Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-410
376 Az országgyűlés képviselőházának lenni, a bíróság ne legyen sértékeny és ne akarj on sértékeny lenni a bírák helyett a miniszter és ne akarjon sértékeny lenni a bírák helyett a törvényhozás. A védelmet, amelyet becsülettel visz az az ügyvéd, ne tegyék önveszélyes foglalkozássá, ahol minden hangos szót nyomon kísér az ügyészi üldözés. Elégedjenek meg a fegyelmi felülbírálással, amely elég szigorú, és csak a legsúlyosabb esetekben, ha el nem kerülhető, ha példát kell statuálni, akkor kíséreljék meg azt a büntető megtorlást, amelyet azután a bírósá™ mérséklettel és az ügyvédi hivatás Dillanatnyi elgondolásainak és hangulatának mérlegelésével fog elvégezni. Es kérjen statisztikát a mélyen t. miniszter úr az ügyészeitől, hogy kivált bíróküldési kérelmek miatt hány büntető megtorló eljárás indult ügyvédek ellen. Merem kockáztatni azt az állítást, hogy szinte minden bíróküldési kérelem, amely természetszerűleg valamely szuggesztív vonatkozásokkal kell, hogy alá legyen támasztva, maga után vonja a büntető üldözést. Es most a bíróküldés kérését meg akarják szigorítani profilaktikus célzattal, esetleg azzal a feltevéssel, hogy annak alapján nem fog történni bírságolás. Ne próbáljuk a védőket bátortalanítani, egy ország szabadsága nem a papírtörvényben találja a maga biztosítékát, annak a polgárnak személyes "szabadságát nem a paragrafus biztosítja, hanem az a szellem, amellyel az ügyvéd, — nem ügyvéd, úgy mondom, hogy jogvédő, — a jogvédő az ő bírálatát merészeli mondani, ha kell. a közállapotok felett, ha kell, minden tényező felett, amely szóba kerül. T. Ház! Méltóztatik találni a büntető eljárásra vonatkozó rendelkezésekben egy szakaszt, a 104. H< — kapcsolatos a 105. Vszal, — amely egyszerű ügyekben, jogi tekintetben és tényállás dolgában egyszerűbb ügyekben az ügyész belátására, az ügyész felül nem bírálható belátására bízza azt, hogy bárkit a büntetőbíró elé állíthasson, minden formális vádirat nélkül. Nem tudom, hogyan fogják a törvénynek azt a narancsát értelmezni, hogy az ügyész állítja három napon belül a felet a bíró elé? Ügy fogják-e értelmezni, mint annak idején a gyorsított eljárás hasonló intézkedését értelmezték, hogy t. i. az ügyész letartóztatja, hogy a terheltnek bíróság elé állítása biztosítva legyen? Bármelyikünket, bármelyik polgárt azon n címen, azon más által nem ellenőrizhető címen, hogy a dolog jogilag és a tényállásban egyszerű, a bíróság elé lehet állítani, a vádlottak szégyenpadjára lehet ültetni. (Zsitvay Tibor igazságügyminiszter: De nem lehet letartóztatni!) Ott van a bíró, aki az alaptörvény, az 1869 : IV. te. 29. Va alapján, ha hatáskörében fordul valaki hozzá, nem tagadhatja meg az Ő bírói kötelességének teljesítését és legfeljebb a fejleményekhez kénest van neki arra módja, hogy az eljárás folyamán U r büntető perrendtartás 322. Va alapján az eljárás előkészítésének kiegészítését rendelje el. De ott van a megszégyenítés, a pellengéreállítás vagy ültetés. Elvégre megértem azt, hogy egy erkölcsileg, lelkileg leszállott társadalomban élünk, amelyben már nem szégyen az, ha valaki kényszeregyességet köt, talán nem szégyen az^ sem, ha a vádlottak padjára ültetik le, talán az sem szégyen, ha elítélik, hiszen ebben a világban már megéltük, hogy a társadalom marasztaló ítélete nem követte nyomon a büntőbíróságnak elítélő verdiktjét, de