszti a vádat és .megfelelő módon letárgyaltatik az ügy. Miért fontos ez? Mert mindenegyes bírói hatáskörbe tartozó ügyben lehet ezt az eljárást követni, minden olyan ügyben, amely jogi és ténybeli megítélés szerint egyszerű és ahol a bizonyítékok rendelkezésre állnak, vagy nyomban a bíróság elé terjeszthetők. Tehát a bűnt nyomon követi a büntetés minden olyan esetben, amikor egyszeríí ügyekről van szó és ott vannak a bizonyítékok. Ezek az ügyek nyomban letárgyalhatok lesznek. A hanmadik eset az, hogy általában jogilag és ténybelileg egyszerű ügyben egy^ tényvázlatszerű jelentéssel az ügyész csak tárgyalást indítványoz és azután nem nyomiban, — mert a bizonyítékok nincsenek együtt, azokat az ügyésznek kell összeszedni — hanem késedelem nélkül viszi az ügyet a bíró elé oly módon, hogy tárgyalás kitűzését indítványozza. Egy pillanatra úgy tűnik fel, hogy mind a három^ eset hasonlít kissé a statáriális, vagy rögtönítélő eljáráshoz. Ha azonban látjuk, hogy aiZ első eset csak testi sértésre, vagy lopásra van korlátozva s csaik tettenkapás esetére, ha látjuk, hogy a második eset ténybelileg és jogilag egyszerű ügyekre és egyesbírói hatáskörbe tartozó ügyekre vonatkozik akkor, ha együtt vannak a bizonyítékok, akkor megnyugodhatunk abban, hogy ez az igazságszolgáltatási ideál, amely felé törekedni kell és ha az i gazságügyminiszter úrnak sikerült ezt megvalósítania, állítom, hogy a büntető igazságszolgáltatás történetébe ezzel a 104. §-szal beírta a maga nevét. (Patacsi Dénes: Sokkal világosabban lehet a tényállást megállapítani!) A tanuk ott vannak, nem felejtik el, amit láttak és nem három év múlva kell vallaniok, amikor az ügy tárgyalásra kerül. Ez kétségtelenül meggyorsítja a büntető igazságszolgál-