Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.
Ülésnapok - 1927-405
202 Az országgyűlés képviselőházának U05. ülése 1930 június ll-én, szerdán. finn-észt tantervre, (Elénk derültség.) mert ért azzal a hipotézissel akarok élni, — ilyen merész vagyok — hogy a kultuszminiszter úr utazásai a köz szempontjából hasznosak és sikeresek, de úgy tudom, hogy például Apponyi gróf úr is szokott bizonyos utazásokat külföldön teljesíteni, és úgy tudom, minthogy ő vagyonát a forradalmak alatt elvesztette, hivatalos kiküldetéseknél államköltségen utazik. Azt hiszem, senki sem fogja kétségbevonni, hogy Apponyi gróf úrnak ilyen irányú utazásai legalább is annyi hasznára vannak a nemzetnek, mint a kultuszminiszter úréi, (Rassay Károly: Ez igaz!) éppen ezért szeretném egymás mellé állítva látni azt a költségmegtérítést, amelyet Apponyi Albert gróf úr, és azt a költségmegtérítést, amelyet a kultuszminiszter úr számol el utazáisainál. Nem akarok jóslásokba bocsátkozni, de az az érzésem van, hogy ezek a számok majd érzékeltetni fogják azt a különbséget, amely a ma és a tegnap között áll fenn akkor, amikor a közre vannak vonatkozásban, és érzékeltetni fogják azt a különbséget, amely fennáll Apponyi Albert között és azok között, akik nem Apponyi Albertek. (Zaj.) Csak közbeszólás formájában válaszolt az igen t. kultuszminiszter úr azon kritikámra, amely a klinikai panamák ügyére vonatkozott. Azt mondotta a miniszter úr, hogy: «Ez igazán már nem én reám tartozik!» Bocsánatot kérek, ha egy miniszter a tárcája körében előfordult visszaéléseket komolyan üldözni és büntetni akarja, akkor van módja arra, hogy kollegája, az igazságügyminiszter jóindulatú támogatásával az ilyen ügyek tárgyalását kisürgesse. Nem a független magyar bíróság befolyásolásáról van szó, (Rassay Károly: Csak az ügyészségről!) hanem arról van szó, hogy a közérdekre való tekintettel az ilyen ügyek soronkívüli tárgyalását is lehet, sőt kell szorgalmazni. Addig, amíg a t. kultuszminiszter úr nem tudja levelezéssel igazolni, hogy ő igenis, szorgalmazta az igazságügyminiszter úrnál ennek az ügynek sürgős letárgyalását, addig az ügy halogató kezeléséért őt kell felelőssé tenni és felelőssé kell tenni azért a súlyos erkölcsi következményekért, amely abból származik, ha a bűnt, a felfedezett, a parlament előtt bejelentett, tudomásra hozott bűnt nem követi nyomon a büntetés. (Kuna P. András: Gyanúsítani mindig szabad! — Derültség balfelöl.) Ez nem gyanúsítás! Ha nem méltóztatott volna aludni akkor, amikor 3 vagy 4 esztendővel ezelőtt a ^kultuszminiszter úr maga itt beszámolt ezekről az eseményekről, akkor tudnia kellene, hogy nem gyanúsítok. (Zaj. — Kuna P. András ismét közbeszól) Elnök: Kuna képviselő urat kérem, maradjon csendben. (Propper Sándor: Gratulálunk a védőhöz, miniszter úr! — Malasits Géza: Nagyszerű védője akadt a miniszter úrnak! — Rassay Károly: Négy év óta nincs ítélet! — Kabók Lajos: Baj lehet miniszteri székben! — Malasits Géza: Ha Kunának kell odaállani megvédeni! — Zaj.) Csendet kérek, képviselő urak! Gr. Hunyady Ferenc: Nagyon helyes, hogy a kultuszminiszter úr a közalapítványok kezelése szempontjából most igénybevette a legfelsőbb állami számvevőszék ellenőrzését. Ezt nagyon helyeslem, de kérdem, hogy az alapítványok összegszerű és rendeltetésszerű felhasználásáról a multakra nézve nem lesz leszámolási Éppen ebben a kérdésben nagyon súlyos vádak hangzottak el a nyilvánosság előtt