talán a személyi szabadságnak mégis olyan kockázata ez, amelyet egyoldalú Ügyészi belátásra bízni nem szabad. híO. ülése 1930 június 18-án, szerdán. T. miniszter úr, én a hivatás eszménye alapján tiltakozom ez ellen. Mint kenyérkereső ügyvéd kalaplengetve üdvözlőin ezt az intézkedést, a kenyérkereső ügyvédnek mindig fokozni fogja a jövedelmét az ilyen reakciós intézkedés, amely a közönséget oda fogja szoktatni az ügyvédhez, az ügyvéd, a védő lesz neki a mentsvára, nem a hatóság. Es azután ezzel a sötét szakasszal kapcsolatban ott van mindjárt egy világos, egy derűs, egy fényes szakasz, a 105. $, amely megállapítja, hogy ezekben az ügyekben a keresztkérdezés fogja a tényállást kideríteni s a bíró elfogulatlanul fog ítélkezni ebben a dologban, szűzi lélekkel és belátással kerül elé ez a dolog. Hogyan, hát ez az ideál? Ha ez az ideál, akkor az egész vonalon az ellenkezőt cselekszik és gondoskodnak arról, hogy a kifogásolási eljárás korlátozásával még több bírd előítélettel lásson az ítélkezéshez? Ez a szakasz a többi szakaszok tömegében körülbelül azt a benyomást teszi reám, mint amilyen benyomást arra a naiv gyermekre tesz az, amikor eljön az állatkertbe, ahhoz a bizonyos hegyhez és nagy bámulattal látja, hogy ártatlan állatok mind ketrecben vannak, a majmok ketrecben vannak, azután a kártékonyabbak, a medvék is ketrecben, egy állat van szabadon, a királytigris, de nem tudja, hogy ez csak látszólagos szabadság, mert mindenféle akadály és át nem ugorható árok választja el az igazi szabadságtól. Ilyen ez a szakasz. A mi büntetőéijárá : sunknak állatkertjében van egy szegmentum, amelyben látszólag szabadon mozog, szabadon érvényesül a jogvédelem, ellenben gondoskodik azután az egész rendszer arról, hogy ez csak látszat maradion. Aminthogy furcsa allegóriája közéletünknek ez a bizonyos állatkerti nagy hegy, mert talán meg lehet állapítani, hogy nálunk is lent látszólag szabadon bőghet a néptigris, fent pedig van a kiváltságos antilop. (Sándor Pál: Bravó! Bravó! Nagyszerű!) Kérdem, hogy helyes kormányza'ti, és törvényhozási politika-e az, amely ilyen javaslatokat termel ki, amely a társadalomnak mai gazdasági és lelki leszállottsagát meg akarja rögzíteni a büntetőeljárás terén is és az anyagi igazság érvényesülésében is ezt a lelkileg és gazdaságilag lefokozott, leállapodott helyzetet akarja még tovább vinni, a helyett, (hogy hozna egy reformot, amely a lelkeket, a beesületet, a polgári öntudatot, a »személyes szabadságot emelné?! T. Ház! Tacitus mondja, hogy Róma legboldogabb korszaka az volt. amikor a magánépületek egyszerűek, a középületek díszesek voltak. Milyen boldog korszakot élünk ma, amikor a magánépületek annyira egyszerűek, annyira lerongyolódottak, hogy már hatóságilag akarjuk tatarozásra kényszeríteni a tulajdonosokat, a középületeink pedig olyan díszesek, hogy díszük és pompájuk nincs arányban az ország teherbíró képességével. Miért hivatkozik Tacitufe erre? Azért, mert ennek nyomán akarja dokumentálni, hogy íme, meg kell becsülni az egyéni jogokat, de még jobban kell megbecsülni az állam fenségét. Mily dicső korszakot élünk mi, Tacitus fényes Rómájához képest, amikor az állam fensége konzumált minden egyéni szabadságot. De itt nincs ellentmondás, t. Ház, ha a dolgok lényegét nézzük, imert hiszen helyesen az állam fensége és erkölcse igazában a legfényesebben, legpregnánsabibul az igazság törhetetlen keze-