Képviselőházi napló, 1927. XXIX. kötet • 1930. június 3. - 1930. június 25.

Ülésnapok - 1927-403

112 Az országgyűlés képviselőházának 4.03. ülése 1930 június 5-én, csütörtökön. Ion ülő egyik képviselőtársával, ezért Propper képviselő urait rendreutasítottam és ismét figyelmeztetem, hogyha a sértéseket újbóli el fogja követni, meg fogom vonni a. szót és a mentelmi bizottsághoz fogom utasítani. (Élénk helyeslés jobbfelől. — Rothensteín Mór: Éljen a szólásszabadság! — Zaj.) Propper Sándor: A politikai üldöztetés megszüntetését reklamálom és kérem tehát, s erre nézve egyszer már megnyugtató kijelentéseket kérek, de nemcsak kijelentésekéit, hanem olyan tetteket is, amelyek végleg el tudják hitetni az ország közvéleményével és az országgal, hogy itt valóiban pontot tetteik a forradalmi üldöztetések után. T. Képviselőház! A . harmadik probléma, amellyel foglalkozni alkarok: a gazdasági probléma, a munkanélküliség kérdése. Régentartó, súlyos, nehéz probléma ez. Százezrek vannak az országban munkaalkalom és kenyér nélkül. Ezekkel a világon senki sem törődik és ha nem volnának önsegély alapján felépített szakszervezeteik, amelyek segélyezik őket, .ameddig tudják, akkor az emberek tömegei éhen haltak volna ebben a szép, búzatermő Magyarországban. Azt szokták erre mondani, — ezt hallottuk a legilletékesebb faktor októl is — hogy a munkanélküliség világturnét. Ez valóban tagadhatatlan, hiszen a munkanélküliség az egész világon felütötte a fejét. Aki azonban mélyebben vizsgálódik ezen a téren, aki mélyére hatol a dolognak, az kénytelen megállapítani, — ha akarja — hogy a munkanélküliség kérdése ma megszűnt konjunkturális probléma lenni, a konjunktúrák emelkedésével vagy süllyedésével a munkanélküliség problémája nem változik már jelentékenyen. El sem lehet képzelni olyan konjuniktúraemelkedést, amely a munkanélküliség problémáját megszüntetné. A mai korszakban, amikor észre kell venni — s főképpen igen örvendek, hogy itt van a népjóléti miniszter úr — azt, hogy egy új ipari és tehnikai. forradalom kellős közepében élünk, ahol a gépek elhódítják a munkaalkalmakat az emberektől, amikor a helyzet állandóan rosszabbodik, amikor napról-napra új tehnikai és gépcsodák látnak napvilágot, amelyek újabb és újabb emberrétegeket szorítanak ki az aktív termelésből, akik munkanélkülivé válnak, kereset nélkül maradnak, nem tudnak családjuknak kenyeret adni, ezt a kérdést egyoldalúan megoldani -— mint ahogyan azzal nálunk kísérleteznek — nem lehet. Visszatérek arra, hogy azt mondják: a munkanélküliség világjelenség. Ez igaz, de objektíve meg kell állapítani azt is, hogy szerte az egész világon igyekeznek a kérdéssel olyképpen foglalkozni és a bajon olyképpen segíteni, hogyaz a. törekvés, ha nem is szünteti meg magát a problémát, de mindenesetre enyhíti. Azt hiszem, nem sok állam van a világon, amely annyira elhanyagolja a munkanélküliség problémáját, mint Magyarország. Nálunk a tehnilka haladásával, a termelés fokozásával, a racionalizálással, amelyet egyoldalúan hajtanak végre, minden szociális szempontot mellőznek és elhanyagolnak. Látjuk, hogy a kapitalizmus alaposan kihasználja azt a kedvező politikai szituációt, amelybe az ellenforradalmi reakció következtében került és a maga számária mindig alauosan és mindig bőségesen learatja a tehnika új vívmányait, a termelés új rendjét és lehetőségeit, a munkásokra azonban abszolúte nincsen tekintettel. Mondhatnám, hogy a tőke egyodalúan valósággal