Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-401

10 Az országgyűlés képviselőházának jönnek és magukat ott továbbfejlesztve, a magyar névnek európai és világvonatkozásban annyi dicséretet és dicsőséget is szereznek. (Szilágyi Lajos: Ügy, mint Berlinben válogatott atlétáink az elmúlt' napokban gyönyörűen szerepeltek!) Az a nézetem, hogy nem lenne szabad addig — amíg a levente-ügy, a cserkészet, a sport s az általános népművelés céljaitól megvonják a szükséges összeget — ennek a kormányrendszernek engedni, ho<?y egyetlenegy freskót, vagy pedig önarcképet, szobrot készíttessenek vagy az államnak pénzébe kerülő más valamit rendezzenek, ami személy szerint összefügg a mai kormányrendszer exponenseivel. Tanuljuk ^meg végre-valahára, értsünk abban egyet pártkülönbség, nélkül, t. képviselőtársaim, hogy egy országnak előrehaladását, különösen egy csonka országnak, hogy úgy mondjam, a halál völgyéből való kiemelkedését, új életre törését nem az képezi, hogy személyeken nyugodjék a jobb jövő megalapozása; nem a személyi kultusz, hanem a kulturális, tradicionális és szociális intézményeknek kultusza vihet csak előre egy nemzetet és — bármilyen siralmas sorsa mellett — csak ez emelhet fel és röpíthet a jobb, boldogabb jövő felé. (Ügy van! Ügy van!) Nem a személyeknek való tömjénezés, hajlongás és dicsériádák zengése, hanem a hazafias irányú kulturális, gazdasági, népjóléti és szociális intézmények egészséges működéséből kisugárzó benső erő lendítheti csak előre egy nemzet ügyét. Kijelentem, hogy a népiskolák fejlesztése körül jelentékeny lépéseket tett a t. miniszter úr, azonban — mint az előbb említem — nem eleget. Nagy beismerés egyúttal, amit a t. miniszter úr mondott, mindenesetre, nemcsak az ellenzéki, hanem a kormánypártig padokról is konstatálhatólag, nevezetesen kijelentette a t. miniszter úr, hogy a régi 67-es rezsíin nagyon sokat mulasztott, azt nagyon nagy vád terheli abban a tekintetben, hogy éppen a Nagy Magyar Alföldnek kulturális előrehaladását aikadályozta meg, hanyagolta el, amikor ott idejében kellő számú néniskolát nem állított fel. Ez beismerése annak, hogy a 67-es rezsim "sokat vétkezett a magyar nemzeti ügy ellen, (Éhn Kálmán: Ez igaz!) mert a magyar kultúrának elhanyagolása és egyben a magyar nemzeti érdek veszedelembe sodrását is jelentette. A t. miniszter úr a múltban ennek a 67-es irányzatnak támogatója volt. Szép a férfias beismerés, — azonban ha az az irányzat, amelyet ő a múltban támogatott, sokat mulasztott, sokat vétkezett, akkor ő, mint a mai, nagy felújhodási folyamatot ígérő rendszernek kultuszminisztere, álljon sarkára és az elmulasztottakat pótolja hathatós cselekedetekkel. Es azok a t. képvisel őtársiaim, akik a régi 48-as és kisgazdapárti padokról regrutálódva most ott vannak a t. miniszter iir háta mögött és az egységespárt soraiban ülnek, mutassák^ meg hát itt a Képviselőházban és a szavazásnál, mutassák meg a kormányrendszerre való hatóerőnél azt, hogy nemcsak szavakban, nemcsak szólamokban mondják azt, hogy az általános népművelésügynek előmozdítása csakugyan a nemzeti jobb jövőnek is alapját képezi, hanem ezért a kijelentésért adott alkalommal még a kormánynyal szemben is tudjanak helytállani és a kormányra erkölcsi és etikai pressziót gyakorolni. (Gr. Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter: ötezer objektum készen van!) De azt mondotta a t. előadó úr, hogy még 4400 népiskolai tanterem hiányzik. Egyetlenegynek sem volna szabad már hiányoznia. Vagy ha azt látnám, hogy nem 4400 tanterem, hanem csak ezer, vagy párszáz hiányzik, akkor azt is lát 401. ülése 1930 június 3-án, kedden. nám, hogy csakugyan olyan gyors lépteikkel haladtak a t. miniszter úrék a nemzeti közművelődés előmozdításának útján, mint amilyen gyors léptekkel való haladáshoz anyagi erőt adtak nekik s ennek a rendszernek r az éveken keresztül az állampolgárok . zsebéből kisajtolt nagy adófizetések és kincstári feleslegek. En jól tiŰTom, hogy másra is kell pénz, jól tudóm azt, hogy világjelenség is oka annak, hogy odajutottunk, ahol vagyunk. De hogy tíz esztendőn keresztül többet kellett volna áldozni, hogyha csakugyan a nemzeti kultúra és ^fennmaradás előmozdításának gerincét képező népiskolai művelésnek hatékonyabb istápolása képezi a célt, többet kellett volna népiskolákra s óvódákra fordítani, ez cáfoDhatatlan tény. Es az a 4400 jelenleg még fel nem épített tanterem részben azt is jelenti, hogy sok százezer analfabéta van még mindig ebben az országban. Ez kiáltó vád magára az egész kormányzat által folytatott politikai működésre nézve is. T. Képviselőház! Ezek után, mert már csak pár perc áll rendelkezésemre, arra mutatok rá, hogy a középiskoláknál méltóztassék a folyton változó új és drága tankönyvek rendszerét megszüntetni és a rendkívül nagy tandíjat is mérsékelni. Elvégre azok a szülők nem nábobok, nem krőzusok, nem gazdag emberek, sőt tudjuk, milyen nagy megélhetési bajokkal és gondokkel kell küzdeniök. S bármennyire kell a klaszszikus nyelvek tudása és a klasszikus^ műveltség, mégis méltóztassék ezt kissé háttérbe szorítani, s a modern nyelveknek nagyobb tért engedni. A klasszikus korba való bevezetés: szükséges megalapozása az általános műveltségnek, de nem szabad túltengésbe mennünk. Mindenekfelett pedig a magyar nyelvben való elmélyedést méltóztassék irodalmi és gyakorlati alapon intenzívebbé tenni. A különböző tantervek, a különböző típusok közt jelenleg nagy kapkodás van s minden újítás kipróbálás ialá kerül. Tudom, hogy a t. miniszter úr nem ragaszkodik ahhoz, amiről maga is belátta, hogy nem jó, "mennél hamarabb végezze el azonban a korrigálást, mert nemcsak a tanulók, nemcsak a középiskolai növendékek képtelenek ma megküzdeni a különböző típusú és a különböző előírások szerinti nagy^ tananyaggal, hanem maguk a tanárok sem tudják, hogy mit csináljanak. Nem szabad megtörténni annak, hogy a középiskolai növendékek sokszor agyonhajszolt áldozatok és feleslegesen, mesterségesen táplált kísérleti nyulak legyenek a magyar közoktatásügy kezében, a különböző tantervek labirintusában. Nem szabad ennek megtörténnie, bármilyen szorgalmuk, bármilyen jóravaló igyekezetük^ van is. A tanulót ma a kitűnő iskolai tanítás mellett voltaképpen az élet neveli ki a kellő műveltségi fokozatra. Nem szabad megengedni, hogy a kellő gyakorlati tudásnak megfelelő módon való elsajátíthatása nélkül túl legyenek tömve nélkülözhető elméleti ismeretekkel. (Egy hang a jobboldalon: Tökéletesen igaza van!) Ami az érettségi vizsgákat illett, én tisztelettel vagyok azok iránt, akik a kormány, vagy pedig a fenntartó testületek képviseletében mint érettségi biztosok fungálnak, jelenleg azonban, az a belyzet, az ország minden vidékéből kapjuk a 'híreket, hogy az érettségi vizsgák valóságos halálverejtéket vernek ki annak a vizsgára kerülő ifjúnak arcán. Pedig az igazság az, hogy aki nyolc osztályon keresztülment, annak az érettségi vizsga elé állás és az ott 'vialó bizonyítvány szerzés ne legyen olyan, mintha élet-halálkérdés előtt állna. Ám méltóztassék következetes ebiben szigorúbbá tenni az előképzést, de akkor viszont az érett-