Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-411
400 Az országgyűlés képviselőházának A miniszter úr iazt kérte ;tőlem, hogy azokra a szakaszokra mutassak rá v aimelyek az ügyvédekre nézve hátrányosak. Bátor vagyok a mdniiiszter úr figyelmét felhívni arra, hogy itt van a 71. §, amelyik második bekezdésében azt mondja, hogy a végrehajtásnál (olvassa): «Minden más követelést megelőzően kell sorolni, a megtartott árverés kihirdetésével felmerült készlkiiadás összegét az árverést foganatosító bírósági kiküldött díját és költségét, végül az árverési és a sorrendi tárgyalás jegyzőkönyvének illetékét,» — de az ügyvéd költségét nem. — Ez megint mit jelenti Nem nekem, mert nekem ilyen ügyeim nincsenek, de annak a szegény kisügyvédnek, aki előlegezte a pénzt, megint nem előlegeztetük a követelése, akkor, amilkor a végrehajtó költségei előlegeztetnek. Ez eddig nem igy volt. Tehát mi a szituációi Azt akarom bebizonyítani, hogy ennek a törvényjavaslatnak kö vetkezte ben, amelynél nincs kétségem, hogy törvénnyé fog válni, az ügyvédi proletariátus száma fog óriási módon megnövekedni. Nem azok az ügyvédek fognak kevesebbet enni, akiknek ma is van dolguk, hanehi azok, akiknek szűken van kenyerük, akiket nagyon sajnálok, mert meg vagyok győződve, hogy a t. túloldalon ülő képviselőitánsaim, ha akár mint kartársak, akár mint ismerősök összekerülnek ezekkel a derék, kitűnő emberekkel, akik az ország szétdarabolása következtében utolsó darab kenyerüket vesztették el, ugyanúgy sajnálják — hiszen kell, hogy mindenkinek szíve összeszoruljon, ha látja ezeket az ' intelligens, derék embereket a központi járásbíróság előcsarnokában várni egy darab kenyérét, hogy hátha jön egy tehetősebb ügyvéd és három pengőt ad egy helyettesítésért. Hova jutottunk, hova fejlődött ez a szegény ország, hogy ennek a fővárosnak ügyvédei ott állnak a helyettesítési szobában és várják, hogy jön egy kartárs, akinek az Isten több munkát adott és juttat neki három pengőt. Hiszen egy hordár is többet kap, egy napszámos többet kap, akinek munkája van, mint egy ügyvéd, akinek ma Budapesten könyörögve, reszkető kézzel kell állnia a járásbíróság előcsarnokában, hogy kapjon egy három pengős helyettesítést. A régi Magyarország ügyvédi kara felsír erre a gondolatra, hogyha nem kap munkát, helyettesítést ez a szegény nyomorult ügyvéd, annak következménye az, hogy aznapra nincs betevő falatja. Akkor én igenis, idejövök és azt mondom, hogy ennek a nyomorult szegény ügyvédnek betevő falatjáért én küzdök, mert ő szegény nem tud küzdeni, nem tud másért küzdeni, mint a mindennapi betevő falatjáért és azért, hogy legyen neki egy helye, ahol fejét lehajthatja. Szomorú az, hogy ide kell jönnöm és a Ház előtt el kell ezt mondanom, de vége a szeméremérzésnek ebben a kérdésben, ezt a kérdést ide kell hozni a Ház elé, mert igenis, akarjuk, hogy az igen t. miniszter úr és a t. Ház lelkiismerete feldobogjon erre a kérdésre, hogy hova jutott a magyar ügyvédi kar, hova jutottunk a régi jó boldog időkből ma a magyar királyi központi járásbíróság előcsarnokába. T. Képviselőház! Méltóztassék megengedni, hogy itt ennél a törvényjavaslatnál az igazságügyminiszter úr figyelmét mint igazságügyminiszter figyelmét felihívjam néhány kérdésre éppen a büntető szakaszokkal kapcsolatosan. Felhozom azokat, amelyeket