Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-411

Az országgyűlés képviselőházának UH. ülése 1930 június 20-án, pénteken. 397 Én nem ülök a büróban. (Zsitvay Tibor igaz­ságügyminiszter: Nem oda szóltam, csak Szi­lágyi képviselő úrnak egy közbeszólására vá­laszoltam!) Ott is helyeseltem, hogy el méltóz­tatik menni az emberek közé. Ott is azt ta­pasztaltam, hogyha azok az urak, akik odahaza kávét vacsoráztak és azután felhúzták a szmokingot s eljöttek az összejövetelre, az ügy­védi nyomorúságról beszéltek, mindig azt mon­dották, hogy az ügyvéd olyan magaslaton álló lény, akinek gazdasági helyzetéről vagy gaz­dasági nyomorúságáról beszélni a társadalom előtt nem lehetséges. Ennek az időnek, hála Is­tenek, vége van. Azért mondom, hogy hála Istennek, hogy vége van, mert, bár sajnos, de odáig kényszerítette a magyar ügyvédséget a gazdasági nyomorúság, a kisügyvédek tömege, hogy erről a kérdésről ma már itt ebben a Házban beszélni kell. (Zaj.) Elnök: Kérem a képviselő urakat, tessék csendben maradni! Fábián Béla: T. Képviselőház! Most az ügyvédség kérdésénél az a kérdés, hogy le­het-e az ügyvédéken segíteni, vagy pedig a magyar ügyvédség sorsa teljes mértékben a proletariátusság sorába való lezüllés és a magyar társadalomra nézve fel kell áldozni a magyar társadalomnak, a magyar nemzeti gerincnek ezt a jelentékeny részét azért, mert az ügyvédeken segíteni nem lehet. Négy úton-módon próbáltak az ügyvédeken segíteni. A legelső, egészen fantasztikus gon­dolat az volt, hogy Budapesten a budapesti ügyvédi kamara és a budapesti ügyvédek adjanak pénzt az ügyvédi feleslegnek, hoigy mindenki, aki el akar menni Budapestről és vidéken akar letelepedni, ezt megtehesse és az első hónapokat finanszírozzák a vidéken olyan helyeken, ahol még ügyvéd nincs. En ezt fantasztikumnak tartom és pedig azért, mert talán alkalmas arra, hogy az a budapesti ügyvéd, kinek nines meg a napi kenyere, a vidéken próbál magának bizonyos időre ke­nyeret találni, de a sajnálatos helyzet, azt hiszem, az volna^ hogyha ilyen utazási segé­lyeket adnának egyes megélni nem tudó ügy­védéknek, s azok hat hónap után ott a vidéken kapnának megint utazási ' segélyeket arra, hogv jöjjenek vissza Budapestre. E szerint tehát ez nem volna egyéb, mint egy futballo­zélsi eljárás, ahol a budapesti ügyvédi kar pénz segítségével kifutballozná a vidékre saját felesleg-ét. hosry azután, amikor az a pénzt a vidéken elköltötte, ismét Budapestre fiitballozzák vissza. (Östör József: Ezzel senki sem foglalkozott!) T. képviselőtársam azt mondja, hogy ezzel senki sem foglalkozott Az ügyyédszövetsé'2' hivatalosan foglalkozott ezzel a kérdéssel, előterjesztéseket tettek, pénzt gyűjtöttek, miért méltóztatik mondani, hogy senki seon foglalkozott vele. (Östör József: Komolyan?) Komolyan! Az ügyvédiszövetség hivatalos határozatot hozott, (Östör József: Teljes abszurdum!) Abszurdum, de miért iz­gatja magát a képviselő úr akkor, amikor szegény kartársainak ügyéről beszélek 1 ? Elnök: Figyelmeztetem a képviselő urakat a középen, méltóztassanak a közbeszólásoktól tartózkodni és ne méltóztassanak a szónokot állandóan zavarni! Fábián Béla: Igenis, ma valahogy foglal­kozni kell ezzel a kérdéssel, hiszen Budapesten nemicsak ágyra járó ügyvédek vannak, nem­csak hónapoisszobákban laikó ügyvédek van­nak, hanem olyan ügyvédek is vannak, akik­nek — mint hallottam — a Magyar Folyam­és Tengerhajózási