Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-392

Az országgyűlés képviselőházának 392. rendbehozatták ennek a szerencsétlen országnak államháztartását, hogy azután, amikor ez az állami háztartás rendben van, kivessék rá a hadisarcot, hivatkozva arra, hogy íme, ez az állam már teherbíróképes. En a miniszterelnök urat, eltéröleg sok előttem felszólalt képviselőtársamtól, nem tekintem egyénileg érdekelt tárgyaló félnek (Helyeslés a középen. — Mozgás a szélsőbaloldalon.) és egy pillanatig sem tartottam alkalmatlannak arra, hogy a tárgyalásokat személyesen vezesse és bonyolítsa le. Sőt ellenkezőleg, éppen a helyzet ismereténél fogva, éppen azért, mert erdélyi ember és erdélyi birtokos, még inkább alkal-. másnak tartom arra, hogy ezekben a tárgyalásokban részt vegyen. Nem tudom, igaz-e, de én kaptam olyan értesülést, hogy amikor a tárgyalás az optánsügyig jutott — állítólag, nem tudom — a miniszterelnök úr felállott és távozott a teremből, hivatkozván arra, hogy erdélyi birtokos volt. (Egy hang a jobboldalon: Így van!) Ha ezt megtette, helytelenül tette az én megítélésem szerint, mert ebben a tekintetben nem tartom alkalmatlannak tisztán csak azért, mert a véletlen folytán ő is erdélyi földbirtokos. Hiszen ezt lehetne akkor olyan messze, az abszurditásáig vinni, hogy én például mint nyugdíjas katonatiszt, a nyugdíjkérdésben sohasem szólalhatnék fel, (Ügy van! Ügy van! a jobboldalon.) a nélkül, hogy oda ne vágják nekem a túloldalról, hogy a magam érdekeit is képviselem, amikor a nyugdíjasok érdekében szólok. Ennek a törvényjavaslatnak elbírálásánál nekem is van kérdésem és kérésem, nekem is vannak aggályaim, úgy mint Rassay Károly t. képviselőtársamnak, mégpedig jogi és politikai aggályaim egyaránt. Ha nyíltan, egyenesen azt méltóztatott volna mondani, hogy hadisarcról van itten szó, aikkor nem kérdezősködném bizonyos kérések után, mivel azonban egyezmény gyanánt áll előttünk a törvényjavaslat, én is kérdezem az igen t. miniszterelnök urat, hogy a megszállott területeken maradt állami javakértékelése miként történt? Méltóztassék nyilat kőzni. Higyje el az igen t. miniszterelnök úr, hogy helytelen az, hogy ezideig 'az országot nem tájékoztatták ebben a tekintetben. Utóvégre millió holdakról van szó, szántóföldékről és erdőkről vegyesen, ezer és ezer kilométer vasútról Vian szó, bányákról, épületekről, egyéb értékekről. Azt hiszem, hogy a miniszterelnök úr egy mai kö&beszólását helyesen értettem úgy, hogy a miniszterelnök úr ebben a tekintetben nyilatkozni fog. (Gr. Bethlen István miniszterelnök helyeslőleg int.) En ezt nagyon fontosnak és szükségesnek tartom, mert a passzív szaldó ismeretlenül mem maradhat, ez a kérdés az ország előtt tisztázatlanul nem maradhat, mert ez különben szóbeszéd tárgya lesz még a legkisebb falunak legkisebb kupaktanácsában is és ez így ideállítva, csak bizalom kérdése lehet csupán. Az igen t. miniszterelnök úr megteheti saját pártjában azt, hogy tartózkodó és nem nyilatkozik ebben a tekintetben, ellenben az ország színe előtt kötelessége nyilatkozni, mert az egész országtól politikai pártkülönbség nélkül bizalmat a maga számára nem követelhet és úgy vélem, nem is követel. De mennél nagyobb az áldozat, amelyet nekünk most hoznunk kell, annál inkább szükség van ennek a kérdésnek tisztázására és annál inkább leplezetlen nyiltsággal fel kell itt tárni mindent. Aggályaim nekem is vannak, például a hágai vegyes döntőbíróság létszáma felemé ülése 1930 május 15-én, csütörtökön. 