Képviselőházi napló, 1927. XXVIII. kötet • 1930. május 13. - 1930. május 28.

Ülésnapok - 1927-391

38 Az országgyűlés képviselőházának napokon keresztül cikkezett arról, hogy visszanyerjük pénzügyi függetlenségünket és e szerint módunkban lesz egy olyan nagy nemzetközi kölcsönt felvenni, amely a gazdasági életre jó hatással lesz. En már ezen egyezmény szövegéből kimutattam, hogy pénzügyi függetlenségünk csak addig áll fenn, ameddig fizetünk. Abban a percben, amikor nem fizetünk, ez a pénzügyi függetlenség már nem áll fenn úgy, mint ahogyan ezt olyan szimpatikusán próbálják beállítani, mert akkor nyomban a fedezetül kijelölt 150% záloggá változik át és ennek a zálognak jövedelmével az entente, illetőleg az a bizottság, amely ennek kezelésével megbízatik, korlátlanul rendelkezik. Maradt tehát még a kölcsön, amely után mindenki úgy áhítozott, mert ezt tekintette az új csodaszernek. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejárt. Peyer Károly: T. Ház! Tisztelettel kérem — bár azt hiszem, nem lesz az egész időre szükségem •*- beszédidőmnek egy fél órával való meghosszabbítását. (Felkiáltások: Megadjuk!) Elnök: Méltóztatnak a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a félórai meghosszabbítást megadja. Peyer Károly: Mondom, maradt hátra a kölcsön, amely után mindenki áhitozott, aki azt hitte, hogy ez tényleg jelent valamit. (Jánossy Gábor: Pénzt jelentene!) Nem akarok most itt mélyebb fejtegetésekbe bocsátkozni, csak arra mutatok rá, hogy aki azt hitte, hogy ez jelent valamit, most láthatja, hogy ez sem jelent semmit Rá kívánok mutatni arra is, hogy a magyar földbirtok ma már ott tart, — nagyon kevés kivétellel — hogy épúgv el van adósodva, mint a háború előtt volt, a különbség csak az, hogy a háborúelőtti adósság két vagy három nemzedéken keresztül szaporodott fel arra az összegre, amely a háború előtt volt. A háború azután letörölte ezt az egész adósságot, mert mindenki r papírkoronában fizette ezt ki. A háború után az eladósodás még nem következett be, .hanem bekövetkezett az utolsó 3—4 évben, és ma már a magyar földbirtokon újabban körülbelül 1500 millió bekebelezett teher van, amelynek évi kamata 100 millió pengő körül van. A másik oldalon pedig láttunk nagyarányú pénzbeözönlést, amely után ugyancsak fizetni kell. Ha mindazokat az összegeket, amelyeket kannát fejében az ország dolgozó népének elő kell teremtenie, összeadjuk, iazt látjuk, hogy Magyarország kamat fejében több száz milliót fizet, és kérdés, hogy az újabb terheket elbírja-e. A tegnapi napon azután a pénzügyi bizottságban nyiltan be is vallották azt, amit különben mindenki tudott már, hogy a kölcsön felvételéről pedig egyáltalán szó sem lehet. (Zaj.) Egyáltalában nincs szó arról, hogy egy nagyobb összeg olcsó kamatozás mellett rendelkezésre álljon, mint ahogyan ezt a hágai tárgyalásokkal kapcsolatban belevitte a közvéleménybe a r kormánypárt sajtója, amely elég jelentős dotációban részelsül ezekért a közleményekért. Kérdem tehát, mi az, ami marad a hágai egyességben mint előny ránk nézve? Mi az, amit kapunk, mi előny jut Magyarországnak? Mert hogy Németország ilyen súlyos terheket vállalt, annak megértjük a magyarázatát, mert ök