szívesen láttam volna. / W T. miniszter úr! Minden nemzet talpköve 11. ülése 1930 június 20-án, pénteken. a tiszta erkölcs. A tiszta erkölcs gyakorlása-' * ban elől kell járniok azoknak, akik az állami élet csúcsain vannak. Nem azért, mert magam is a bírói testülethez tartoztam a legnehezebb időkben, amit mindig örökkön-örökké büszkén fogok vallani, hanem azért, mert a meggyőződésnek és igazságnak embere vagyok, mondom azt, hogy a bíróság tagjai keservesen kis pénzekből élve tartják fenn magukat nagy szegénységben, mégsem jut eszébe Magyarországon egyetlen királyi bírónak sem, hogy küldöttségbe jöjjön és azt mondja az igazságügyminiszter úrnak, hogy «miniszter úr, szegények vagyunk, nyomorultak vagyunk, itt vannak a büntetéspénzek, oszdd fel közöttünk!» Nem jönnek a miniszter úrhoz... (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Mert tudják, hogy ez nem hozzám tartozik!) Bocsánatot kérek, én most az igazságügyi büntetési péntekről beszélek. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: Az sem én hozzám tartozik!) Nem jönnek és nem mennek a pénzügyminiszter úrhoz sem, ha ez hozzátartozik, mert ők maguk erkölcstelennek tartanák azt, hogy az általuk kiszabott büntetéspénzeket az ő gazdasági helyzetük javítására fordítsák. Nem láttam még bírót Magyarországon, akinek ez az abszurd gondolat eszébe jutott volna, hogy az elsőfokú bíró kiszabja a büntetést, a másik másodfokon jóváhagyj harmadik ismét és aztán ihárman osztozzanak abban a büntetéspénzben, mert a gazdasági helyzetük szomorú. Megkérdem a t. miniszter urat, akinek Magyarországon igenis, az egész kormányzatban az igazságszolgáltatási érdekeket kell képviselnie még olyan helyeken is, amelyek nem tartoznak kizárólag az ő hatáskörébe, erkölcsösnek tartja-e azt, hogy másutt, a közigazgatásban a kiszabott büntetéspénzeket felosszák azok között, akik a büntetést kiszabták. (Zsitvay Tibor igazságügy miniszter: Az 1892. évi XXVII. te. alapján állok. Megmondtam a Házban!) Elnök: Képviselő úr, tessék a tárgynál maradni. Fábián Béla: Igenis, számon kell kérnem a ' t. miniszter úrtól azt is, hogy mi történik azzal a másfél esztendővel ezelőtt beígért jövedéki büntető eljárással, hogy mi van ezzel, amikor itt ma a büntető szabályok egész tömegét hozzák elibénk e törvényjavaslatban. Hol van ez a fontos törvényjavaslat, amelynek alapján ezeknek a pénzeknek felosztása megtörténik? Ma idejöttem ezekkel a kérdésekkel a t. Képviselőház elő. (Bródy Ernő: Helyes!) Idejöttem elsősorban az ügyvédi gazdasági kérdésekkel. Nem támadni akarok e kérdések kapcsán, csak meg akarom húzni a lélekharangot. Meg akarom húzni a lélekharangot itt a t. Képviselőház és a t. igazságügyminisztérium előtt, hogy segíteni uraim, segíteni, , de nem úgy segíteni, mint ahogyan az operában olvassuk, hogy «az őrgróf a vízbe fúl, mentsük meg őt» s közben a kórus énekli, hogy «mentsük meg őt, mentsük meg őt» és az őrgróf mégis a vízbefúl, hanem igenis, méltóztassék végre a magyar ügyvédség kérdésével is törődni. Ha a magyar ügyvédség nem is kér a maga részére bolettát, de igenis, joggal elvárhatja, hogy a vízbefúlás idején ne nyomják még jobj ban fejét a vízbe és ne vegyék el tőle azt az j utolsó darab kenyeret, amellyel életét tengeti. Minthogy ez a törvényjavaslat — sajnos — azokat a felfogásokat nem hozza a Ház elé,