85 lésének abszolúte nem örülök. Nincsenek olyan értesüléseim, hogy a létszámnak három tagról Öt tagra való felemelése Magyarország javára valami nagy lépést jelentene, s azt, hogy ez emeli a bíróság tekintélyét, hogy ez tökéletesíti a bíróságot, nem látom be. Hasonlóképpen kétesértékűnek ítélem a fellebbezés lehetőségét is. A csehek adólevonási jogát pedig olyan vagyondézsmának tartom, amely a legnagyobb veszélyt rejti magában. A 250. §-ra vonatkozó egymással ellentétes fenntartások közül sajnálattal látom, hogy a kisentente elvi fenntartása sokkal határozottabb. Ezzel szerintem a 250. § értéke csökkent. Egyébként nem hiszek a szövegben, nem hiszek a magyarázatokban, nem hiszek a mellékletekben, az odacsatolt levelekben és nem hiszek semmit egyetlenegy elhangzott ígéretben sem. Én már csalódtam Wilsonban, az egész amerikai nemzetben, felültem Millerand kísérőlevelének, becsaptak már mindnyájunkat a kisebbségi szerződésekkel, üres s&avak, ígéretek hangzottak el a szanálási törvényjavaslatnál, komédiáztak velünk a leszerelés kérdésében, stb. Én tehát nem hiszek már ilyen tekintetben sem a gentleman-, sem más szavakban, becsületszavakban, sőt nem hiszek az elmúlt •esztendők tapasztalatai után a szerződésekben sem. Az optánsok kártalanítását, mint perenkívüli békés rendezést nagyon silánynak és problematikus értékűnek ítélem. Magának a kártalanításnak tekintetében ugyanaz a véleményem, mint minden a háború következtében károsult ember ügyében, tehát az a véleményem, hogy ezek kártalanítandók, csak más kérdés az, hogy ki által, mikor és minő sorrendben. (Ügy van! a szélsőbaloldalon.) A kártalanítás tekintetében mindenesetre az az

( álláspontom, hogyha a kártalanítást kizárólag mi, a magyar állam végezzük, akkor az optánsok előtt van soron kétségtelenül a hadirokkantak, hadiözvegyek és hadiárvák ármádiája, a hadikölcsönkárosultak tömege stb. De azt, hogy most itt ezzel a kérdéssel kapcsolatban az optánsok kapnak valamit, lelkiismeretem szerint úgy vélem, nem lehet kifogásolni. (Úgy van! Ügy van! jobbfelol.) Bár az optánsok kártalanítása nem a mi kötelességünk volt, ennek ellenére nem tekintettem volna kormányzati hibának vagy bűnnek, ha a mi kormányunk vetette volna fel a kártalanítás kérdését, sőt kötelességének vélem mindegyik kormánynak, hogy minden ilyen kategóriának kártalanítás tekintetében, amely kategória a háború következtében károsult, az előkészítő lépéseket tegye meg. Hogy a mi fizetéseinknek egy résize az optánsok kártalanítására megy, ezt meg igazán nem tudnám kifogásolni. Legalább véreinké marad bizonyos összeg, (Ügy van! Ügy van! jobbfelől.) amiről nekünk már amúgy,is le kellett mondanunk. Az én aggályaim egészen más természetűek. Én nemcsak, hogy nem értékelem olyan túlsókra azt, amihez az optánsok esetleg majd idővel hozzájutnak, hanem az az aggályom, hogy még szörnyű kevés pengőre fog az összezsugorodni, (Úpy van! a középen.) amikor majd valamikor értéket jelent. (Györki Imre: A hadikölcsöntulajdonosok még annyit sem kaptak!) Nem is készpénzről, hanem kötvénypapirosról van szó. Aggályaim vannak, hogy végeredményben az optánsok nagyon rosszul fognak járni. Hol van még 1933 január elseje? Idejövünk s folyton arról beszélünk, hogy kint, választókerületeinkben milyen hangulat van,