Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

Az országgyűlés képviselőházának U kai közelebb fekvő ennél az a feltevés, hogy ha a háborút követő esztendőben aat az óriási anyagi pusztítást, a javakban való eszeveszett dorbézolást, amelyet feláldoztak ebben az országban könnyelmű célokra, amelyet eltékozoltak, ezeket az egyházak és iskolák a maguk szolgálatába állíthatták volna. Micsoda maradandó emlékeket állíthattak volna ezekből a kultúrának! (Ügy van! jobb felől.) Mert óriási Összegek voltak azok, amelyeket ilyen könynyelműen elengedtünk. Sem az egyházak, sem az iskolák nem használták ki azt az időt, amely alkalmas lett volna a kihasználásra, mert hiszen nem használták ki azt az óriási mérvű pénzbőséget, nem használták ki a teljesítőképességnek sok embernél nagyon erősen történt megnövekedését, nem használták ki sok ember könnyelműségét, hiúságát, áldozatkészség-ét. Ha ezeket kihasználták volna, nem jutottunk volna oda, ahol ma vagyunk, hogy megfogyatkozott erejében, teljesítőképességében és társadalom és minden igény kivétel nélkül az állam kapuján zörget, követel és követelőzik. (Ügy van! jobbfelől.) Már pedigéppen a szerencsétlen gazdasági viszonyok, amelyek reánk szakadtak, okozták és idézték elő azt a helyzetet, hogy megfogyatkozott teljesítőképességében az állam is, megfogyatkozott olyan mértékben, hogy sem a társadalomnak, sem az egyháznak nem jöhet úgy segítségére, amint éppen a mai fejlődési viszonyok azt megkívánnák. T. Képviselőház! Amikor én azt látom, hogy mennyi gond harangozik az egyházak kapuja előtt; amikor én azt látom, hogy ezek egyre szegényednek, gubbasztanak, teljesítőképességükben csökkennek, annak ellenére, hogy ilyen nehéz viszonyok között élünk, annak ellenére, hogy különösen az rendkívül mértékben kihatnak a mezőgazdasági válság jelenségei az egyházak életére, különösen pedig a protestáns egyházak életére, amelyek majdnem egészükben kisgazdákból állanak; amikor azt látjuk, hogy kisgazdáink egyre szegényednek, amikor portáikon a nyomor ver tanyát; akkor kétségbe kell esnünk, hogy vájjon ezeknek az egyházaknak jövendője mi lesz. Ezeknek az egyházaknak a bázisa, fundamentuma rendült meg, tehát az állam nem lehet közömbös és ezeknek az egyházaknak, de minden egyháznak segítségére kell jönnie éppen a legnehezebb időkben. Az egyházak szolgálatai felmérhetetlenek és felbecsülhetetlenek; felbecsülhetetlenek pedig különösen ma, a háborút követő időkben, mert ha szétnézünk és azt látjuk akár a politikai, akár a társadalmi, akár a gazdasági élet terén, hogy megrendültek azok a pillérek, amelyek tartani látszottak évszázadokon keresztül az állami rendet, akkor meg kell állapítanunk, hogy ezeknek a pilléreknek megrendülése az erkölcsig javak pusztulásával áll egyenesen Összefüggésben a bekövetkezett háborút követő időkben. Ha ezeket az erkölcsi javakat regenerálni akarjuk, ahogyan regenerálnunk kell, ükkor azokat a módokat, eszközöket kell keresnünk, azokat a tényezőket kell erőhöz juttatnunk, amelyek leghatalmasabb tényezői az erkölcsök javításának s az erkölcsi értékek kitermelésének és konzerválásának. En nem tudom^ lehetnek eltérő felfogások, különböző világnézetek, de én nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy minden időben, különösen a mai időkben a leghatalmasabb tényezői az erkölcsi javak kitermelésének mégis csak az egyházak maradnak. (Ügy van! a jobboldalon.) Azért semmiféle áldozat nem sok, minden áldozatot megér az a támogatás, amelyet ezekre fordítunk. Az egyí. ülése 1930 június 3-án, kedden. 