a miniszter úr ellen. Nem tudunk tiszta képet nyerni arról, hogy itt mi az igazság. Éppen ezért nem is én akarok határozati javaslatot tenni, amely az alapok rendeltetésszerű és öszszegszerű elszámoltatására vonatkozik a multakra nézve, mert meggyőződésem, hogy a miniszter úrnak saját reputációja érdekében elsőrendű eminens érdé ice ilyen elszámolást elvégeztetni minden akadályon keresztül, amely esetleg vele szemben tornyosodni fog és hiszem, hogy ő maga fogja keresztülvinni, hogy ez az elszámolás megtörténhessék. (Kuna P. András: Jó, jó! — Derültség. — Gr. Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter: Nem érdekem; reputációm érdekében!) Nem akarok azzal sem foglalkozni, hogy a mélyen t. kultuszminiszter úr kultuszminiszterségónek bizonyos idejében miért viseltetett oiyau rendkívül előszeretettel a részvénytársasági forma iránt? (Zaj.) Nem akarom kérdezni, hogy a Nemzeti Földmívelő Részvénytársaságtól kezdve az Egyetemi Nyomda Rt. sikertelen próbálkozásain át, egészem a Szilfamajori Készvény társaságig miért szereti annyira a részvénytársasági formát? (Zaj.) Sajnálatosnak kell mondanom azt, hogy amíg a múltban a köztulajdonban álló földterület minden négyzetölének hasznosítását királyi rescriptumok, a régi gyakorlat szerint szigorú formák között, a legnagyobb gonddal végezték, addig a részvénytársasági forma uralmának idején bukófélben levő vállalatok írhattak ki árveréseket, amelyek vég*érvényesen döntöttek köztulajdonban lévő földterületek végleges sorsáról. A polgári iskola kérdésénél szintén nagyőri s-cfeat lehetne időzni, hiszen egységespárti képviselőtársaim vonatkozó felszólalásai is hemzsegtek a burkolt kritikától és magából a költségvetésből kitűnik az az improvidencia, amelylyel a polgári iskolák létesítéséinél eljártak, amit bizonyít az, hogy eddig egész sor polgári iskolát kénytelenek voltak bezárni és hogy a többit ne kelljen bezárni, arra heroikus eszközöket kellett igénybevenni a kultuszminiszter úrnak; csak baj, hogy ezeket a heroikus eszközöket a szegény felekezetek és a szegény községek zsebére veszik igénybe. Amennyire helyeselni lehet, igenis helyeslem, hogy alkotásokat csak az illető községek vagy városok hozzájárulásával akar finanszi^ rozni a kultuszminiszter úr, éppannyira bírálnom kell azt f az eljárását, hogy egyes köztestületek kívánságát és teherviselőképességét egyaránt meghaladó objektumok dologi kiadásának viselését rendelettel ruházza reájuk a miniszter úr, és egyáltalában az egész költségvetésben mutatkozó megtakarításokat kellene egyszer ebből a szempontból is megbírálni, mert úgy érzem, hogy nagyon sok látszólagos megtakarítást más közületekre hárított át a. kultuszminiszter úr, úgyhogy végeredményben csak ugyanannak a szegény adófizető polgárnak zsebéből történnek a kiadások. A kultúrfölény külföldi dokumentálására fordított összegekről szintén nem akarok hoszszasabban beszélni. Ez egy olyan téma, amely ma egész Magyarországon közbeszéd tárgya és szinte közhelyszerű az a felfogás, amely a miniszter úr ilyirányú költekezését elbírálja és elítéli. Az élet mindennapi gondjával küszködő exisztenciák kétségbeesetten kérdezik, hogyha fiskális érdekekből nem lehet levenni az ő vállaikról az őket agyonnyomó közterheknek még csak egy csekély hányadát sem, akkor hogyan jut a miniszter úrnak fedezete ahhoz, hogy a külföldön alkotásokat létesítsen, amelyeknek egyikében például most a svéd király ajánla-