Társaságtól kapott szabad­jegy van birtokukban és az éjszakákat állan­dóan a hajón töltik azért, mert nincs éjszakai szállásra pénzük. Amikor mi ebben az ország­ban állandóan foglalkozunk és magam is ál­landóan foglalkozom gazdasági témákkal itt a Házban, akkor nem lehet, hogy legyen egy kar, amelynek kérdéseivel ál szeméremből nem foglalkozunk. A másik kérdés, amelyet sokkal fontosabb­nak és megvalósíthatónak tartottam volna már az ország vidéki közigazgatásának nívója szempontjából is, az a régen felmerült kérdés, hogy az újonnan betöltendő jegyzői állásokhoz az ügyvédi minősítést követeljék meg. Ennek az volna a következménye, hogy így, igenis, nagyon kiváló jegyzői anyagot kapna az or­szág, amennyiben ügyvédi diplomás, kitűnő emberek mennének le a vidékre, ez a kérdés azonban a jegyzői kar oldaláról óriási ellen­állásban részesült. (F. Szabó Géza: Már kezde­nek pályázni! — Krúdy Ferenc: Ez a legoko­sabb megoldás!) T. képviselőtársam, abban az esetben, ha ezt a megoldást el méltóztatik fo­gadtatni a miniszter úrral^ és a kormánnyal, a magyar ügyvédi kar t. képviselőtársamnak a legnagyobb hálára lesz kötelezve és a magyar közigazgatás is a legnagyobb mértékben hálára lesz kötelezve. A jövő- generáció fogja áldani azt, aki ezt meg meri tenni. Miért? Azért, mert egy remek új jegyzői kar fog lassanként ebben az országban a község vezető székébe kerülni. A harmadik kérdés, amelyet, azt hiszem, Zsitvay t. igazságügyminiszter úr az igazság­ügyminiszteri tárca átvétele után vetett fel,— nem tudom most, t. miniszter úr, megmondani és nem akarok tévedésbe esni, hogy hol, de tudom, hogy el méltóztatott mondani, és a mi­niszter úr bizonyára meg fogja mondani, hogy miért nem lett a miniszter úrnak ebből a nagyszerű tervéből semmi — a következő volt. Űgy tudom, hogy a miniszter úr, tárcájának átvétele után, maga is teljes mértékben is­merve az ügyvédi kar nyomorúságos anyagi helyzetét és tudva azt, hogy az ország közép­osztálya érdekében az ügyvédi karnak is va­lami bolettát kellene adni, azt mondotta, hogy az ügyvédek közül egy jelentékeny részt béke­bírónak fog kinevezni. A t. miniszter úr, úgy tudom, már hosszai idő óta különféle törvény­javaslatokat terjeszt be itt a képviselőházban, mi azokat tárgyaljuk, rendeleteket is méltóz­tatik kiadni, de: «kétszer ad, aki gyorsan ad» és az az ember, akin a miniszter úr gyors in­tézkedésével még lehetett volna segíteni, hiába fogja várni a darab kenyeret. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: De amikor erre is azt mondták, hogy túlgyorsan jöttem velej) Bo­csásson meg a t. miniszter úr, majd bátor le­szek bebizonyítani, hogy ezzel a törvényjavas­lattal miért méltóztatott bizonyos tekintetben túlgyorsan jönni. De nem azt hibáztatom, hogy túlgyorsan jött. Én a kodifikálásnak azt a mód­ját szeretem és a régi időkben bizonyosan a miniszter úr is szerette, ahol a törvényeket gondos, alapos, minden oldalról történő meg­fontolás után alkotják. (Zsitvay Tibor igaz­ságügyminiszter: Ez igazán olyan!) Lehet, t. miniszter úr, nem ismerém a törvényjavaslat előkészületeit, de majd bátor leszek elmondani, melyek azok az intézkedések a törvényjavas­latban, amelyeket rossznak tartok. Elsősorban vártuk a békebírói intézményt. A békebírói intézmény tárgyában csak egy miniszteri ígéret hangzott el, de. sajnos, semmi sem történt annak a miniszteri ígéretnek meg­57*

Next

/
Oldalképek
Tartalom