harácsol ebiben a korszakban. A munka ellenben, amely legalább is olyan fontos tényezője a termelésnek, mint a tőke, teljesen el van hanyagolva, földresujtottan fekszik és remény sem lehet arra, hogy helyzete valamenynyire megjavul. A kartellek, a trösztök, a tantiémek mint tényezők valamennyien drágítják a termelést és a kalkulációnál a munkabérek kiszámítását azután a legminimálisabbra szorítják le. Ezeknek jól megy, ezeknek nincsen okuk panaszra, ezek örvendhetnek annak a konjunktúrának, amelyet egyrészt a politikai reakció, másrészt a tehnikai fejlődés együttesen létrehoztak. A munkások ellenben — méltóztassanak elhinni — állandóan pusztulnak, romlanak, vesznek és valósággal éheznek. A védekezést én államérdekből tartom szükségesnek. A munkanélküliség problémája megszűnt pártkérdés lenni, megszűnt egy osztálynak problémája lenni, ez a kérdés ma egyetemes, országos érdek, ennek a kérdésnek rendezése Összefügg az ország gazdasági boldogulásával. Mert hiszen sok tényező rájött már arra, — és ennek is Örvendeni kell — hogy a magyar gazdasági helyzet borzalmas romlásának egyik oka a fogyas7tóképesség csökkenése. Hogyan akarjuk növelni a fogyasztóképességet, hol nyilvánul az meg? A tömegek vásárlóerejének fokozásában. Ha tehát azt akarjuk, hogy egyéb rendszabályok mellet a magyar gazdasági élet fellendüljön, a legelső gondunknak kell lennie, hogy a . tömegek fogyasztóképességét növeljük, hogy necsak termelő legyen, hanem fogyasztó is legyen, ne csak termeljék az emberek az árut, hanem meg is tudják vásárolni, el is tudják fogvasztani és ilymódon létrehozzanak egy egészséges, erőteljes gazdasági körforgást, amely ä gazdasági élet folytonosságának fenntartása szempontjából 'feltétlenül szükséges. Nincs tehát gondoskodás arról sem a politikai, sem a gazdasági testületek részérők hogy a kapitalizmus egyoldalú kizsákmányoló hadjárata ellen a munkát valamennyire megvédelmezzék. En bátorkodom a népjóléti miniszter úr figyelmébe ajánlani Fordnak és Sir Alfred Mond-nak módszerét. Mind a kettő, ugyebár, nagyon jól tudjuk, a polgári és a kapitalista érdekek igen kiváló képviselője, egyik sem szocialista. Az egyik Amerikában, a másik Angliában próbálja ebben az új ipari forradalomban okosan és célszerűen megfogni a munkanélküliség problémáját, és mindkettő azzal, hogy a termelés technikájának fejlődésével magát a munkaviszonyt, a munkaidőt, a munkabért, szóval a termelés szociális részét is figyelembe veszi és igyekezik összhangba hozni a fokozott termeléssel, a termelés nagyobb ütemű, gyorsabb menetével a munkaidőt és a munkabért. Ford könyvének címe: «Das grosse Heute und das grössere Morgen». Ebben^ lefekteti azt az elvet, hogy a termelés fokozásával állandóan csökkenteni kell a munkaidőt és emelni kell a munkabéreket. Méltóztassék ezt a könyvet esy kis figyelemre^ méltatni, és ha Amerika gazdasági boldogulásának és Európa feletti gazda'TÍ fölényének okait kutatjuk, rá kell jönnünk arra, hogy ez az új kapitalista felfogás, ez az ún kapitalista bírálat sokban hozzásegíti Amerikát ahhoz, hogy Euróna fölé kerekedjék gazdasági szempontból és Európát gazdasági szempontból kvázi leigázza. Mert a fogyasztásra is igen nagy súlyt helyez, nemcsak mására a termelésre. A munkaidőt állandóan csökkentik ezekben az országokban, ahol ennek jelentőségét felismerték. így Amerikában is, Angliában is és más országokban is. Tessék elhinni, hofv a S órai munkaidő ma már a legtöbb államban túlhaladott