r összefüggésbe hozták ezt a Ruhr-vidék kiürítésével s ennek ellenében az egész német közvélemény felszabadult az alól a rettenetes nyomás alól, amelyet ez jelentett. A Ruhr-vidék a maga nagyiparával, gyáraival, kereskedelmével igen nagy bevételi forrást is képez a 391. ülése 1930 május 1^-én, szerdán. német államnak. De mit kapunk mi? E mellett Németország mindenkor hangsúlyozta, hogy sohasem fogja elismerni a keleti határokat, ezt a kérdést mindenki és minden párt nyitott kérdésnek tekinti, a danzigi korridort egyetlenegy német polgár sem fogja elismerni és mindenkor állást fog ellene foglalni. Hol láttunk mi ilyen kijelentéseket a magyar kormány és a magyar delegátusok részéről? Mik azok az engedmények, amelyek Magyarország javára történtek? Talán az, hogy visszanyertük pénzügyi függetlenségünket? Igaz, hogy ez tényleg be fog következni s amint a népszövetségi tárgyalásokból látjuk, talán már be is következett, de kérdem: van ennek jelentősége? Mit jelent ez a pénzügyi függetlenség akkor, amikor kölcsön felvételére nincsen lehetőség, annak ellenére, hogy az előterjesztett törvényjavaslatba a kormány olyan rendelkezéseket vett fel, amelyek miatt minden magyar állampolgárnak szinte pirulnia kell? Ezek szerint ugyanis Magyarország olyan rossz fizető, Magyarországnak értéke már, csak annyi, hogy mi csak úgy kapunk kölcsönt, ha annak ellenében lekötjük az ott felsorolt összes bevételeket; csak ennek ellenében kaphatnánk esetleg egy kölcsönt, amelyről kitűnik az, hogy tényleg nem lehet megszerezni, részben azért, — amit mi már a múlt tárgyalásnál elmondtunk — mert bennünket megelőz a német kölcsön, meg fog előzni az osztrák kölcsön s meg fog előzni sok mindenféle kölcsön, amíg Magyarország oda Jut, hogy valamit neki is hiteleznek. Amíg Ausztria el tudta érni, hogy neki semmit sem kell fizetnie, amíg Ausztriának ismét eery nagyobb kölcsönnel sietnek ' segítségére, hogy gazdasági életét megjavítsák, addig Magyarországgal szemben semmiféle ilyen törekvést nem látunk. Nekünk — mint ahogy ez tegnap is elhangzott — ott volt ütőkártyául egy csomó követelésünk: ott voltak azok a nagy értékek, amelyeket bányákban, gvárakban, erdőkben, tátrai fürdőkben és egyebekben leadott a magyar állam; ott voltak azok a nagy értékek, amelyeket a románok elvittek; ott volt az a nagy teher, amelyet a magyar államra nézve az évente 200 millió pengőt kitevő nyugdíjnak a fizetése jelent, amelynek nagyon tekintélyes része a megszállott területekről ideözönlött tisztviselők nyugdíja, akiket CsonkaMagyarországnak kell eltartania, holott talán egész életükön keresztül ott teljesítettek szolgálatot. Mindezek a terhek megmaradnak nekünk, itt maradnak rajtunk, ezeket a terheket vállalni kell és mindezek tetejébe még vállalni kell az agrárperesek kielégítését is. Nincs nemzet, nincs ország, amely ilyen szégyenteljes egyességet elfogadna. Nem tudom megérteni, mik voltak azok a kényszerítő okok, amelyek a magyar kormányt arra késztették, hogy ilyen megalázó egyességet elfogadjon. Már említés történt itt arról, hogy lehetőség lett volna arra, hogy az adósságok elengedésével a kérdés kölcsönösen elintéződjék. Ezt ' a kormány tagjai kétségfaevonták. Én itt hivatkozom arra, hogy a román kormány az Orient Rádió útján, amely félhivatalos kormánylap, 1929. október 23-án a következőket jelentette ki (olvassa): «A román delegáció bécsi tagjainak álláspontja, hogy hajlandó a magyar optánskövetelések ellenében minden magyar irányú követelést törölni.» Erre a közleményre a Pester Lloyd interjút kért báró Szterényi Józseftől, aki nem tagadta ezt a kijelentést és nem vonta kétségbe. Egy lehetőség lett volna tehát I arra, hogy ezek a követelések kölcsönös tör-