31 házak nem öncélok, hanem eszközök, az egyetemes jónak e földön való szolgálatában; ezeket az egyházakat erősítenünk kell. (Ügy van! a jobboldalon.) Nagyon jól tudom, hogy óhajainknak és kívánságainknak határt szab e téren az állam pénzügyi ereje, batárt szab a költségvetés egyensúlya, ezt féltve őriznünk kell valamenynyiünknek. De tudom azt is, hogy az áldozatkészségben el kell mennie az államnak, társadalomnak, egyháznak a legvégső határokig, mert az áldozatkészségen áldozat nélkül áldás nincs, feszület nélkül megváltás nincs; én tudom, hogy az áldozatkészséghez nem feltétlenül és kizárólag anyagi javak sokasága és nagysága, mint inkább a gondolkozás emelkedettsége és a lélek nemessége szükséges. (Igaz! Ügy van!) T. Képviselőház! Nem kívánok részleteiben foglalkozni azokkal a problémákkal és témákkal, amelyek az oktatásügy határain innét vannak, mert hiszen egyrészről korlátot állít az idő is, másrészt ismétlésekbe sem akarnék bocsátkozni, de nem kívánok főleg azért sem, mert hiszen arra hívatottak ezekkel a kérdésekkel sokszorosan, bőven és kimerítően foglalkoztak. Nem tagadhatom meg azonban magamtól azt, hogy mégis egyes részletkérdésekre fel ne hívjam az igen t. miniszter úr figyelmét. Egészen röviden szólok ezekről. Nem kívánom itt részletezni tüzetesen azokat a kívánságokat, követeléseket, amelyek anynyira ismertek, mondjuk pl. az általános tanítóegyesületek kívánságai közül. Nincs senki ebben a Házban, aki ezek jogosságát megtagadta volna, legalább én nem hallottam ellenvéleményt ebben a tekintetben. A miniszter úr részéről sem hiányzik a készség; évről-évre hangsúlyozza, elismerve ezek jogosságát, hogy a lehetőség szerint kész is teljesíteni ezeket a kívánságokat. Ami különsen a sokat vitatott búzakérdést illeti, amelyről a miniszter úr is volt szíves délelőtt megemlékezni, én csak azt a gondolatot vagyok bátor felvetni, hogy ha a tanítóknál a natural iáik kérdését nem is lehet egészében megoldani, de talán lehetne kisegítő módot találni, mert hiszen az a tanító, akinek 15—20—30—50 métermázsa búza jár, nem {szenvedi el mindazt a veszteséget, ami látszólag a papíron van, hanem tulajdonképpen csak annál a búzánál van vesztesége, amely eladásra kerül. Amit a háztartásban, a gazdaságban felhasznál, az végtére pénzbeli veszteséget nem jelent. (Ügy van! a jobboldalon.) Ha ezeket leszámítjuk — elismerem, hogy ez kissé komplikált és nehézkes, különösen országois átlagban — de kétségtelen, hogy ez volna egyik mód arra, hogy legalább a rendelkezésre álló kis összegekkel ezeket a kirívó méltánytalanságokat, igazságtalanságokat valamennyire reparáljuk. (Ügy van! a jobboldalon.) Egyáltalán nagyon kívánatos volna, ha eljuthatnánk odáig, hogy mindenféle natúráliák szolgáltatása és élvezése egyszer már megszűnnék. (Ügy van ! bal felől) Ezek végtére középkori dolgok; ezeknek kellemetlen íze van, kellemetlen körülményekre emlékeztetnek vissza és sehogy sem illenek bele a mai világba. (Ügy

f van! a jobboldalon.) Miért kényszerítjük a tanítót, papot arra, — vagy mondjuk, a viszonyok kényszerítik — hogy lehetetlenül silány gazdálkodást folytasson, jövedelme csak papíron maradjon és elmulassza, vagy kénytelen legyen korláto-